Bosszúállók (The Avengers)
Számomra a Marvel szuperhősfilmjei sokáig nem jelentettek mást, mint csontig lerágott sablonra felhúzott középszerű alkotásokat, minimális egyediséggel megfűszerezve (pl. Downey Jr. zseniális alakítása). Azonban mindez addig állt fenn, amíg a stúdió Joss Whedon személyében meg nem találta a megfelelő embert (és össze nem szedett megfelelő nagyságú pénzösszeget) a feladatra.
Mivel a különböző képregény-adaptációk sorban vették el a kedvemet attól, hogy az előtörténeteket tartalmazó filmeket megnézzem, meglehetősen kevés információval (a Thor és a Vasember első részének ismeretében) vágtam neki a Bosszúállóknak. Így a történet leírásában lehetnek hiányosságaim, de azért megpróbálkozom: a Tesseract nevű idegen energiaforrás (amiért Amerika kapitány is küzdött) lesz a célpontja egy idegen fajnak, akik Lokit (Thor öccsét - Tom Hiddleston alakításában) bízzák meg azzal, hogy szerezze meg és mellékesen igázza le a Földet. Ennek hatására a szupertitkos S.H.I.E.L.D-et működtető Nick Fury (Samuel L. Jackson) arra jut, hogy ezt csak egy ütős szuperhőscsapat felállításával lehet megakadályozni, így jön össze kisebb-nagyobb buktatók után Vasember (Robert Downey Jr.), Hulk (Mark Ruffalo), Thor (Chris Hemsworth), Amerika kapitány (Chris Evans), Sólyomszem (Jeremy Renner) és a Fekete Özvegy (Scarlett Johansson).
Alapvetően nem kell nagyon erőlködni a sztori befogadása kapcsán, arról nem is beszélve, hogy erősen a TF3 nyúlásának tűnik, és ha nagyon akarnék, még logikai buktatót is tudnék benne találni, de nem ez a lényeg. Whedon nagyon bölcsen belátta, hogy ebből az alapanyagból nem lehet egy Nolan-féle hiperrealisztikus és fajsúlyos adaptációt csinálni, úgyhogy meg sem próbált. Ehelyett inkább telerakta a szkriptet remek párbeszédekkel és poénokkal, utóbbiakkal sokszor az önirónia határát is súrolva (aki ismeri a Firefly-t, az tudja mire számíthat). Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy film mégsem süllyed a Transformers/Csatahajó stb. gagyik szintjére, és még a karakterek korábbi próbálkozásainak középszerűségén is felülemelkedik, annak köszönhetően, hogy a rendező elhagyta a szokásos szuperhős-mivolton történő izzadtságszagú moralizálást, és inkább a karakterek személyiségeit ütköztette egymásnak erkölcsi mondanivaló kicsiholása céljából. Ettől persze még nem film nem lép ki a popcornmozi kategóriájából, de annak messze a csúcsán ül. Ugyanis a fentiek mellé érkezik még a LÁTVÁNY.
Igen, így nagybetűsen. Volt szerencsém IMAX3D-ben megtekinteni, és azt kell, hogy mondjam, talán az Avatart leszámítva a világ egyik leglátványosabb alkotásáról van szó, amely a játékidő második felére egyetlen hatalmas vizuális orgiává válik. Szerencsére a rendező-operatőr páros minden megtett azért, hogy mindez át is jöjjön a vásznon. És itt nem csak kellően (talán néha keveset is) adagolt 3D-effektekre gondolok, hanem arra, hogy igyekeztek mindenhol a lehető leggrandiózusabb beállításokat alkalmazni. Ehhez társítva a veterán Alan Silvestri zenéjét, a Bosszúállók hangulata egyszerűen beszippantott. A színészi alakításoknál (természetesen) Downey Jr. viszi a prímet, hozzá szintén várható módon Hiddleston érhet fel, a többiek inkább csak a karaktereik engedte mozgástérben hozzák a kötelezőt.
Végső soron tehát azt kell, hogy mondjam, ha nem várunk a Bosszúállóktól valamilyen világmegváltó katarzist, akkor a maga nemében tökéletes alkotás, amivel Joss Whedon (a Serenity után ismét) megmutatta, hogy lehet minőségi akció-kalandfilmet is csinálni. Nem kell az egekig magasztalni, de szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki még sok ilyen alkotást szeretne látni a mozikban.
Címkék: írásos elemzésekA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
