Villámkritikák #7
Tényleg bocsánat azért, amiért csak szösszenet kritikákat írok, de a suliban való teperésem, és néhány magánéleti probléma miatt nem igazán van időm teljes értékű kritikák összerittyentésére.
Irréversible / Visszafordíthatatlan
A kritikák sorát ezúttal Gaspar Noé egyedien leforgatott, fordított sorrendben felvázolt filmjével kezdem. Noé tipikusan az a rendező, akit lehet szeretni, és utálni, köztes állapot nincs. Egy film alapján én azt mondom, hogy Ő egy rendkívül beteg figura, viszont ezen felül szürrealista művész is, hiszen amit a Visszafordíthatatlan művel az ember lelkével, azt a hatást semmi nem győzheti le. A film kegyetlen, naturális, és erőszakos, emellett pedig nem kevés piszok jól előadott, azonban erős gyomrost okozó csavarral volt dolgom. A operatőri munka rendkívül egyedi, a fókusz pontokat és a világítást jól eltaláló, rángatózó, szabadon kóborló kamerák néhányakból erős "ingereket" válthatnak ki. Ezen tények mellett a színészi játékok fantasztikusak, élükön természetesen Vincent Cassel-lel, aki rendkívüli alakítást produkál a dühöngő bosszúálló szerepében. Amúgy bármennyire is erőszakos, és nyers, a Visszafordíthatatlan tartogat lélegzetelállítóan szép, és megható jeleneteket. Számomra a film milyenségéhez kétség sem férhet, szerintem egy rendkívül egyedi, jól kidolgozott , naturális művel van dolgom, amelyet amíg élek, nem fogok elfelejteni, mert egyszerűen berögződött minden képsora.
A Single Man /Egy egyedülálló férfi
Hogy megmondjam az őszintét, az Egy egyedülálló férfi korábban több dolog miatt is taszított; a Király beszéde előtt Colin Firth irritált, a film alap koncepciója , miszerint egy meleg tanár párja elvesztése miatt öngyilkosságba akar menekülni, valahogy nem győzött meg, sőt, inkább elriasztott magától. Azonban valami belső késztetés miatt (magam sem tudom miért, de) belevágtam a filmbe, amely az egyik legnagyobb pozitív csalódás lett, amelyet valaha láttam. A történet rendkívül kidolgozott, és drámai, ezek mellett rendkívül realisztikus is. Az érzelmek nincsenek eltúlozva, Tom Ford rendező nagyszerűen játszadozik a hangulattal, amelyet a rakétaválság háttérszála tesz még keserűbbé.Azonban a végső sikerre a rendkívül szép fényképezés (főleg szürke és barna színekkel játszik) és Colin Firth hibát mellőző színészi játéka teszi fel a pontot. A film egyébként regényadaptáció, az alapjául szolgáló könyv azonban nem igazán érdekel, megelégszem a mozgó képpel is. Az Egy egyedülálló férfi összességében egy nagyszerű alkotás, amely baromi jól megkomponált művészi jelenetekkel, és a szépen, zökkenőmentesen kialakított személyes drámai vonallal válik átlagon felüliből nagyszerűvé.
Never Back Down 2 / Sose Hátrálj meg! 2
Úgy összességében imádom a sportfilmeket, taglaljanak azok focit, amerikai futballt, boxot, vagy akár jelenlegi alanyom alaptémáját, a ketrecharcot. Anno, amikor megjelent a Sose hátrálj meg első része, nekem nagyon bejött, azonban nem támasztottam elvárásokat a második része felé. Talán ennek is köszönhető, hogy a tavalyi év legnagyobb meglepetései között tartom számon a Sose hátrálj meg második felvonását, amely szinte minden elemében túlmutat az első részen. A harcok ezúttal sokkal reálisabbak, látványosabbak, és szerencsére nincs teletűzdelve a film személyes drámai sablonokkal, valamint a zenék is túl tesznek az elődön (ez igen nagy szó, hiszen a korábbi alkotás muzsikái is maradandóak voltak számomra). A főbb karakterek azonban kissé hátráltatják a filmet, hiszel öt komolyabb főszereplőnkből egyikük sem annyira kidolgozottak, mint kellene, ezt Michael Jai White rendező (aki amúgy a srácok kiképzőjét is alakítja) elénk dobott tényekkel próbálja felépíteni, de nem sikerül neki. Ettől függetlenül a Sose hátrálj meg második része egyszer minimum nézhető, és bár tele van logikai hülyeségekkel, és a színészi játékok gyengék (a szereplők nagy részét sportolók teszik ki) , de könnyen emészthető , szórakoztató film, főleg a küzdősportok szerelmeseinek.
In Time / Lopott Idő
A kritikák sorát egy tavalyi alkotással, a Lopott idővel zárom, amely talán már minden blogon megfordult (többek között itt is, Gaben Review tolmácsolásában), és mindenhol megosztó volt az osztályzata. Én személy szerint negatívan éltem meg a filmet, hiszen Andrew Niccol alkotása eléggé összecsapott, átgondolatlan érzést táplált belém végig, és erre csak ráerősített a szkript rendszerkritikus mondanivalójának elpuskázása is. Azonban a színészek megmenthették volna a produktumot, de mind Justin Timberlake, mind Amanda Seyfried csak közepes alakítással járult hozzá a filmhez. Ezek mellett amúgy a film technikailag kifogásolhatatlan, a zenék, a vágás, fényképezés és az operatőri munka is meglehetősen jól sikerült, a színészi stáb egyetlen pozitívumát pedig Cillian Murphy szolgáltatta. A Lopott idő egy újabb szükségtelen film, egy amolyan elpuskázott lehetőség egy korszakalkotó, vagy akár jó filmhez, amelyet Niccolék sajnos talán a pénz miatt, baromira elpocsékoltak, azonban hangsúlyozom, a produktum nem rossz, csak épp elképesztően alul teljesítette az elvárásaim.
Címkék: villámkritika
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
