Perfect Insanity

Total Recall trailer

Egy újabb nyári látványfilm kapcsán örvendeztettek meg minket egy trailerrel, az augusztus 3-án (magyar premier még nincs) megjelenő Emlékmás remake előzetese érkezett meg. A videóban látható, hogy bár teljesen új történetet ígértek, sok mindenben követik az 1990-es film szerkezetét, viszont látszik az is, amit már eddig is tudtunk, hogy a Mars nem fog szerepelni. Ennek ellenére remélem, hogy a vége felé pár új fordulattal lepnek meg minket. Idáig mindenesetre nagyon tetszik, amit láttam és már most biztos vagyok benne, hogy az operatőri munka zseniális lesz, és hogy Kate Beckinsale szája 2 percnél nem lesz többet csukva.

Review rovat: A fekete ruhás nő- by Power

Legújabb mozis élményem megosztása egy igencsak jól sikerült horrorfilmről.

Filmhír: Michael Bay rendezi Az éhezők viadalának folytatását

 Az imdb.com szerint Gary Ross egyéb elfoglaltságai miatt nem ér rá elkészíteni a nagy sikerű film második részét, ezért a Lionsgate stúdió a Transformers-széria rendezőjét kereste meg az állással. Bay egyúttal a forgatókönyv megírásába is besegít, így néhány változás is lesz a mozivásznon látható történetben a könyvhöz képest: Katniss-nek a filmben mutáns fecsegőposzáták rohamától kell megvédenie majd a Kapitóliumot, ebben pedig segítségére lesz egy Josh Dushamel által vezetett repülőgép-anyahajó ezred, valamint 200 tonna C4. Előzetesen szó volt arról is, hogy az új rendező lecserélné Jennifer Lawrence-t egy nagyobb kosármérettel és kisebb színészi tehetséggel rendelkező hölgyre, de ezt végül elvetették, ehelyett Peeta szerepét fogja megkapni Shia LaBeouf. A forgatásnak várhatóan szeptemberben kezdenek neki, méghozzá 3D-ben. Az alábbi képen a rendező látható az egyik fecsegőposzáta concept design-jával:

Grazor Bourne bemutatja : Diablo 3 Beta

Frog - Titánok haragja

Mint anno említettem, a Titánok harca a sok negatív kritika ellenére nekem tetszett, sőt, szeretem a mai napig is, úgyhogy már vártam a csütörtökön megjelenő második részét, és amikor alkalmam adódott rá (azaz tegnap) beültem megnézni. Lássuk hogy sikerült!

A második rész az első felvonás után veszi fel a fonalat, amikor már Perszeusz (Sam Worthington) felesége halott, Ő pedig újra halászként tengeti mindennapjait, egyetlen fiával, Heliussal. Azonban a világot újra veszély fenyegeti, hiszen az alvilág ura, Hades (Ralph Fiennes) és Ades (Édgar Ramirez) tőrbe csalják Zeuszt és Poseidont, hogy ki tudják szabadítani az ősi titánt, Kronoszt. Természetesen főhősünkre hárul a hősi feladat: meg kell találnia Poseidon fiát, és ki kell szabadítani saját apját a Tartaroszból, az alvilági börtönből.

Hát mit is mondjak.. Nagyon vártam ezt az alkotást, és talán az elvárásaimnak is köszönhető, hogy végül kissé csalódottan kellett elhagynom a mozitermet, hiszen a Titánok haragja sajnos nem lett egy kimondottan jó film, de lássuk az okokat.

A a forgatókönyv a film talán leggyengébb pontja, akárcsak az első résznél.  A szkriptet ezúttal öten írták, mégis annyira hanyagul összetákolt, hogy el sem hittem a film pörgése alatt. Tele van klisékkel, fordulatoktól mentes, és izgalmakat is csak nagy ritkán kapunk, bár a film végig pörög, és nem unalmas.

A színészi játékok is gyengék, sajnos. Worthington gyakorlatilag egyetlen eljátszható szerepe ez az epikus hős, amit már az Avatar óta folyton alakít. A többiek sem voltak kielégítőek, a Perszeusz fiát játszó John Bell meg egyszerűen nem értem hogy kerülhetett egy ilyen filmbe, annyira pocsék volt.

A látvány billenti egy kicsit a mérleg nyelvét a pozitív felé, hiszen ahogy korábban, úgy most is kiválóak az effectek. Gigantikus a látványvilág, szép a fényképezés, és letisztultak a harcok is , valamint a zene is kifogásolhatatlan. Szerencsére a 3D most (főleg az elődhöz képest) baromi jó volt, főleg a Tartaroszban játszódó térhatásra kihegyezett jelenetek tetszettek.

Ezen felül azonban  a film nem lett nagy durranás, hiszen a hangzatos cím ellenére Kronosz csak 10 percet szerepel, és akkor sem ad maradandót. A Titánok haragja számomra csalódás volt,ennek  ellenére nem rossz film, csak a stáblista lepörgése után már alig emlékeztem valamire, és ezen még az amúgy egész jó 3d sem tudott érdemben segíteni. Egyszer mindenkinek ajánlom a Titánok haragját, hiszen hibái ellenére szórakoztató, csak sajnos finoman szólva sem maradandó.

Trancsírák (Tucker and Dale vs the Evil, 2010)- by Power

Sziasztok! Eredetileg egy élménybeszámolót terveztem volna, amit az Erő krónikája videómnál be is ígértem, azonban az utolsó pillanatban meggondolva magam úgy döntöttem, hogy inkább egy írásos kritikával jelentkezem. Nos akkor lássuk mitől is olyan is jó szerintem az utóbbi évek egyik, ha nem a legjobb horror-vígjátéka, ami az én megítélésem szerint simán kenterbe ver olyan mozikat, mint a Horrorra akadva, a Haláli hullák hajnala, vagy éppen a Zombieland.

A film lényegében úgy indít, mint akármelyik B-kategóriás slasher: egy seregnyi tinédzserből álló baráti társaság elhatározza magát, hogy lemennek egy jó kis tóparti kempingezésre. Azonban két főszereplő főhősünknek, Tucker-nek (Alan Tudyk) és Dale-nek (Tyler Labine) szintén a tó mellett akad dolguk, hiszen a nyaralójukra igencsak ráfér egy kis felújítás, amit ők egy kis baráti horgászattal és sörözgetéssel kötnek össze. Egyszer csak hirtelen baleset történik: a fiatal társaság egyik igencsak szemrevaló hölgy tagja az éjszakai fürdőzés alkalmával megcsúszik egy sziklán, melynek következtében elalélt állapotban merül a víz alá. Lévén, hogy a lány barátai közül senki sem látta az esetet, ezért a két pecázó férfinak kell kimenteniük. El is viszik a nyaralójukba, hogy ott ápolják. A mentőakciót viszont a kamaszok csoportja hadüzenetként kódolja, ezért felfegyverkezve közelítik meg a két rettegett pasas hétvégi házikóját.

Mi mással is kezdhetném ezt az elemzést, minthogy a két műfaj keveredéséről írjak? Emelem kalapom a készítők előtt, hiszen egy olyan szintű balansszal, egy olyan gondosan kiépített  aranyközépúttal szabnak gátat a horror és a komédia között, hogy az valami elképesztően pazar. Egyik sem nyomja el a másikat; a nagyszerűre sikeredett véres jelenetek mellett a zseniális poénok és szituációk biztosítják a kifogástalan hangulatot, amikhez természetesen hozzájárulnak a szintén jó érzékkel kiválasztott betétdalok is.

A színészi játékok terén nem találunk semmi kiemelkedőt, amit kellett azt hozták a stáb tagjai. A karakterek viszont frenetikusan jól lettek megírva. A jámbor lelkű, de ijesztő külsejű párosunktól kezdve a komplex összeesküvés-elmélet szövésre hajlamos, ámde roppant gyáva fiatalokig. Egyszerűen annyira szerethetően hülyék a szereplők, hogy sohasem lehet benne biztos a néző, hogy éppen mi fog történni. Voltaképpen az egész film a félreértésekre, a külső alapján való jogtalan megítélésre és a véletlenek sorozatára épül, mindezt egy nagyon eredeti köntösbe bújtatva. Bravó, Eli Craig! (Akinek ez az első igazi rendezése, aki emellett a forgatókönyv ötletgazdája is.)

Valami mégis visszahúz attól, hogy egy perfekt alkotásnak tudjam be a Trancsírákat. Konkrét precedensekkel ezt nem tudnám prezentálni, majd érezni fogja mindenki, aki megnézi. Igazából több apró hibácskából tevődik össze egy kis egész. De ez az én szememben nem változtat azon a tényen, hogy ez egy szenzációs darab. Tipikusan az a film, amely elfeledteti minden gondodat, hagyja hogy hátradőlj és élvezd.

Tiszta szívből ajánlom mindenkinek megnézésre a Trancsírákat, mert kellően izgalmas, humoros és véres. És attól függetlenül, hogy sajnos meglehetősen rövid, veszettül szórakoztató és hangulatos.

Ajánló#2

 Egy picike szünet után ismét szeretnék egy-két filmről írni, és remélhetőleg akad pár ember, aki élvezettel fogja nézni az általam megemlített két filmet.

Baseball álmok (Field of dreams) 1989

A filmről annyit röviden, hogy egy Iowai farmer és családja van a középpontban. Egy nap a családfő, Ray (Kevin Costner), furcsa hangokat hall a kukoricaföld felől, hogy építsen egy baseball-pályát a megművelt terület helyére. Itt jön a képbe a fantasy. Nagyon jól megtalálja a film az összhangot a fantasy és a valóság között, egyik sem kerül túlzásba. 

A filmnek az a fő kérdése, hogy az álmok be tudnak-e válni, van-e értelme az álmodozásnak, persze nem megy olyan mélységekbe, mint az Eredet, hanem egy átlagos amerikai farmer példája által valósul meg az álmok. 

A film nagyon amerikai, szó mi szó. Én, mint olyan személy, aki sosem játszott vagy nézett baseballt, át tudtam élni. Ajánlom azoknak akik szeretik a baseballt, vagy csak szeretnének egy könnyű filmet megnézni estére.

Chaplin 1992

Rengeteg életrajzi film jelenik meg a palettán. Egyre jobban látszik, hogy az alkotók kifogynak az ötletekből, és ilyenkor elővesznek egy ismert vagy széles körben kevésbé hangzatos alakot, és megfilmesítik annak életét.

Ez a film azonban számomra többet adott, mint egy átlagos életrajzi dráma. Megmutatta az embert Chaplinben, ami ugye nem nehéz, hiszen önéletrajzi forrásokra hivatkozik a film. Tények, pletykák, érdekességek derülnek ki a filmipar egyik első sztárjáról.

Robert Downey Jr. nagyon jól alakította a sztárt, egyszerűen a karaktert láttatta a nézővel, nem a színészt. A technikai hatások is a helyükön voltak, a kosztümök is, egyszóval  minden. A történetvezetés némely helyen lassú, de ez a drámák hátulütője. 

A film méltó emléket állít a film óriásának, szerintem maga az alany is meg lenne elégedve vele.

Ennyi lett volna mára, ígérem a következő hamarabb fog érkezni majd. Addig még gondolkozom a következő filmeken.

Az erő legyen veletek!

The River 1. évad

 A tavasz beköszönte a jó idő és a BL egyenes kieséses szakasza mellett a sorozatos midseason-t is elhozta, amely már most kifejezetten erősre sikeredett (és akkor még hol van a Trónok harca 2. évada.....). Ennek egyik alkotóeleme a The River című horrorszéria lett, amely a Paranormal Activity-t is megalkotó Oren Peli fejéből pattant ki.

Az ötlet, hogy horrort sorozatban dolgozzanak fel, meglehetősen frissnek számít, talán csak a Walking Dead (bár az sokszor inkább posztapokaliptikus dráma, mint tömény ijesztgetés), valamint az ősszel elindított American Horror Story volt az, ami hasonlóval próbálkozott. 

A történet a természetfilmes Emmet Cole utáni keresést mutatja be, aki a műsora készítése közben eltűnik Amazóniában. A családtagok és korábbi stábtagok felkerekednek, hogy előkerítsék (miután a producer felajánlja, hogy finanszírozza a mentőakciót, ha cserébe lefilmezheti), de a helyszínen Cole hajóját megtalálva elég sok csúnya természetfeletti dologba futnak bele. A szerkesztés valahol félúton helyezkedik el a high concept és az epizodikusság között, ugyanis a kutatás egy elég komoly szerepet játszó átívelő szálat tart fenn, de gyakorlatilag minden rész hasonlóan van felépítve, mindig különböző problémával. Általában az epizód eleje a szereplőkkel és a összeütközéseikkel foglalkozik, majd jön valami horrorisztikus dolog, aminek a legyőzésében az előbb említett konfliktusok is szerepet kapnak.

Így 8 rész egyben egy horrorantológiát is ad, mivel mindent felvonultat, ami csak megfordult a hollywoodi írók fejében ezzel a műfajjal kapcsolatban. Ez azonban elég sokat elvesz az eredetiségből, mivel tényleg sokszor úgy érezzük, hogy láttunk már valahol ilyet. Valamint szerintem sokszor ezek történetek nem is lettek olyan ijesztőek, mint kellett volna. Amivel viszont többet tud nyújt a sorozat egy szimpla horrorfilmnél, hogy végre élettel teli karaktereket láthatunk szerepelni, akiknek vannak motivációik, konfliktusaik és személyiségük, nem csak mészárlásra váró tinédzsereket. A színészek eleinte még csak átlagosat nyújtanak, de aztán egyre inkább belejönnek, és az évad vége felé már egy-két remek alakítást is láthatunk tőlük.

Ami még szintén fontos, hogy Oren Peli kézjegye megjelenik abban is, hogy found footage stílusban forgatták a filmet. Ez a történet szempontjából is jelentőségteljes: a szereplőkről elég sokat tudunk meg például a velük készített interjúkból, ami egy gyors és zseniális módja a karakterizálásnak, valamint elég sokszor hangsúlyos szerepet kap a különböző felvételek visszanézése (van is egy rész, ami csak erről szól). Azonban a rendezők nem törekedtek a hitelességre ebben az aspektusban: bár a kamerarángatás és a hasonló eszközök megvannak, rengetegszer eloszlatják ezt az illúziót kisebb hibákkal. (Egy operatőr két szögből vesz egy beszélgetést és hasonlók)

Mindent összevetve a The River talán nem tökéletes, de a drámasorozat és a horror egybegyúrásával mindenképp egy különleges és élvezetes jelenség, és én mindenképpen várom a második évadot (ami lehet, hogy sosem fog elkészülni......)