Az éhezők viadala (Könyv vs. film #5)

 Talán Twilight óta nem övezett akkora hype könyvet és a belőle készült filmet, mint most Az éhezők viadalát, és a csillogó vámpírok sztorijával ellentétben itt most jogosnak is érzem a hatalmas várakozást és a nyitóbevételt. Mindjárt azt is leírom miért, de előbb jöjjön a történet.

Panem posztapokaliptikus világa 12 körzetre van osztva, amelyek a Kapitólium zsarnoki uralma alatt élnek. Míg a fővárosban tejjel-mézzel folyó Kánaán van, addig a körzetek lakói középkori viszonyok között élve szolgálják ki a Kapitólium nyersanyag- és energiaszükségleteit. Egy korábbi lázadás miatt elrettentésképpen minden évben megrendezik az éhezők viadalát, ahol az egyes körzetekből kiválasztott 1-1, 12 és 18 év közötti fiú és lány (összesen tehát 24-en) küzd meg életre-halálra a TV kamerái előtt, amíg csak egyikük marad életben (ne lepődjön meg senki, ha erről a Battle Royale ugrana be). Közülük lesz az egyik Katniss Everdeen, aki kisorsolt húga helyett önként jelentkezik a küzdelemre.

Könyv:

Suzanne Collins művén első pillantásra látszik, hogy a fiatalabb korosztályt célozza meg: mind a főszereplő életkorában, mind a nyelvezetben és megfogalmazásban látszódik ez (utóbbit egy irodalmi műnél viszont nem tartom szerencsésnek). Katniss szemszógéből láttatva a dolgokat egy remekül felépített karaktert kapunk, és az ő gondolatai viszik a hátán a mű egészét, így még azt is eléri, hogy a regény egyáltalán nem tűnik a fent említett japán film lenyúlásának. Az igazán fajsúlyos és sokkoló kérdéseket megkerüli, és számomra a lezárás is kicsit semmilyen, de ettől függetlenül egy remek kalandregény komoly társadalomkritikával.

Film:

A 16-os korhatár azt is jelzi, hogy nem feltétlenül ugyanaz a célközönség, valamint egyértelműen pozitívum, hogy a nézősereg bővítése céljából nem vették el a történet kegyetlenségét (khmm...John Carter....khmm). Az adaptáció kritikus fontosságú volt, hiszen a regénybeli Katniss fejében kavargó gondolatokat valahogy ki kellett vetíteni a vászonra, ebből a szempontból örültem, hogy Collins-t is bevették a forgatókönyvírók közé. Szükséges volt, hogy bevigyenek egy, a viadal szervezői stábjával és a Kapitólium fejeseivel foglakozó történeti szálat, ezen kívül az eseményeket is felgyorsították egy kicsit, azonban semmi lényegeset nem változtattak meg (ezért sem vettem külön most a történetet). Kicsit komolyabb hangsúly kapott a kegyetlenkedés pszichológiájának bemutatása a realityműsorokkal és zsarnoksággal szemben megfogalmazott kritika felett, és valahogy számomra érzékletesebb is volt a sztori egésze, mint a könyvnél.

Gary Ross neve valószínűleg nem cseng ismerősen sokaknak, hiszen utoljára 2003-ban rendezett filmet, viszont olyan klasszikusok írójaként ismerhetjük, mint a Pleasantville vagy a Dave, és ezúttal is egy mély nyomot hagyó, kifejezetten jó rendezést hoz. Tetejébe még a könyvben általam lehúzott befejezést és helyettesítették egy kiváló képsorral. A színészek is remekelnek, Jennifer Lawrence remekül küzd meg a főkarakter nyújtotta kihívásokkal, a tapasztaltabbak (Harrelson, Banks, Tucci) pedig zseniálisat nyújtanak az furcsábbnál furcsább karakterek szerepében. Még James Newton Howard zenéjét tudom megdicsérni, azonban más téren már bajok vannak. A vizuális effektek tragikusak, az egyik feltűnő repülő alkalmatosságot mintha egyenesen a Firefly-ból vették volna (most ezt dolgozzuk fel még egyszer: egy 2012-es mozifilm CGI-je egy 2003-as sorozat szintjén áll), az operatőr és a vágó közös korprodukciója során minden akciójelenetből olyan rángatózás lesz, mintha a kameramant ütötték volna a szereplők egymás helyett. Ráadásul a fényképezés rengetegszer csak közelikkel operál, pedig a gyönyörű táj igazán többet érdemelt volna. A viadala fináléja sem sikerült olyan grandiózusra, mint kellett volna, tetejébe itt a concept designernek is beletört a bicskája a feladatba (SPOILER: Értsd: A pitbull NEM mutáns).

Könyv:

-remek pszichológia és történet

-megfutamodik a komoly kérdések elől és nem jó a befejezése

Film:

-hatásos rendezés, kiváló színészgárda, remek adaptáció és jó befejezés

-operatőr, vizuális effektek gyengék, elrontott finálé

Győztes:

Bár sok mindent rosszul csináltak meg abból, ami miatt érdemes lett volna vászonra vinni Az éhezők viadalát, a rendezés és a hangulat tud annyi pluszt adni a filmnek, hogy a könyv fölé emelkedjen.

· 1 trackback Címkék: könyv vs film 

Könyv kontra Film #4: Nick Hornby - Pop csajok satöbbi by Gaben

 Nick Hornby – Pop csajok satöbbi

 

Történetek:

 

Könyv: A történet Rob Fleming életének egy szakaszát követi nyomon, aki rögvest elmeséli nekünk az 5 legfájóbb szakítását, időrendi sorrendbe. Majd ezek után hosszú elemzéseket kapunk főhősünk világfájdalmáról és annak zenékkel, filmekkel és persze nőkkel való kapcsolatáról. Ehhez az emberhez társul egy barátnő, aki éppen ekkor rúgta ki őt és két munkatársból lett legjobb barát, akikkel nap, mint nap mulatja az időt Bajnok Bakelit nevű lemezboltjában. Mindezek találó hasonlatokkal és remek poénokkal.

 

Film: A történet Rob Gordon életének egy szakaszát követi nyomon, aki rögvest elmeséli nekünk az 4 legfájóbb szakítását, időrendi sorrendbe. Majd ezek után hosszú elemzéseket kapunk főhősünk világfájdalmáról és annak zenékkel, filmekkel és persze nőkkel való kapcsolatáról. Ehhez az emberhez társul egy barátnő, aki éppen ekkor rúgta ki őt és két munkatársból lett legjobb barát, akikkel nap, mint nap mulatja az időt Bajnok Bakelit nevű lemezboltjában. Mindezek találó hasonlatokkal és remek poénokkal.

 

Elemzés:

 

Hölgyeim és uraim, ezt a napot is megéltük. A nap, amikor egy könyv és annak, filmadaptációjának alapsztorija csak 2 szóban tér el. Tévedés ne essék, én az eddigi filmekben sem azt tettem sose szóvá, hogy a könyv és a film miért nem szóról-szóra ugyanaz, mert hát ki a fenét érdekelné a könyv, ha ugyanazt látta már filmen, csak legalább az alapsztori, a kiindulási helyzet legyen ugyanaz, és végre megkaptuk.

A kettő legnagyobb pozitívuma, hogy a főhősünk egy rendkívül szimpatikus átlagfazon. A film és a könyv 60%-át az teszi ki, hogy ő éppen mit elmélkedik, amik hihetetlenül jól vannak előadva. Elég sok a veszekedés a főhős és más karakterek között, ahol általában Robnak nincs igaza, de ha dacból is mégis kiáll magam mellett, még ha abszolút marhaságokat kell felhoznia érvnek csak, hogy ne kelljen beismernie, hogy éppen (vagyis mindig) a másiknak van igaza. Elhiszem, hogy emiatt sok mindenkinek unszimpatikus lesz a főhős, főleg a könyvben, mert ott a legjellemzőbb ez a fajta vitatkozási stílusa, de én ebben valahogy magamat véltem felfedezni. És a gondolatmenetei az életről és a szenvedésről rendkívül figyelemreméltóak és még ráadásul nem unalmasan, szárazan vannak taglalva ezek a magában megfogalmazott értekezések, hanem remek poénokkal és történetecskékkel vannak illusztrálva. E főhős megformálására szerintem a lehető legjobb választás volt John Cusack, ennek az embernek szerintem már alapból ilyen ázott kutya képe van, de amit itt levág az hihetetlen. Teljesen át lehet érezni. Ha már színészek mindenki tökéletes választás volt a főleg Jack Black, Barry szerepére. Jack Blacket én nem tartom valami hűdevicces fazonnak, de ezt a szerepet komolyan mondom mintha ráírták volna.

A könyv mellett szól egy dolog, ami rengeteg könyvnek a könnyen olvashatóságának rovására megy. Nevezetesen a fejezetek hosszúsága. Itt egy fejezet átlag 5 oldal. Tehát itt nem lesznek olyan gondok, hogy időhiány miatt abba kell hagyni egy ilyen periódus felénél, és a következő olvasásnál már el is vesztjük a fonalat.

Viszont egy dolog, amit a könyvnek fizikailag képtelenség megjelenítenie, pedig a cím első szava is erre utal: a zene. Hatalmas pozitívuma a filmnek, hogy a régi klasszikus könnyűzenék átszövik. Az ember szinte észre se veszi, de masszívan és kiirthatatlanul él a fülünkben a film nézése közben.

Továbbá így a végén leszögezném ahhoz, hogy ez a film tetsszen ajánlott egy kis filmfanatizmus (mivel itt vagy, ez gondolom pipa), hatalmas zeneszeretet (főleg a régi slágerek iránt) és persze egy kis letörtség érzés és akár a fi,m, akár a könyv tuti befutó.

 

Pozitívumok

Könyv:

-         Hosszabb elmélkedések

-         Több hasonlat

-         Hosszabb sztori

-         Fejezetek rövidsége

 Film:

-         Remek szereplőválasztás

-         John Cusack (ezt külön ki kell emelnem)

-         Több Barry poénkodás

-         Zene

-         Komplexebb a sztori

-         TIM ROBBINS STEVEN SEAGAL HAJJAL

 

Negatívumok:

Könyv:

-         A főhős elég sokszor a józanésszel szembe ment

-         A kínos temetés utáni szex rész

Film:

-         A kínos temetés utáni szex rész

-         Az a két rapper hülyegyerekes szál se kellett volna

 

Gőztes: imádom Nick Hornby munkásságát, de ez a film szerintem túlszárnyalta az alapot és jobb lett az amúgy remek könyvnél is.

 

Pontozás:

 

Könyv: 7/10

Film: 9/10

 

Könyv vs. Film: 2-2

Címkék: könyv vs film 

Könyv kontra film #3: Edgar Rice Burroughs - A Mars hercegnője/John Carter

Azt hiszem az elmúlt hetek filmhíreit figyelve keresve sem találhattam volna jobb alanyt egy könyv-film összehasonlításának, így Gabentől elorozva az ötletet pár nap leforgása alatt elolvastam Burroughs klasszikusát, valamint megnéztem a belőle készült produkciót.

A történetet nem bontanám ketté, mivel (bár jelentős eltérések vannak a két mű között) az alaphelyzet nem tér el egyikben sem:

John Carter egy amerikai polgárháborús veterán, az összes G.I. Joe, Captain America stb. ősapja, szóval az USA teljes tesztoszteronjának megtestesítője. Aranyásás közben akad bele egy barlangba, ami a Marsra teleportálja. Itt fut össze először zöld, négy kezű tharkokkal (nekik köszönhetően jött létre a zöld marslakó sztereotípia), majd belefolyik egy humanoid faj két államának (Zodanga és Hélium) háborújába. Ebben személyes okok is motiválják, hiszen beleszeret Hélium hercegnőjébe, Dejah Thorisba.

A könyv:

Az író a 19.sz fordulóján elvárt történethitelesítő rész után (miszerint Carter a nagybátyja, és az ő naplóját közli le) rögtön belecsap a lecsóba, és a 15. oldal környékén már a Marson is vagyunk. (Tehát sok mindent nem tudunk meg főhősünk múltjáról). Az így megmaradt terjedelmet pedig arra használja ki, hogy részletesen bemutassa elsősorban a tharkok világát. Mindenképpen pozitívum tehát a világ körültekintő és eredeti kidolgozása, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, sci-fi létére meglehetősen kevés újítás van benne, így néhol kissé egy steampunk fantasyra emlékeztet az egész (erre majd a filmnél visszatérek). Valamint azt is meg kell említeni, hogy a szerző meglehetősen rosszul bánik az izgalmasnak szánt, akciódús részekkel, nem egyszer pár szóval lerendezi őket, ahelyett, hogy fejezetekre a székünkbe szögezne. Ennek ellenére mégis megvan az a feszültség és a hangulat, ami egyedivé és élvezetessé teszi a könyvet, tehát bár a maga nemében korszakalkotónak számított, korántsem tökéletes.

A film:

Itt megpróbáltak valami háttérsztorit alkotni főhősünknek, több-kevesebb sikerrel, valamint még nagyobb hangsúly kapott az író: na persze nehogy azt higgyük, hogy a forgatókönyv megírásánál vették volna figyelembe, hanem mint fontos karakter jelenik meg a vásznon a könyvnél említett keretben. A szkriptnél viszont tényleg jelentéktelenebbnek számított, kettős érzéseket váltva ki belőlem: a Stanton és társai által összehozott történet ugyanis sokkal kreatívabb és érdekesebb bizonyos aspektusaiban (ezek elsősorban a látványvilághoz tartoznak), és maga az adaptáció is jól sikerül. Viszont az egészet ráhúzták egy ezerszer megalkotott kalandfilmes sablonra, gondolok itt a párbeszédekre, valamint szinte az összes fordulatra. A karakterek és a motivációk részletessége is elveszik valahol ebben a átlagosságban. Ezen felül az egész történetet egy olyan alapra helyezték, ami teljesen indokolatlan volt az első könyv szempontjából, és (mint az utóbbi percekben kiderült) számomra hatalmas spoiler is volt a további részekből.

Viszont ha már a látványvilág említve lett, nekem kifejezetten tetszett a rendezés, néhány hátborzongatóan jól megkomponált jelenetet is láthattunk. Michael Giacchino korábbi munkásságához hasonlóan ismét egy hihetetlenül jellegtelen, de a filmmel jól együttműködő zenét tett le az asztalra. Bár nevek kicserélésével akár írhattam volna az Avatar kritikáját is, Cameron egy dologban felülmúlta Stantont: a kék űrlények hiába voltak egy ugyanolyan sablonos és vizuálisan bámulatos történet részei, a John Carterből egy fájdalmas üresség árad, amit a két mondatban beleerőltetett (egyébként az Avataréhoz kísértetiesen hasonló) tanulság sem tud enyhíteni. (Amin még szintén nehezen tettem túl magam, hogy egy olyan filmet, amit egy minden tekintetben korszakalkotónak számító író művéből hoztak össze, képesek voltak Steve Jobsnak és az ő inspirációjának ajánlani...)

Összegzés:

Könyv:

-remek hangulatteremtés és eredetien kidolgozott világ

-nincsen elég sci-fi elem és nem mindig izgalmas, amikor kellene

Film:

-látványosabb és ötletesebb (és ennek ellenére vállalható a blockbuster-tendenciával ellentétben)

-sablonos, felületes és üres (és spoilerezik)

Győztes: Sokan fogják mondani, hogy előre borítékolható volt, de korántsem ennyire egyértelmű a dolog. Ha Stanton-Andrew-Chabon hármas az egyébként remek látvány helyett kicsit többet gondolkodik mondjuk a párbeszédeken, vagy csak átemelik a tharkok megrázó embertelenségét a könyvből, egy sokkal értelmesebb alkotás tehettek volna le az asztalra, de így Burroughs még száz év távlatából is lenyomja őket. Közel járt, de ez a kör ismét a könyvé.

Címkék: könyv vs film 

Könyv kontra Film #2: Alan Glynn - Csúcshatás by Gaben

Alan Glynn - Csúcshatás

 

Címkék: könyv vs film 

Könyv kontra Film #1: Ben Mezrich - 21 by Gaben

Sziasztok, ma egy újabb rovattal bővül a Perfect Insanity blog, ugyanis most bele fogok kezdeni egy, ami a címből is látszik "Könyv kontra Film" rovatba, melyben regényekkel és azok megfilmesített verzióiról fogok írni, és megpróbálom eldönteni melyik a jobb. Kezdődjék is az első rész:

 

Ben Mezrich - 21

 

Címkék: könyv vs film