Villámkritikák #7

Tényleg bocsánat azért, amiért csak szösszenet kritikákat írok, de a suliban való teperésem, és néhány magánéleti probléma miatt nem igazán van időm teljes értékű kritikák összerittyentésére.

Irréversible / Visszafordíthatatlan

A kritikák sorát ezúttal Gaspar Noé egyedien leforgatott, fordított sorrendben felvázolt filmjével kezdem. Noé tipikusan az a rendező, akit lehet szeretni, és utálni, köztes állapot nincs. Egy film alapján én azt mondom, hogy Ő egy rendkívül beteg figura, viszont ezen felül szürrealista művész is, hiszen amit a Visszafordíthatatlan művel az ember lelkével, azt a hatást semmi nem győzheti le. A film kegyetlen, naturális, és erőszakos, emellett pedig nem kevés piszok jól előadott, azonban erős gyomrost okozó csavarral volt dolgom. A operatőri munka rendkívül egyedi, a fókusz pontokat és a világítást jól eltaláló, rángatózó, szabadon kóborló kamerák néhányakból erős "ingereket" válthatnak ki. Ezen tények mellett a színészi játékok fantasztikusak, élükön természetesen Vincent Cassel-lel, aki rendkívüli alakítást produkál a dühöngő bosszúálló szerepében. Amúgy bármennyire is erőszakos, és nyers, a Visszafordíthatatlan tartogat lélegzetelállítóan szép, és megható jeleneteket. Számomra a film milyenségéhez kétség sem férhet, szerintem egy rendkívül egyedi, jól kidolgozott , naturális művel van dolgom, amelyet amíg élek, nem fogok elfelejteni, mert egyszerűen berögződött minden képsora.

 

A Single Man /Egy egyedülálló férfi

Hogy megmondjam az őszintét, az Egy egyedülálló férfi korábban több dolog miatt is taszított; a Király beszéde előtt Colin Firth irritált, a film alap koncepciója , miszerint egy meleg tanár párja elvesztése miatt öngyilkosságba akar menekülni, valahogy nem győzött meg, sőt, inkább elriasztott magától. Azonban valami belső késztetés miatt (magam sem tudom miért, de) belevágtam a filmbe, amely az egyik legnagyobb pozitív csalódás lett, amelyet valaha láttam. A történet rendkívül kidolgozott, és drámai, ezek mellett rendkívül realisztikus is. Az érzelmek nincsenek eltúlozva, Tom Ford rendező nagyszerűen játszadozik a hangulattal, amelyet a rakétaválság háttérszála tesz még keserűbbé.Azonban a végső sikerre a rendkívül szép fényképezés (főleg szürke és barna színekkel játszik) és Colin Firth hibát mellőző színészi játéka teszi fel a pontot. A film egyébként regényadaptáció, az alapjául szolgáló könyv azonban nem igazán érdekel, megelégszem a mozgó képpel is. Az Egy egyedülálló férfi összességében egy nagyszerű alkotás, amely baromi jól megkomponált művészi jelenetekkel, és a szépen, zökkenőmentesen kialakított személyes drámai vonallal válik átlagon felüliből nagyszerűvé.

Never Back Down 2 / Sose Hátrálj meg! 2

Úgy összességében imádom a sportfilmeket, taglaljanak azok focit, amerikai futballt, boxot, vagy akár jelenlegi alanyom alaptémáját, a ketrecharcot. Anno, amikor megjelent a Sose hátrálj meg első része, nekem nagyon bejött, azonban nem támasztottam elvárásokat a második része felé. Talán ennek is köszönhető, hogy a tavalyi év legnagyobb meglepetései között tartom számon a Sose hátrálj meg második felvonását, amely szinte minden elemében túlmutat az első részen. A harcok ezúttal sokkal reálisabbak, látványosabbak, és szerencsére nincs teletűzdelve a film személyes drámai sablonokkal, valamint a zenék is túl tesznek az elődön (ez igen nagy szó, hiszen a korábbi alkotás muzsikái is maradandóak voltak számomra). A főbb karakterek azonban kissé hátráltatják a filmet, hiszel öt komolyabb főszereplőnkből egyikük sem annyira kidolgozottak, mint kellene, ezt Michael Jai White rendező (aki amúgy a srácok kiképzőjét is alakítja) elénk dobott tényekkel próbálja felépíteni, de nem sikerül neki. Ettől függetlenül a Sose hátrálj meg második része egyszer minimum nézhető, és bár tele van logikai hülyeségekkel, és a színészi játékok gyengék (a szereplők nagy részét sportolók teszik ki) , de könnyen emészthető , szórakoztató film, főleg a küzdősportok szerelmeseinek.

In Time / Lopott Idő

A kritikák sorát egy tavalyi alkotással, a Lopott idővel zárom, amely talán már minden blogon megfordult (többek között itt is, Gaben Review tolmácsolásában), és mindenhol megosztó volt az osztályzata. Én személy szerint negatívan éltem meg a filmet, hiszen Andrew Niccol alkotása eléggé összecsapott, átgondolatlan érzést táplált belém végig, és erre csak ráerősített a szkript rendszerkritikus mondanivalójának elpuskázása is. Azonban a színészek megmenthették volna a produktumot, de mind Justin Timberlake, mind Amanda Seyfried csak közepes alakítással járult hozzá a filmhez. Ezek mellett amúgy a film technikailag kifogásolhatatlan, a zenék, a vágás, fényképezés és az operatőri munka is meglehetősen jól sikerült, a színészi stáb egyetlen pozitívumát pedig Cillian Murphy szolgáltatta. A Lopott idő egy újabb szükségtelen film, egy amolyan elpuskázott lehetőség egy korszakalkotó, vagy akár jó filmhez, amelyet Niccolék sajnos talán a pénz miatt, baromira elpocsékoltak, azonban hangsúlyozom, a produktum nem rossz, csak épp elképesztően alul teljesítette az elvárásaim.

 

 

Címkék: villámkritika 

Az éhezők viadala (Könyv vs. film #5)

 Talán Twilight óta nem övezett akkora hype könyvet és a belőle készült filmet, mint most Az éhezők viadalát, és a csillogó vámpírok sztorijával ellentétben itt most jogosnak is érzem a hatalmas várakozást és a nyitóbevételt. Mindjárt azt is leírom miért, de előbb jöjjön a történet.

Panem posztapokaliptikus világa 12 körzetre van osztva, amelyek a Kapitólium zsarnoki uralma alatt élnek. Míg a fővárosban tejjel-mézzel folyó Kánaán van, addig a körzetek lakói középkori viszonyok között élve szolgálják ki a Kapitólium nyersanyag- és energiaszükségleteit. Egy korábbi lázadás miatt elrettentésképpen minden évben megrendezik az éhezők viadalát, ahol az egyes körzetekből kiválasztott 1-1, 12 és 18 év közötti fiú és lány (összesen tehát 24-en) küzd meg életre-halálra a TV kamerái előtt, amíg csak egyikük marad életben (ne lepődjön meg senki, ha erről a Battle Royale ugrana be). Közülük lesz az egyik Katniss Everdeen, aki kisorsolt húga helyett önként jelentkezik a küzdelemre.

Könyv:

Suzanne Collins művén első pillantásra látszik, hogy a fiatalabb korosztályt célozza meg: mind a főszereplő életkorában, mind a nyelvezetben és megfogalmazásban látszódik ez (utóbbit egy irodalmi műnél viszont nem tartom szerencsésnek). Katniss szemszógéből láttatva a dolgokat egy remekül felépített karaktert kapunk, és az ő gondolatai viszik a hátán a mű egészét, így még azt is eléri, hogy a regény egyáltalán nem tűnik a fent említett japán film lenyúlásának. Az igazán fajsúlyos és sokkoló kérdéseket megkerüli, és számomra a lezárás is kicsit semmilyen, de ettől függetlenül egy remek kalandregény komoly társadalomkritikával.

Film:

A 16-os korhatár azt is jelzi, hogy nem feltétlenül ugyanaz a célközönség, valamint egyértelműen pozitívum, hogy a nézősereg bővítése céljából nem vették el a történet kegyetlenségét (khmm...John Carter....khmm). Az adaptáció kritikus fontosságú volt, hiszen a regénybeli Katniss fejében kavargó gondolatokat valahogy ki kellett vetíteni a vászonra, ebből a szempontból örültem, hogy Collins-t is bevették a forgatókönyvírók közé. Szükséges volt, hogy bevigyenek egy, a viadal szervezői stábjával és a Kapitólium fejeseivel foglakozó történeti szálat, ezen kívül az eseményeket is felgyorsították egy kicsit, azonban semmi lényegeset nem változtattak meg (ezért sem vettem külön most a történetet). Kicsit komolyabb hangsúly kapott a kegyetlenkedés pszichológiájának bemutatása a realityműsorokkal és zsarnoksággal szemben megfogalmazott kritika felett, és valahogy számomra érzékletesebb is volt a sztori egésze, mint a könyvnél.

Gary Ross neve valószínűleg nem cseng ismerősen sokaknak, hiszen utoljára 2003-ban rendezett filmet, viszont olyan klasszikusok írójaként ismerhetjük, mint a Pleasantville vagy a Dave, és ezúttal is egy mély nyomot hagyó, kifejezetten jó rendezést hoz. Tetejébe még a könyvben általam lehúzott befejezést és helyettesítették egy kiváló képsorral. A színészek is remekelnek, Jennifer Lawrence remekül küzd meg a főkarakter nyújtotta kihívásokkal, a tapasztaltabbak (Harrelson, Banks, Tucci) pedig zseniálisat nyújtanak az furcsábbnál furcsább karakterek szerepében. Még James Newton Howard zenéjét tudom megdicsérni, azonban más téren már bajok vannak. A vizuális effektek tragikusak, az egyik feltűnő repülő alkalmatosságot mintha egyenesen a Firefly-ból vették volna (most ezt dolgozzuk fel még egyszer: egy 2012-es mozifilm CGI-je egy 2003-as sorozat szintjén áll), az operatőr és a vágó közös korprodukciója során minden akciójelenetből olyan rángatózás lesz, mintha a kameramant ütötték volna a szereplők egymás helyett. Ráadásul a fényképezés rengetegszer csak közelikkel operál, pedig a gyönyörű táj igazán többet érdemelt volna. A viadala fináléja sem sikerült olyan grandiózusra, mint kellett volna, tetejébe itt a concept designernek is beletört a bicskája a feladatba (SPOILER: Értsd: A pitbull NEM mutáns).

Könyv:

-remek pszichológia és történet

-megfutamodik a komoly kérdések elől és nem jó a befejezése

Film:

-hatásos rendezés, kiváló színészgárda, remek adaptáció és jó befejezés

-operatőr, vizuális effektek gyengék, elrontott finálé

Győztes:

Bár sok mindent rosszul csináltak meg abból, ami miatt érdemes lett volna vászonra vinni Az éhezők viadalát, a rendezés és a hangulat tud annyi pluszt adni a filmnek, hogy a könyv fölé emelkedjen.

· 1 trackback Címkék: könyv vs film 

Villámkritikák #6

Dark City

Alex Proyas (Én, a robot) egyik legsikerültebb filmje (munkásságát elnézve ez még önmagában nem nagy dolog) egy sötét hangulatú városban játszódik, ahol egy férfi memóriazavarokkal kezd el küszködni, majd még néhány fura alak is üldözőben veszi, ráadásul még a rendőrség is megvádolja néhány gyilkossággal (spoiler nélkül ennyi a történet). Nem kell megijedni, ez nem valami Liam Neeson-féle akciómozi, sokkal inkább egy sötét hangulatú sci-fi, ami jellegében talán leginkább a Mátrixra emlékeztet. Stílusra valamilyen -punk (tudom, hogy a steampunk helytelen lenne, így a műfaji besorolást meghagyom azoknak, akik értenek hozzá), mivel az egész alkotást áthatja az 50-es, 60-as évek science-fiction hangulata. Sajnos viszont ez a rendezésben, díszletekben, zenében és az effektekben is meglátszik, utóbbiaknál különösen amatőr munkát végeztek. Ugyanakkor a remek történet (melybe többek között David S. Goyer is besegített) valamint az alakítások (Jennifer Conelly, Kiefer Sutherland - most komolyan, látta valaki őt nem Jack Bauer szerepében?) mindvégig viszik előre a filmet,  úgyhogy mindenkinek tudom ajánlani, különösen az oldschool tudományos-fantasztikus művek kedvelőinek. (Zárójeles megjegyzés: a trailer alapján az előbb-utóbb elkészülő Thelomeris c. magyar film kísértetiesen fog hasonlítani rá)

Die Hard 4.0

John McClane 4. kalandjában ismét teljesen véletlenül kerül egy világmegmentés közepébe, ezúttal az egész USA-t célba vevő hackercsoporttal kerül szembe, ehhez segítségül kapva a Justin Long által játszott számítógépzsenit. Azt hiszem ebben a filmben minden megvan, ami egy tökéletes akciófilmhez kell. Helytálló történet (ráadásul a hackertámadás szerintem különösen kidolgozottra sikerült), nem túl lebutított karakterek és ami a legfontosabb: ambiciózus akciók. A jelenetek többsége meglehetősen egyedire sikeredett, (a repülőgépesnél talán még el is vetették a sulykot), és ez az, ami a tucatáru fölé emeli a filmet. A műfajból kiindulva természetesen ne várjunk mélyenszántó gondolatokat, vagy katarzist, és akkor egy 2 órányi remek szórakozásban lesz részünk.

500 Days of Summer

Még talán Gaben videójában hallottam a filmről, amely minden tekintetben a tökéletes romantikus vígjáték megtestesítője. A történet Tom és Summer 500 napos románcát meséli el, látszólag teljesen össze-vissza haladva az időben. Ugyanakkor a csapongásnak is megvan a maga szerkesztésbeli szerepe, például így egymás mellé téve azt azt, hogyan élnek meg a szereplők egyes momentumokat a kapcsolat kezdetén és végén. Mind a történet és poénok, mind a karakterek messze állnak a sablonosságtól, de a történet mégis egyszerre szórakoztató és hiteles tud maradni. Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni a filmmel kapcsolatban, hogy a másfél órás játékidő nemcsak, hogy rövidnek tűnik (ez még tulajdonképpen pozitívum), hanem szerintem tényleg rövid is.

 

Címkék: villámkritika 

Grazor Bourne bemutatja : Alan Wake

Címkék: 3. évad 

Power élménybeszámolója: Az erő krónikája

Az igazat megvallva már pár napja be volt tervezve ez az élménybeszámoló, ám a rögzítéshez csak most sikerült eljutnom. Hamarosan újabb élménybeszámoló várható!

 

Címkék: élménybeszámoló 

PCVeterán - The Lord of the Rings: Conquest bemutató

Sziasztok!

Elkészültem első játékbemutatómmal, itt a blogon. Remélem tetszik majd nektek. :)

Címkék: 3. évad 

Könyv kontra Film #4: Nick Hornby - Pop csajok satöbbi by Gaben

 Nick Hornby – Pop csajok satöbbi

 

Történetek:

 

Könyv: A történet Rob Fleming életének egy szakaszát követi nyomon, aki rögvest elmeséli nekünk az 5 legfájóbb szakítását, időrendi sorrendbe. Majd ezek után hosszú elemzéseket kapunk főhősünk világfájdalmáról és annak zenékkel, filmekkel és persze nőkkel való kapcsolatáról. Ehhez az emberhez társul egy barátnő, aki éppen ekkor rúgta ki őt és két munkatársból lett legjobb barát, akikkel nap, mint nap mulatja az időt Bajnok Bakelit nevű lemezboltjában. Mindezek találó hasonlatokkal és remek poénokkal.

 

Film: A történet Rob Gordon életének egy szakaszát követi nyomon, aki rögvest elmeséli nekünk az 4 legfájóbb szakítását, időrendi sorrendbe. Majd ezek után hosszú elemzéseket kapunk főhősünk világfájdalmáról és annak zenékkel, filmekkel és persze nőkkel való kapcsolatáról. Ehhez az emberhez társul egy barátnő, aki éppen ekkor rúgta ki őt és két munkatársból lett legjobb barát, akikkel nap, mint nap mulatja az időt Bajnok Bakelit nevű lemezboltjában. Mindezek találó hasonlatokkal és remek poénokkal.

 

Elemzés:

 

Hölgyeim és uraim, ezt a napot is megéltük. A nap, amikor egy könyv és annak, filmadaptációjának alapsztorija csak 2 szóban tér el. Tévedés ne essék, én az eddigi filmekben sem azt tettem sose szóvá, hogy a könyv és a film miért nem szóról-szóra ugyanaz, mert hát ki a fenét érdekelné a könyv, ha ugyanazt látta már filmen, csak legalább az alapsztori, a kiindulási helyzet legyen ugyanaz, és végre megkaptuk.

A kettő legnagyobb pozitívuma, hogy a főhősünk egy rendkívül szimpatikus átlagfazon. A film és a könyv 60%-át az teszi ki, hogy ő éppen mit elmélkedik, amik hihetetlenül jól vannak előadva. Elég sok a veszekedés a főhős és más karakterek között, ahol általában Robnak nincs igaza, de ha dacból is mégis kiáll magam mellett, még ha abszolút marhaságokat kell felhoznia érvnek csak, hogy ne kelljen beismernie, hogy éppen (vagyis mindig) a másiknak van igaza. Elhiszem, hogy emiatt sok mindenkinek unszimpatikus lesz a főhős, főleg a könyvben, mert ott a legjellemzőbb ez a fajta vitatkozási stílusa, de én ebben valahogy magamat véltem felfedezni. És a gondolatmenetei az életről és a szenvedésről rendkívül figyelemreméltóak és még ráadásul nem unalmasan, szárazan vannak taglalva ezek a magában megfogalmazott értekezések, hanem remek poénokkal és történetecskékkel vannak illusztrálva. E főhős megformálására szerintem a lehető legjobb választás volt John Cusack, ennek az embernek szerintem már alapból ilyen ázott kutya képe van, de amit itt levág az hihetetlen. Teljesen át lehet érezni. Ha már színészek mindenki tökéletes választás volt a főleg Jack Black, Barry szerepére. Jack Blacket én nem tartom valami hűdevicces fazonnak, de ezt a szerepet komolyan mondom mintha ráírták volna.

A könyv mellett szól egy dolog, ami rengeteg könyvnek a könnyen olvashatóságának rovására megy. Nevezetesen a fejezetek hosszúsága. Itt egy fejezet átlag 5 oldal. Tehát itt nem lesznek olyan gondok, hogy időhiány miatt abba kell hagyni egy ilyen periódus felénél, és a következő olvasásnál már el is vesztjük a fonalat.

Viszont egy dolog, amit a könyvnek fizikailag képtelenség megjelenítenie, pedig a cím első szava is erre utal: a zene. Hatalmas pozitívuma a filmnek, hogy a régi klasszikus könnyűzenék átszövik. Az ember szinte észre se veszi, de masszívan és kiirthatatlanul él a fülünkben a film nézése közben.

Továbbá így a végén leszögezném ahhoz, hogy ez a film tetsszen ajánlott egy kis filmfanatizmus (mivel itt vagy, ez gondolom pipa), hatalmas zeneszeretet (főleg a régi slágerek iránt) és persze egy kis letörtség érzés és akár a fi,m, akár a könyv tuti befutó.

 

Pozitívumok

Könyv:

-         Hosszabb elmélkedések

-         Több hasonlat

-         Hosszabb sztori

-         Fejezetek rövidsége

 Film:

-         Remek szereplőválasztás

-         John Cusack (ezt külön ki kell emelnem)

-         Több Barry poénkodás

-         Zene

-         Komplexebb a sztori

-         TIM ROBBINS STEVEN SEAGAL HAJJAL

 

Negatívumok:

Könyv:

-         A főhős elég sokszor a józanésszel szembe ment

-         A kínos temetés utáni szex rész

Film:

-         A kínos temetés utáni szex rész

-         Az a két rapper hülyegyerekes szál se kellett volna

 

Gőztes: imádom Nick Hornby munkásságát, de ez a film szerintem túlszárnyalta az alapot és jobb lett az amúgy remek könyvnél is.

 

Pontozás:

 

Könyv: 7/10

Film: 9/10

 

Könyv vs. Film: 2-2

Címkék: könyv vs film 

Top10 kedvenc filmem

Összeállítottam a kedvenc filmjeim toplistáját. Nagyon nehéz dolgom volt, szerencsére, egy egész délutánt áldoztam rá. Mérlegeltem, gondolkoztam, végül egyéni ízlésem szerint összeállítottam a számomra legtökéletesebb listát.

 

10. Sleepers – Pokoli lecke

Közvetlen megnézése után nem nyűgözött le teljesen a film. Nem a film témájával vagy a kivitelezéssel volt bajom, csak úgy egyszerűen elsiklottam mellette. De ez hatalmas film, el kellett telnie egy kis időnek, hogy hatalmába kerítsen. Nagyon jó a sztori, a színészek  kiemelkedőek.

 

9. A jó, a rossz és a csúf

Nem hiába tartják az egyik legjobb westernnek. Minden pillanatát élvezi az ember, nem hagy üresjáratokat a film. A western amúgy is a gyenge pontom, nagyon le lehet venni a lábamról ezekkel a filmekkel. A film IMDB-s helyezése magáért beszél szerintem…

 

8. 12 dühös ember

Még gyerekként néztem a TV-ben, de akkor elaludtam a végét. Az internet csodálatos voltának köszönhetően be  tudtam szerezni és megnézni ezt a kivételes alkotást.  Igazi klasszikusról van szó, nem pörögnek az események, a szereplők neve sem derül ki, a párbeszéd repíti az alkotást.

 

7.  Macskafogó

Nagyon a szívemhez nőtt ez a magyar animációs film. Többször is megnéztem, és mindig tökéletes. Nagyon, de nagyon rendben van minden, a szövegek kiemelkedően jók. A magyar filmművészet egyik remeke, az átlaggal ellentétben a második rész is tetszett.

 

6. Mulholland Drive – A sötétség útja

Életem egyik legmeghatározóbb filmélménye volt David Lynch ezen darabja. A film feléig minden rendben volt, majd mintha teljesen más film kezdődött volna. Azt sem tudtam, hol vagyok, mi van. Az ember alig ért belőle valamit, de ettől magával ragadó.

 

5. Huligánok

Sportszerető megszállottként alapmű  számomra. Olyan varázsa van a filmnek, amit csak egy olyan ember él át, aki tudja mit jelent felugorni egy gólnál, letörni egy vereségnél, izgulni percről percre a meccsen. Elijah Wood mellett a számomra ismeretlen színészek nagyot alkottak. Kevés olyan film van, mely megríkatott, de ez ilyen.

 

4. A keresztapa

Nem első, de itt már olyan szoros a 4-2 helyezett között a kérdés, hogy jóformán el sem tudtam dönteni. Nem kell bemutatni a filmet, mindenki ismeri. Először regény formájában ismerkedtem vele, és ragadott teljesen a hatalmába. Majd következett a film, és még rátett  a lapátra.

 

3. A bukás – Hitler utolsó napjai

Meglepőnek tűnhet ez a film ilyen elől, de engem teljesen lenyűgözött. Német második világháborús film, egy kényes témáról, Hitler bukásának idejéről. Akkora, de akkora film, hogy nem igaz. Nagyon átadta a háború végéről az eseményeket, a Hitlert alakító színész pedig nagyon kitett magáért.

 

2. Psycho

Modern szemmel nézve sok helyen gagyinak tűnhet a film, de aki ezt mondja, azt jobb létre szenderítem. A filmtörténelem egyik legjobb alkotása Hitchcock műve, a kor filmművészetének talán legfényesebb darabja. És nem kapott Oscart…

 

1.Forrest Gump

Na, ez kapott Oscart, teljesen megérdemelten. Minden idők talán legerősebb  mezőnyét kellett legyűrnie, de sikerült. Ezt a filmet legalább húszszor láttam, kezdek beleunni. De szerintem ez lesz mindig a kedvenc filmem. Egyszerűen   leírhatatlan érzés amit a film nyújt a nézőnek.

 

Hát ez lenne röviden a kedvenceim bemutatása. Szerintem sokan másokat választanának ezek helyett,de ettől szép az egész, mindenkinek más és más film tetszik.

Az erő legyen veletek!