Perfect Insanity

Star Weekend:Ewan McGregor - Trainspotting

Sziasztok. Szavazataitok alapján Ewan McGregor nyert, tehát az Ő eddigi karrierjét vesézem ki 3 filmmel. Az első alanyom az 1996-os Trainspotting lesz.

Renton (Ewan McGregor) és barátai a társadalom egyik kitagadott rétegébe tartoznak. Ők azok a fiatalok, akik lopnak, drogoznak, és rongálják a skót városokat. Renton azonban megunja a folyamatos semmittevést, és eldönti, hogy abba hagyja függőségeit. Azonban semmi sem olyan könnyű, mint aminek látszik, hiszen főhősünk rájön, hogy a leszokászhoz vezető út korántsem olyan gördülékeny, mint ahogy először gondolnánk.

A filmet a mára már világhírű, Oscar díjazott Danny Boyle rendezte. Az angol rendező kezdeti szárnypróbálgatásainak egyike volt ez az alkotás, amely akkorát csattant, hogy a megjelenésekor mindenki imádta, és a mai napig is nagyon sok rajongója van, sőt, már kultusz státuszba emelkedett. Ezek a tények abszolút megérdemeltek, hiszen a film egy olyan megközelítést alkalmaz a drogok irányába, amely perfektségét azóta sem sikerült újra megvalósítani.

Boyle, a film alapjául szolgáló regényt átdolgozva tárja elénk a függők mindennapjait. Ezt a felszínen könnyeden teszi,azonban mélyen igencsak velős mondanivalót takar a film. Boyle nagyszerű munkát végzett, ezt úgy jelenthetem ki (objektívan) hogy a regény ismerete nélkül láttam a filmet.

Azonban a film legnagyobb pozitívumai a karakterek, és a sorsuk mögöttes tartalma. Főhőseink barátsága amolyan "munka" kapcsolat, amely a függőségükkel köthető össze. A kis csipet-csapatban mindenféle jellemet megkapunk, így például megismerhetjük Spudot, aki az egyik fő "poénforrás" a filmben, aztán ott van még a Beteg fiú,  Begbie, aki egy idegbeteg állat és Tommy is, aki látszólag a végletekig szerény fiatalember. Azonban mindegyikőjük életét beárnyékolják a függőségeik, ennek legfőbb sarkalatos pontja főhősünk, Renton, akire a cselekmény kihegyeződik.

Ewan McGregor parádézik, hihetetlenül jól megformálja a rászabott karaktert, nagyszerűen adja vissza a drogos srác jellemét. Teljes telitalálat volt a szereposztás ráeső része. Állítólag még a drogokat is hajlandó lett volna kipróbálni a teljes átélés reményében.

A film zenéi és hangulata is merőben le egyszerűsített. A játékidő alatt végig tanácstalanságot éreztem, és erre csak rátetőztek a néholi szürrealista jelenetek is.

A film nagyszerű korképet fest a 90-es évek skót fiataljairól, és könnyed módon adja át a drog által elrontott emberek mindennapjait. Ők látszólag boldogok, azonban a lelkük mélyén mindannyian tudják, hogy életük vakvágányra futott.  Renton és társai karaktere az akkori fiatalság romlásának és kitaszítottságának szinonimája ,amely a mai társadalomban már sajnos hatványozottan igaz.

Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, hiszen sallangmentesen, mesterkéltség nélkül adja elő a romlandó társadalom korrajzát. Betekintést nyerhetünk a skót fiatalok kitaszítottságáról, és az egymás és hazájuk iránti elhidegültségről is, mindezt egy nagy adag fekete humorral, valamint egy kis fogyasztói társadalomkritikával nyakon öntve kapjuk a kezünk közé. Mindenkinek kötelező darab.

Star Weekend - Quentin Tarantino - Kutyaszorítóban

Sziasztok. Folytatom, és egyben befejezem a Tarantino hétvégét, ezúttal az elsző komolyabb alkotásáról, a Kutyaszorítóban c. filmről lesz szó.

Egy 6 fős bűnöző csoport rablást tervez. A "merénylet" egy gyémántkereskedő helyre irányul, amelyben valószínűleg csiszolt gyémántokat tartanak. Azonban az akció balul sül el,  hiba csúszik a számításaikba, hiszen egy besúgó volt közöttük. A cselekmény érdemi része a rablás utáni történésekre koncentrál, ekkor tudjuk meg az akció körülményeit, és a szereplők körül lévő ködfátyol is tisztulni kezd.

Mint már a felvezetésben említettem, ez volt az első komolyabb filmje Tarantinonak, azonban akkoriban ezt sem kísérte megfelelő mértékű elismerés,azonban jelenleg a filmrajongók körében mérhetetlen sikereket arat a film, ennek köszönhetően mára már kultusz státuszba lépett. Sokak megkockáztatják azt is, hogy ez a Tarantino-éra legkiemelkedőbb filmje. Ezzel vitatkoznék, számomra a legkiemelkedőbb mozija a Becstelen Brigantyk. De lássuk csak, miért sem ez a legjobb szerintem.

A rendezés ismét tökéletes, ahogy a szkript is. Azonban mindkét dolgot nyersebbnek éreztem, mint a későbbi Tarantino filmeknél. Ezt nem az jelenti, hogy a direktori munka vagy a forgatókönyv rossz lenne, egyszerűen csak elmarad számomra az eddig a mestertől látott filmeknél alkalmazottaktól. Azonban a szövegkönyv zseniális. Tökéletesen megírt, ami egy kamaradrámánál nagyon is mérvadó. Hihetetlen feszültséget képes képezni egy-egy monológ, vagy beszólás. 

Nagyon tetszettek a karakterek is. Nagyszerűen megformált, és változatos jellemeket kapunk. Nekem kifejezetten bejött a szereplőket körülvevő titkolózás is, amely még feszültebbé tette a filmet, és plusz pont még a főhőseink elnevezéséért, hiszen itt színekről nevezték el egymást. (Alá Exam, amely valószínűleg ebből a filmből merítette ezt az ötletet).

Viszont a legnagyobb pozitívum a filmben a színészi játékokban rejlik. Amelyek hatalmasak. Az összes fő- és mellékszereplő hibátlan alakítást nyújt, külön kiemelendő Michael Madsen, aki elképesztően alakította a kiszámíthatatlan pszichopatát. (Mellesleg az Ő táncolós jelenete teli találat volt). Meg kell említenem Tim Rothot is, akit én egyre jobban bírok. Anno a Hihetetlen Hulk-os írásomnál azt hangoztattam, hogy a Hazudj ha tudsz! miatt nem kedvelem őt. Azóta viszont 180 fokot fordult a szememben, hiszen az említett tv sorozatot is nézem, valamint itt is kifogásolhatatlan.

Ami viszont szerintem negatívum volt itt, az a Tarantino védjegyének számító fejezetekre osztás. Nem éreztem itt ennek a lényegét, a rövid periódusokra osztott történetvezetés valahogy itt még kiforratlan volt. De ez teljesen érthető, hiszen ez volt a tarantinói filmek első mintapéldánya.

Összességében egy kiemelkedő film lett a Kutyaszorítóban, amely joggal került a kultuszmozik közé. Bármennyire is jobbnak tartom a többi Tarantino filmet, el kell ismernem, hogy sok más alkotást ( műfajon belül) is maga mögé utasít, és 1 óra 40 percig a székhez láncol, mivel izgalmas, feszült, és nem utolsósorban szórakoztató.

Star Weekend - Quentin Tarantino - Kill Bill vol2.

 A tegnapi alanyom után itt a Kill Bill második felvonása, amely mondhatni stílust vált, hiszen filozofikussabb az elődjénél. De ezekről később.

Az első "részből" megismert menyasszony (Uma Thurman) megállíthatatlanul robog kitűzött célja felé. Egyre közelebb kerül Billhez (David Carradine), aki az általa irányított csapattal együtt végzett a násznéppel. Miután szembekerül Budd-dal (Michael Madsen) és Ellel (Daryl Hanna), végső ellenfele felé robog. Csupán egy cél lebeg a szeme előtt; vérgőzös bosszú hadjáratának csúcspontjaként végeznie kell családja gyilkosával.

A film hátteréről tudni kell, hogy Tarantino eredetileg egy teljes filmként akarta vászonra dobni a végül 2 elkészült alkotást. Ez a terve a producer kívánsága miatt meghiúsult. Azonban szerintem sokkal jobban jártunk így, hiszek a vol 2. az első résszel ellentétben sokkal másabb megközelítést alkalmaz. Mai alanyom visszafogottabb, mégis tartalmasabb az első résznél, és sokkal komolyabban vehető.

Tarantino nagyszerűen szőtte össze a bosszúsztori folytatásának szálait, sőt, még egy elég drámai csavart is ültetett a cselekménybe. Gondolom nem kell hangsúlyoznom azt , hogy kedvenc hollywood-i fenegyerekünk ismét tökéletes és precíz munkát végzett. Végig összetett, és vontatottnak csöppet sem mondható dramaturgiát kapunk. A forgatókönyv (mint már említettem) más álláspontot közelít meg. A film hangulati váltásával a szkripttel is nagyot fordult a világ, hiszen itt a mészárlások helyett a következetes párbeszédeket kapunk.

A fejezetekre osztás is jól sikerült, több nyitott dolgot is megmagyaráznak. Ilyen például Thurman kiképzése (ami veszettül jól sikerült), vagy például a filmet mozgató mészárlást is pontosan bemutatja. A kronológiai sorrend mellőzése ismét nagyszerű dinamikát ad a filmnek, így egy pillanatra sem fogunk unatkozni.

Az első résszel ellentétben itt a karakterekre sokkal nagyobb odafigyelést eszközöltek. Megismerjük Bill öccsét Budd-ot, aki nekem rendkívül "szimpatikus" volt, illetve egy kis részt szenteltek Elle Drive-nak is, akit Buddhoz hasonlóan, amolyan morbid módon bírtam. Továbbá feltárul előttünk a "fő gonosz" Bill következetes jelleme, amely nagyszerűen megírt, és számomra végletekig ellenszenves volt. A főhősnőnk karaktere maradt ugyan az, talán itt a belső érzéseinek kibontására több időt szenteltek. 

A színészi játékok ismét nagyon jók voltak, igaz itt Uma Thurman-t simán legyűri David Carradine, akinek már komoly tapasztalata volt a hasonló szerepekben. Igazából senkivel nem volt kivetni valóm, hiszen mindenki hozza a kötelezőt, amelyet egy Tarantino filmtől már elvárhattunk.

A film hangulata engem most jobban elkapott. Át tudtam érezni főhősnőnk érzelmi helyzetét. Egyébként a stáblista alatt fura érzések keveregtek bennem, hiszen a film hangulata teljes mértékben eltér az előzőktől. Sokkal komorabb, és átgondoltabb, jobban koncentrál az érzelmekre. Ezzel kapcsolatban a zenék is tökéletesek, de ezt Quentintől már megszoktuk.

A harcjelenetekből is kevesebbet kapunk, bár ezek ugyanúgy megmaradtak kissé komikusnak, mint az előző részben. Legtöbbször 1vs1 párharcot kapunk, tehát ne várjon senki az elődben megszokott tömeg mészárlásokra.

Összességében a Kill Bill második részével kikerekedett a bosszú sztori. Nagyszerű lezárása ez ennek a két részes "eposznak", amelyet mindenkinek teljes szívvel tudok ajánlani. 

Star Weekend - Quentin Tarantino - Kill Bill vol1.

 Sziasztok. A szavazataitok alapján Quentin Tarantino hétvégét rendezek, első alanyom a 2003-ban debütált Kill Bill lesz.

Egy kis texasi kápolnához érkezik a helyi seriff. Az ott tartózkodó násznépet lemészárolták, senkinek nem kegyelmeztek. Azonban a gyilkoló csoport elkövetett egy súlyos hibát: tudtukon kívül élve hagyták a menyasszonyt (Uma Thurman), aki korábban szintén a csapat tagja volt. A nő hosszas kóma után újra életjeleket ad, és csak egy cél jár a fejében. Megbosszulni vőlegénye, és meg nem született kisbabája megölését, és ebben a véres revansban senkinek és semminek nem kegyelmez, elvakult bosszú hadjárata kezdetét veszi, amelyben az utolsó véres csapást Billre (David Carradine) , a korábbi "főnökére" akarja mérni.

Meg mondom őszintén, korábban mérhetetlen utálatot éreztem a Tarantino filmek iránt. Ennek okairól fogalmam sincs, talán abban rejlik a "titok", hogy éretlen fejjel, kvázi filmes zöldfülűként láttam tőle az első filmem. Ez pedig mai alanyom volt. Ekkor még a filmből csak a mérhetetlen brutalitást, és a fékeveszett akciójelenetek szűrtem le. Azonban az alkotás ennél jóval komplexebb.

A Tarantino filmeknél látatlanban néhány dolgot már elkönyvelhetünk. Ilyen a nagyszerű rendezői munka, amely itt is megmutatkozik. A direktor szokásához híven itt is hibátlan munkát végzett, hiszen nem csak a rendezői munkálatokat, hanem a forgatókönyvet is ő vállalta. Egyikre sem lehet panasz, végig pörgős, érdekfeszítő, és feszült filmélményt kapunk, amelyet tarkítanak a néha becsúszó poénok, vagy a hihetetlen beteg ötletek.

Ilyenek például a harcjelenetek, amelyek számomra egytől-egyig kifogásolhatatlanok, hiszen erősen lerí róluk hogy nem szabad őket komolyan venni, és ha így teszünk, valóban mérhetetlen szórakozással fognak eltölteni minket. Nagyszerű koreográfia, hihetetlen sok vér, és letisztult kameramunka jellemzi a párharcokat.

A színészekkel, és karaktereikkel sem volt komolyabb gond. Külön kiemelném Uma Thurman-t, akire ugye épül a legfőbb cselekmény szál. Ő szándékosan amolyan kétoldalú karaktert kapott, hiszen akármennyire szimpatizálunk vele, bele kell gondolnunk, hogy korábban Ő is idegen emberek meggyilkolásával foglalkozott. Thurmannak teljes mértékben sikerült átadnia a jelleméből fakadó kettősséget, végig uralja a vásznak, és bár nem ez volt élete legjobb alakítása, mégis kiemelkedő.

A film cselekményfolyamata a Tarantino univerzum korábbi tagjait követi: fejezetekre osztott történet, amelyben különböző idősíkokon mozog ugrálva tárják elénk a főhősünk sorsát. Ez, mint már sokszor , itt is kifejezetten jól működik, és a film egyik legsarkalatosabb pontja.

Ki kell emelnem még a zenéket, amelyek baromi jók lettek. Szinte minden stílusból kapunk egy tracket, külön kiemelkedő Nancy Sinatra Bang Bangje, amely komorságával és a felcsendülése előtt lezajló jelenetekkel nagyon katartikus hatást kelt. 

Összességében a Kill Bill egy nagyszerű bosszúsztori első felvonása, amelyben sokakat megdöbbentő brutalitást tárnak elénk. Ez sokszor elmegy eléggé irracionális irányba, de hangsúlyozom, hogy nem kell ezeket a dolgokat komolyan venni. A film tökéletesen bánik a revenge sztori adottságaival, ebből kifolyólag a zsáner egyik legkiemelkedőbb, és legelismertebb alakjává vált azóta.

Star Weekend: Kevin Spacey- K-PAX- A belső bolygó

Sziasztok! A Kevin Spacey Star Weekend zárásaként Iain Softley 2001-es sci-fi-jét hoztam nektek, a K-PAX-et.

Prot (Kevin Spacey) egy rejtélyes alak, aki a semmiből felbukkanva egy rablás környékére keveredik. Nem követett el ugyan semmit, de a rendőrség mégis előállítja, majd rájönnek, hogy valami nem stimmel a fickóval. Prot ugyanis állítása szerint nem emberi lény. Földönkívülinek vallja magát, aki a K-PAX nevű bolygóról érkezett a Földre. Ezen információk hallatán a hatóságiak bedrogozott tudatmódosult állapot miatt a pszichiátriára küldik. A pszichiátria főorvosa, dr. Mark Powell (Jeff Bridges) eleinte kételkedik Prot történeteit hallgatva, de idővel később lesz beletörődni, hogy amit mond az tudományilag megállja a helyét. És Mark-kal együtt bennünk is fölmerül a kérdés: Prot tényleg egy távoli bolygóról jött vagy csak egy zseni, szélhámos alak?

Azt hiszem a történetre sok panasz nem lehet. Kellően eredeti és képes arra, hogy felkeltse a figyelmet. Jól keveredik benne a dráma és a sci-fi, ami Iain Softley érdeme. Habár az alapötlet jó, olykor-olykor a forgatókönyv hibába esik, ugyanis véleményem szerint sok volt a szűk két órás játékidő. Voltak benne felesleges elemek, igaz nem olyan sok, de mégis könnyen szemet szúró lehet. De hál' Istennek ezek a dolgok az összképre csekély mértékű befolyást gyakorolnak. Ami leginkább a kezdetleges érdeklődés miatt tűnik fel. Merthogy a K-PAX egy okosan felépített, érdekes film.

Kevin Spacey mondhatni hozza a már megszokott formát, hiszen itt is nagyon elemében volt, parádézott a filmvásznon. Jeff Bridges jól elvan magában, jól játszik, de nem miatta lesz emlékezetes ez az alkotás. A mellékszereplők is jók, komolyabb kivetnivaló nincs a játékukban. A karakterek is nagyon változatosak, ugye elsősorban az elmegyógyintézetbéli páciensekre lehet ilyenkor gondolni. Prot karaktere rendkívül összetett, rengeteg tulajdonság aggatható rá.

A zenét is meg kell említeni, kellemes, a képbe illő dallamok váltogatják egymást. Ami nem véletlen, hiszen többek között Elton John is segédkezett a zeneszerzéssel. Képi világról igazából nem lehet túl sokat mondani. Csak egyszerű dolgokat, egyszerű helyzeteket kísérhetünk figyelemmel, persze egy-két kivétel akadt ilyen téren is.

A K-PAX egy jó film, de sosem fogok rá mérvadóként tekinteni, de etől függetlenül bátran szánjatok rá két órát, nem hiszem, hogy meg fogjátok bánni. Vannak hibái a filmnek, de összességében egy kellemes, szórakoztató film, amibe még kellő tálalásban mondanivalót is sikerült belerakni.

Végezetül pedig szeretnélek titeket megkérni arra, hogy fejtsétek ki véleményeteket a Star Weekend alatt bemutatott filmekről, magáról a Kevin Spacey Star Weekendről, a munkásságomról. Várom az észrevételeket! Ötletet is adjatok nyugodtan, kinek a filmjeiről olvasnátok egy másik Star Weekend folyamán. Remélem nem okoztam csalódást. Köszönöm a figyelmet. Sziasztok!

Star Weekend: Kevin Spacey-Amerikai szépség

Mi az élet értelme? Lehet-e egyáltalán életnek nevezni ezt a monoton körforgást, amiben benne vagyunk?

Lester (Kevin Spacey) egy teljesen hétköznapi részese ennek a körforgásnak. Ugyanúgy viselkedik, mint mások, ugyanazokat a dolgokat csinálja, mint mások. Felesége, Carolyn (Anette Bening) lebecsüli és semmibe veszi férjét, Lester lánya pedig egyenesen gyűlöli a férfit. Persze mások előtt (és talán egymás előtt is) próbálják a harmonikus, kiegyensúlyozott család talmi látszatát kelteni. Lester azonban rájön, ha a sarkára áll, akkor egészen másképp alakulhatnak a dolgok.

A film rengeteg nagyon aktuális témát, problémát boncolgat. A szétesőben lévő család, akik nem tudják értelmes emberek módjára tisztázni gondjaikat, vagy akár a már ezerszer lerágott csont közhelyet, miszerint senki és semmi sem az, aminek látszik, valamint azt, hogy titkon mindenki jobb életre vágyik, de igazából senki sem tud (vagy legalábbis nem hajlandó) a változás érdekében tenni. Pedig az egész csak akarat kérdése. Valójában mindenki egy álarcot visel és csak kicsit be kell pillantanunk a dolgok mögé, ahhoz, hogy tisztán lássunk. És ha már az átlagos jelzőt említettem...ki dönti el, hogy mi az átlagos? Mi számít annak? Valójában minden ember különleges a maga módján, csak nem mindenki ismeri fel a lehetőségeket. Habár sokan ezt nem mutatják ki, legbelül mindenkinek kell egy kis törődés, egy kis szeretet, egy kis figyelem. Ennyi és még miegymás tanulságot, mondanivalót, üzenetet tartalmaz a film, amit 2 órányi játékidőbe pazarul bele tudott Sam Mendes rendező úr zsúfolni, amihez igen komoly hangvételű társadalomkritika is társul. Elképesztő teljesítmény.

A színészek frenetikusan alakítanak. Kevin Spacey azt hiszem ezen játékával került fel karrierje csúcspontjára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legjobb férfi főszereplőért járó aranyszobrocska 2000-ből. Anette Bening is szenzációs, ő azonban Oscart sajnos nem kapott. És a többiekre sem lehet panasz. A film lévén, hogy egy szatíra, ezért mindenféle embertípust, mindenféle karaktert megtalálunk a filmben, ezzel egy hihetetlenül valósághű tükörképet a társadalom elé állítva.

A zene is hatalmas dícséretet érdemel, ami főleg a film zárójelentében ér el kiemelkedő hatást. Amihez hozzájárul Conrad L. Hall már-már mesteri szinten végrehajtott operatőri munkássága is. Ezek mellett még számomra a szövegkönyv is egy kimagasló szempont. Elgondolkodtató monológok, olykor vicces és heves párbeszédek váltogatják egymást. A címre is kitérnék egy kicsit. Itt Amerika szó alatt nem a nagy, napfényes, szemfényvesztő Amerikára kell asszociálni. Sokkal inkább egy annyira szürke helyre, amely igazából a világ bármely pontja is lehetne. A szépség pedig nem feltétlenül egy konkrét dologra vagy személyre vonatkozó szó ebben az esetben. Itt egy idilli, egy más világról, egy jobb életről való ábrándot jelöl.

Az Amerikai szépség nincs tele vizuális effektekkel, nincsenek váratlan fordulatok, vagy akár ijesztő elemek, pusztán csak a valóságot tárja elénk. És ezért titulálható ez a film egy hamisítatlan mesterműnek. Tele mondanivalóval, érzelmekkel és gondolatokkal. Fantasztikus film!

Star Weekend: Kevin Spacey-David Gale élete

Sziasztok! Elérkeztünk a Kevin Spacey Star Weekend második alanyához, a David Gale élete c. alkotáshoz! A film 2003-ban látott napvilágot és a híres zeneszerző Alan Parker fejéből pattant ki.

David Gale (Kevin Spacey) világéletében a halálbüntetés ellen küzdött. Az ő nézete szerint minden vétkes megérdemel még egy esélyt. Azonban a sors iróniájaként David ellen vádat emelnek egy kolléganője megerőszakolásáért és brutális meggyilkolásáért, így ő várhat a kivégzésre, ami napok múlva esedékes. Bitsey Bloom (Kate Winslet) elszánt riporter, akinek feladata, hogy interjút készítsen a siralomházban David-del az esetről, illetve annak előzményeiről. Viszont ahogy David történetéből kiderül, összeesküvés áldozata lett és ártatlanul várja a kivégzést. Bitsey minden követ megmozgat annak érdekében, hogy bebizonyítsa David Gale ártatlanságát.

A történet nálam abszolút telitalálat. Nem világrengető ugyan, de pont jó ahhoz, hogy egy komoly krimi elemekkel megspékelt drámát kapjunk. Ilyen alapsztorihoz természetesen a jó forgatkönyv is dukált. A feszültség is kiváló dózisban van adagolva, a végére pedig az izgatottság teljes lázában ég a néző. Ami egy két órás darab esetén igencsak dícsérendő szó, ugyanis végig képes a film fenntartani a figyelmet, az érdeklődést. Plusz még egy egész jó csavart is kapunk a film végére, amit én kicsit túlértékeltnek tartok, de nem rossznak. Jó kis fordulatról van szó, de edzettebb filmesek könnyen kitalálhatják.

A színészi játékok a film legkellemesebb színfoltjai. Kevin Spacey remekül ki tudta fejezni az érzelmeit, akár szavak nélkül is. Kate Winslet pedig amellett, hogy nagyon csinos remekül hozta a kétségbeesett riporter karakterét. Ugyan a mellékszereplőkre sem lehet különösen panasz, de valójában az imént említett két színész a húzóembere a filmnek.

A feszültségre és a hangulatra rátesz egy lapáttal a kiváló zene is, amelyekben természetesen Alan Parker oroszlánrészt vállalt.. A zenéknél inkább a mély, drámai szomorúságot kifejező melódiák dominálnak, amelyek nem mellesleg nagyon szépek. Nem tartom kizártnak, hogy valaki a zenés rész olvastán kétségbe esik, hogy belefűztek valami nyálas romantikus szálat a cselekménybe. De megynyugtatom az aggódókat: szó sincs semmi ilyesmiről. (Bocs ezért a kisebb spoilerért.) És habár nincs benne romantikus szál, így is képes nagyon meghatóvá és érzelmessé válni a film. Mindezt giccshatás és szájbarágás nélkül.

A David Gale élete egy remek film, amit nem tartok hibátlan remekműnek, de így is egy átlagon felüli szintet képes megütni. Külön kiemelendő pozitívum, hogy a film a társadalomkritkát sem volt hajlandó nélkülözni. Ezek azok összetevők, amik egy igazán elgondolkodtató, izgalmas és egy remek filmet tudtak varázsolni.

Star Weekend: Kevin Spacey-Közönséges bűnözők (+ bemutatkozás)

Sziasztok! Power vagyok a Powermovies blog főszerkesztője és immáron a Perfect Insanity blog legújabb tagja! A filmes ízlésemet illetően nem vagyok válogatós, mindenféle műfajra vevő vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy minden filmet imádok. A PI-s munkásságomat illetően tőlem írásos kritikákat és videókat várhattok. De lássuk is a Kevin Spacey Star Weekend első alanyát, Bryan Singer 1995-ös krimijét, a Közönséges bűnözőket.
 

A film középpontjában Verbal Kint (Kevin Spacey) áll. Igazi kisstílű bűnöző, egyben egy hajószerencsétlenség tűlélője. Négy bűntársa odaveszett, ezért a rendőrök csak Kintet tudják kihallgatni az előzményekről, amelyek a később kialakult hajós tragédiához vezettek, mely eseményért az öt bűnöző vonható felelősségre. A bűnözői csoport egy névtelen megbízást kapott, hogy tegyenek el láb alól egy ismeretlen, félelmetes alakot, Keyser Soze-t. Akkor még nem tudták, hogy ez a megbízás a halálos kimenetelű hajós katasztrófához vezet majd.
 

A történet kicsit komplikáltnak tűnhet, de a két idősíkon futó cselekményszál nem hagy az emberben kérdéseket. Mindenre megkapjuk a választ és nem találjuk szembe magunkat a logikai bakik széles armadájával. Hiszen a Közönséges bűnözők egy rendkívül okos és jól összerakott film, amihez egy zseniális csattanó is párosul a befejezésnél. És legyünk őszinték, ennél a filmnél bizony a forgatókönyv az egyik legkiemelkedőbb pozitívum. Ezt a kijelentést mi sem támasztja alá, mint a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar szobrocska.
 

A színészi alakítások ragyogóak. Itt mindenki, de tényleg mindenki remek színészi előadást tudhat magáénak. Az öt bűnözőhöz még a kiváló karakterkidolgozás is hozzátartozik, itt tényleg mindenkinek megvan a maga egyénisége. Elég csak annyit mondanom, hogy Kevin Spacey ezért az alakításáért 1996-ban Oscar-díjat is nyert, amivel maximálisan egyetértek. Elképesztő mimika, hibátlan arcjáték, komplex karakter.
 

A 2 Oscar mellé én szívem szerint harmadikként hozzácsaptam volna a legjobb vágásért járó díjat is. Az idősíkbeli ugrálások nagyon jól meg lettek oldva, végig követhetőnek fenntartva a cselekményt. Viszont a vágás a film végén üt hatalmasat, amikor a készítők a már említett csattanót tálalják, amihez a remek zene is passzol. Ez a hármas olyan jelenséget alkot együtt, ami a filmtörténelem egyik legnagyobb jelenete.
 

Számomra a Közönséges bűnözők egy ízig-vérig tökéletes film, amiben egyszerűen képtelen vagyok hibát találni. Zseniális csattanó, remek színészek, profin kidolgozott karakterek, idézhető monológok tucatjai. Ezek azok az összetevők, amik a Közönséges bűnözők című alkotást ilyen fantasztikussá, feledhetetlenné teszi.