Kamera által homályosan (A Scanner Darkly) by danialves

 Azt hiszem ismét egy olyan alkotásról fogok írni, ami nem mondható ismertnek általánosságban, és ismét egy olyan filmről lesz szó, ami nem ezt érdemli.

Philip K. Dick nevét nyilván sokkal többen ismerik, leginkább sci-fi regényei kapcsán, noha érdemes tisztában lenni azzal, hogy ötletei olyan hollywood-i alkotások alapjául szolgáltak, mint a Különvélemény, A felejtés bére, Az emlékmás vagy A sorsügynökség. Ebből a szempontból ez a mű talán egy kicsit kilóg a sorból, mivel itt egyáltalán nem a történet sci-fi elemein van a hangsúly, és egy-két dolgot leszámítva akár napjainkban is játszódhatna.

A történethez évszámot társítani nem tudunk, találóan "hét év múlva" datálják napjainkhoz képest. Ebben a korban a drog és az ellene küzdő "Új út" névre hallgató rehabilitációs nagyvállalat a forradalmian új és veszélyes H-anyagnak köszönhetően átvette a hatalmat a világ fölött. A H-anyag elleni harc egyik embere Bob Arctor (Keanu Reeves) is, akit a rendőrség kötelékéből épül be egy drogos baráti társaságba (Robert Downey Jr., Woody Harrelson, Winona Ryder), remélve, hogy egy nagyobb ellátóláncot tud leleplezni majd. Azonban ő maga is függőjévé válik a szernek, így elkezd az elméje szétesni, és erre a rendőrségnél is felfigyelnek. A sztori még tartogat bőven csavarokat, de alapvetően a megvalósításra érdemes figyelni. 

Először is meg kell említeni, hogy egy animációs filmről van szó, ugyanis a 23 napos forgatás után másfél évet töltöttek a készítők azzal, hogy rajzfilmes technikával elkészítsék a már felvett anyagot. Ennek részben technikai okai is lehetettek, de akár felfogható filmművészeti eszközként is, nevezetesen, hogy az animációs technika pontatlansága és elmosódottsága a film címében is jelölt drogos életérzést akarja visszaadni. Ennek rengeteg nagyon jól megkomponált jelenet lesz a segítségére, amik hihetetlenül szórakoztatóak tudnak lenni. Ugyanis színészek játéka rengeteg tesz hozzá a mű egészéhez, amivel elérik, hogy élvezzük egy olyan vitát, ami arról szól, hogy az egyik karakter frissen szerzett biciklije hány sebességes. Számomra Robert Downey Jr. és Woody Harrelson pályafutása egyik legjobbját nyújtja, Keanu Reeves-t talán csak azért nem emelném ki külön, mert talán nem volt annyi lehetősége megcsillogtatni a tudását.

Amit negatívumként ki tudok emelni, hogy a karakterekről minimális információnk van, nem tudunk semmit a múltjukról (Bob-nak van egy flashback-je, de az szinte semmit nem magyarázott meg számomra), a motivációikról, az életükről. Ezen felül a történet megoldása sem tetszett feltétlenül, számomra kicsit földhözragadt volt a film addigi menete szempontjából, persze ez már eléggé egyéni vélemény.

Szóval a Kamera által homályosan egy minden tekintetben zseniális alkotás, számomra alapmű, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek.

Címkék: írásos elemzések 

Frog - Conan, a barbár

http://desmondwallace.freeblog.hu/files/2011/06/Conan-the-Barbarian_01a6ede1.jpgAz idei év dúskál a popcorn filmektől, és a feldolgozásoktól is. A mai filmem is egy ilyen darab lesz, még pedig 1982-es azonos című "klasszikus" újrázása, a Conan a barbár.

Conan (Jason Momoa) egy kis törzsközösség tagja, amelyet apja, Corin (Ron Perlman) vezet. Minden jól megy, amíg egy napon fel nem tűnik a kis falucska határában Khalar Zym (Stephen Lang) és roppant serege, hogy megkeressék egy ősi mitológiai maszk utolsó darabját, amelyet a faluban őriznek. A hadúr természetesen lemészárolja a lakosokat, csak Conant hagyja életben, aki azonban egész életét arra szenteli, hogy megtalálja, és megölje apja gyilkosát.

Kezdeném a lényeggel: a Conan egy pofátlanul összelopkodott film, amely a 2 órás játékideje első felében ellő minden kreatív puskaport. A film legnagyobb része (főleg az első fele) a nagyszerű Apocalypto koppintása, ez főleg az oroszlánhangon üvöltő harcosokon látszik, de találhatunk még Gyűrűk ura utánzást is.. szánalom.http://film-book.com/wp-content/uploads/2010/10/rose-mcgowan-conan-2011-01.jpg

Azonban ezek ellenére lehetett volna akár egy élvezhető darab is a film, ha nem lenne ennyire bugyuta. A forgatókönyv annyira minimalisztikus, hogy az már nekem fájt. Tele van logikai bukfencekkel, a történet alakulásának irányából vett üresjáratokkal, és időhúzó jelenetekkel.

Főhősünk karakterével meg egyszerűen nem tudtam szimpatizálni, hiszen Jason Momoa annyira rosszul alakít, hogy az hihetetlen. Némileg kiköszörüli a csorbát Stephen Lang és Ron Perlman, akik viszont eléggé elkapták a fonalat, viszont Rose McGowen kirakatbábú figurája ha vizuálisan nem is, de összességében ront az összképen.

A harcjelenetek is sokszor bugyuták, vagy nagyon túlzóak. Ez főleg a film elejére igaz, amikor még a kis Conant láthatjuk legyakni néhány vadembert, mind ezt úgy, hogy a szájában lévő tojás nem törik el. (Ezt amúgy nem tudom hogy sikerült összehoznia, hiszen többször is ordít, és akkor nincs a szájában semmi..). Azonban a csaták fennmaradó része igen élvezetes, kár hogy nem kapunk annyi grandiózusat belőlük, mint amennyit kellene.

A történettel is vannak komolyabb gondok, főleg az, hogy az sztori alapja erősen Gyűrűk ura áthallásos, ez a film elején lévő flashbackre különösen igaz. Amúgy nem tudok különösebb párhuzamot vonni a Schwarzis eredetivel, ugyanis azt még nem láttam.

Összességében a Conan a barbár egy nagyon fárasztó alkotás lett. Felületes, bugyuta, idegesítőek a színészi játékai, ezek mellett még pofátlanul lop is, sokkal nagyobb filmekből, és ezt is rosszul kivitelezetten. Nem ajánlom senkinek..

Címkék: írásos elemzések 

Equilibrium by danialves

 Nemrégiben Gaben jóvoltából megismerkedhettünk (azt hiszem magamat is kötelességem ebbe a kategóriába sorolni) egy jó pár ismeretlen alkotással. Az általa második helyre rangsorolt Equilibrium keltette fel leginkább az érdeklődésem, így leghamarabb ennek is ültem neki.

A filmben adva van egy posztapokaliptikus-utópikus világ, ahol a III. világháború után eldöntötték, hogy az egyetlen módszer a következő világégés megelőzésére, hogy kiölik minden emberből az érzelmeket egy Prózium nevezetű szer segítségével. Ennek segítésére eltörlik a művészetet és halálbüntetést vezetnek be az érzelem bűnében vétkesek számára. Ezen felül pedig létre hoznak egy harcművész-papságot, amely az "érzésbűnözők" elleni harca szuperkatonáit tömöríti. Ennek az egységnek a tagja John Preston (Christian Bale), aki egy nap nem veszi be a kijelölt prózium-adagját, és az őt ért benyomások hamar a rendszerrel szembeni ellenállók oldalára dobják.

Azt hiszem a forgatókönyvet nem fenyegeti az a veszély, hogy elnyeri a "legeredetibb történet" díját valamelyik filmfesztiválon, ugyanis az író-rendező Kurt Wimmer felsorolhatatlan mennyiségű filmből és könyvből ollózta össze a sztorit. (A teljesség igénye nélkül: Mátrix, 1984, Fahrenheit 451). Érezhetően rengeteg eredetinek tűnő történeti elem is azért szerepel, hogy más filmeket másoljon. Ennek ellenére egy-két fordulat és egy könnyen kitalálható mondanivaló még belefért a történetbe, de nem a forgatókönyvet érzem az Equilibrium legnagyobb erősségének. Ezen felül a film talán egy kicsit küzd azzal, hogy egy minden részletében kidolgozott és egységes világot állítson a néző elé, mégsem ezzel fogunk foglalkozni.

Ugyanis az Equilibriumnak zseniális hangulata van és film az elejétől kezdve minden eszközt megragad arra, hogy hatással legyen a befogadóra, legyen szó egy jól megkomponált harci jelenetről vagy egy remekül megírt párbeszédről és a zene is teljesen ennek van alárendelve. És persze nem feledkezhetünk el Christian Bale remek játékáról sem, aki ismét bizonyította, hogy nagyon jó színész. Őszintén szólva nem könnyű feladat egy érzelmek nélküli szerepet eljátszani (na jó, Kristen Stewart azért igen tehetséges ebben), de úgy vélem, hogy az összes színész kiválóan megoldotta a feladatát.

Számomra egyszerűen érthetetlen, hogy Kurt Wimmernek ezek után miért nem nyílt alkalma újabb filmet rendezni, mert egy remek rendezői munkát tett le az asztalra. Ha nem arra koncentrálunk, hogy ezt a jelenetet hol is láttuk korábban, hanem hagyjuk, hogy magával ragadjon a film, akkor garantálom, hogy mindenkinek egy nagyon jó filmélményben lesz része.

Címkék: írásos elemzések 

Margin Call by danialves

Az egész cikkből ez a film hoz legjobban lázba, rengeteg remek színész (bár nem feltétlenül a legnagyobb nevek), egy kis dráma, és egy nagyon szokatlan, de nagyon közeli téma. Alig várom, hogy lássam. 

 

Amennyiben figyelemmel kísértétek a comingsoon rovatot (amelyet igyekszem minél előbb folytatni majd), bizonyára emlékezhettek, hogy ezekkel a szavakkal vezettem be ezt a címet kb. két hónappal ezelőtt. Ennek megfelelően amint megjelent az első (egyébként borzalmas és hiányos) magyar felirat, már le is ültem megnézni a filmet.

A történetről annyit kell tudni, hogy bár természetesen "a hasonlatosság bármilyen létező személlyel és eseménnyel a véletlen műve", gyakorlatilag a 2008-as pénzügyi válságot kirobbantó gazdasági és erkölcsi politikát mutatja be. Adva van egy tehetséges pénzügyi elemző (Zachary Quinto), aki kirúgott főnöke (Stanley Tucci) munkáját folytatva rájön, hogy VÁLSÁG VAN. Ezek után pedig a film bemutatja, hogy ezt a hírt feljebbvalóinak továbbítva milyen cselekedetek nyomán jutottunk oda, amiben ma is élünk.

 

Alapvetően egy cég 24 órán keresztül tartó válságértekezlete nem tartozik azon témák közé, amit egy átlagos mozinéző érdekesebbnek tartana egy, a papucsállatkák szerelmi életéről szóló dokumentumfilmnél, de jelen helyzetben egy hatalmas piros pont az elsőfilmes forgatókönyvíró-rendező J.C. Chandor-nak, hogy bár nem rágjuk le a körmeinket, mégis egy érdekfeszítő forgatókönyvet hozott össze, rengeteg jó szöveggel és egy-két hatásosan megkomponált jelenettel. Remek meglátással a tényleges történések helyett a hangsúlyt a szereplők közötti interakciókra helyezte, és ez a számítása nagyon bevált.

Ugyanis meg vagyok győződve róla, hogy a stáblistát bőven elég végigolvasni ahhoz, hogy tudjuk, hogy remek színészgárdával és alakításokkal van dolgunk, itt elsősorban Paul Bettany-t, Kevin Spacey-t és Jeremy Irons-t emelném ki, de a többiekre sem lehet panasza a nézőnek.

Sajnos azonban a témából adódóan nem lehet a Margin Call-ból olyan korszakalkotó alkotás, amit majd az "alapfilm" címkével fog illetni a generációnk, sőt a tendencia alapján akár egész ismeretlen is fog maradni sokak számára, én mégis úgy érzem, hogy kötelező darab mindenki számára, aki egy kicsit is érdekel a téma

 

Címkék: írásos elemzések 

Isten haragja (Frailty, 2002) -by Power

Létezik-e maga a gonosz? Vajon valóban ott lakozik mindenkiben egy démon vagy ezt csak azok mondják, akik hisznek benne? Az Isten haragja című film ezen kérdésekre nem ad választ, viszont cserébe élénken foglalkozik a témával, több-kevesebb sikerrel.

A történet szerint egy férfi (Matthew McConaughey) bemegy a rendőrkapitányságra azzal az állítással, hogy tudni véli ki az "Isten keze" néven elhíresült sorozatgyilkos, aki régóta rettegésben tartja a környékbelieket. A férfi szerint a gyilkos nem más, mint az öccse. Eleinte a rendőrfőnök kételkedik, de a titokzatos férfi egy hiteles történetet kezd el felvázolni egészen a gyerekkortól kezdve.

Az alapsztori szerintem kifejezetten jó. Ugyan hátast nem dobtam tőle, de kellően felkeltette az érdeklődésemet, aminek viszont hátránya is van. Hiszen talán a várakozásaimnak köszönhetően eléggé felemásra sikerült a film.

A film az elején kellően le is tudja kötni a figyelmet, ami aztán egy hullámvölgyben teljesedik ki. Néha az volt az érzésem, mintha Bill Paxton rendező kezéből időnként kicsúszott volna az irányítás. Meglehetősen izzadságszagú volt a film, sokszor éreztem azt, hogy a forgatókönyvírónak nem volt több ötlete kvázi eléggé lineáris. De többségében inkább olyan részek uralkodnak a film alatt, amik lebilincselő hatással lehetnek a nézőre.

A színészi játékok talán a film legnagyobb kulcspontjai. Bill Paxton -aki a rendezés mellett eljátszotta a testvérpár édesapját- mellett Matthew McConaughey is a várakozásaimnak megfelelő teljesítményt nyújtott. Visszaemlékezve talán nincs is olyan színész, akinek az alakításával gondok lettek volna.

Hangulatilag viszont a film nálam nagy csalódás volt. Ugyanis amikor komolynak akart tűnni a film, akkor sajnálatos módon előbb tört rám a röhögésérzet, de hazudnék ha azt mondanám, hogy ezek a jelenet mindegyike rossz lett volna. Én egy kis horrort is hiányoltam a filmből, amiből sajnos csak minimális dózissal kaptunk a készítőktől. Talán ennek köszönhetően tűnt egy-két pillanat nevetségesnek. Viszont thriller lévén ez a film is tartogatott egy nagy csavart. Ami az igazat megvallva nem sikerült rosszra, de az edzettebbek könnyen kitalálhatják kb. a játékidő felénél. Valójában egy nagy svédcsavart kapunk az arcunkba, tehát a fordulat fordulatának a fordulatát láthatjuk, ami jelentős mértékben összezavart engem (és sok más nézőt is).

Az Isten haragja egy olyan film, ami precízebb munkával kiemelkedő thriller is lehetne, így viszont nálam csak egy erős közepes. Vannak jó és rossz pillanatai egyaránt. De talán inkább a pozitívumok vannak többségben. Simán nézhető szerintem. Nem akarom ösztönözni az embereket, hogy mindenáron nézzék meg, de másfél órát nyugodt szívvel rá lehet szánni.

 

Címkék: írásos elemzések 

Frog - 30 perc, vagy annyi se

https://m.blog.hu/ja/jason009/image/30-minutes-or-less-2011__www_kepfeltoltes_hu_.jpgSziasztok. Ma kb. lejár a 2 hetes szünetem, és úgy gondolta, újult erővel térek vissza blogolni, mégpedig a mai írásos kritikámmal, a 30 perc, vagy annyi se című, idei vígjátékról.

Nick (Jesse Eisenberg) pizzafutárként tengeti mindennapjait. Élete teljesen átlagos, utálja a munkahelyét, és csak egyetlen igazi haverja van, Chet (Aziz Ansari), aki tanár a helyi iskolában. Azonban főhősünk élete egy rutin fuvarral teljesen megváltozik, hiszen az apját megölni készülő Dwayne ( Danny McBride) és barátja Travis (Nick Swardon) egy bomba mellényt helyeznek rá, és bankrablásra kényszerítik..

A filmet Ruben Fleischer rendezte, aki 2009-ben tette be a lábát, a méltán elismert Zombielandel. A direktor első munkája fergetegesen sikerült, nagyszerű poénokat és jeleneteket is tartalmazott. Ebből kifolyóan én már nagyon vártam az idei filmjét, ami sajnos számomra csalódás volt.

Ennek 2 főbb oka van: A film baromi rövid, mindössze 86 perc, stáblistával együtt. Ez nem lenne gond, ha a forgatókönyv nem lenne ennyire túlsűrített: kapunk autós üldözést, bankrablást, szerelmi szálat, bunyót, veszekedést, stb.. azonban ezek annyira összecsapottak, hogy hihetetlen, sajnos mindegyik jelenet nagyon felületes.

A  másik nagyobb hiba az elcsépelt poénokban rejlik. Annyira sablon mindegyik, hogy hihetetlen. Kis túlzással egyetlen eredeti mozzanatot sem tartalmaz a film, ez különösen az irritálóan erőltetett bérgyilkosnál, és "főgonoszaink" (Dwayne és Travis) karaktereinél jön elő.

http://filmbuzi.hu/files/2011/30-minutes-fp.jpgAzonban a felületesség , és ötlethiány ellenére a film igen is nézhető, sőt, képes egy erős közepes szintet elérni. Ezt a színészi játékokkal éri el: Jessie Eisenberget nagyon bírom, és itt is tipikus telitalálat volt erre a nyominger pizzafutár szerepre, ahogy társa, Aziz Ansari (aki amúgy elsőfilmesként játszik itt) is beleillik a hisztis tanár jellemébe. Danny Mcbride meg szokásához híven ripacskodik, viszont ez a tahó stílus rohadt jól áll neki, és az idióta dialógusaik is megfelelőek.

A 30 perc, vagy annyi se egy teljesen közepes, ebből kifolyólag feledhető alkotás lett. Igazából a játékidő alatt szórakoztat, de egyetlen eredetim, vagy maradandó pillanata nincs, ettől függetlenül kellemes kis alkotás lett.

Címkék: írásos elemzések 

Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) by danialves

Lehet, hogy én vagyok a hibás a dologban, de egyre kevesebb jó vígjátékot találok az utóbbi időben, főleg, ha a frissen kijött filmek felhozatalát kell, hogy nézzem. Persze könnyen lehet, hogy a probléma onnan ered, hogy az összes jó komédiát meg lehet nézni 1 év alatt, ha nem mozdulunk az RTL Klub - TV2 elől ünnepek idején, míg egy-egy klasszikusnak számító drámát lehetetlen elkapni a tv műsorán. Bármi legyen az igazság, számomra a Förtelmes főnökök 2011 legnagyobb neve volt vígjáték kategóriában, szóval nagy várakozásokkal ültem le megnézni.

A történet három barát, Nick, Dale és Kurt (Jason Bateman, Charlie Day, Jason Sudeikis) sztoriját mondja el, akik mindannyian a főnökeiktől szenvednek (Kevin Spacey, Jennifer Aniston és Colin Farrell) és egy alkoholmámoros estén elhatározzák, hogy mivel különböző okokból nem mondhatnak fel, gyilkossággal oldják meg a problémájukat, de természetesen a szokásos bonyodalmak nem maradhatnak el. Ennél többet nem is lehetne mondani a forgatókönyvről, de nem is érzem a film sarkalatos pontjának, elvégre ebben a műfajban nem cél mondjuk Nolan babérjaira törni.

A színészi játékban (némiképp kiszámíthatóan) nem a főszereplő hármas viszi a prímet, hanem a főnököket játszó Spacey-Aniston-Farrell trió (közülük szerintem utóbbié a legnagyobb alakítás), akik egyfajta jutalomjátékként fogták fel a szerepet, illetve hozzájuk csatlakozik még egy kisebb szereppel Jamie Foxx. A másik három színésszel sincs különösebb baj, de egyszerűen bántóan átlagos vígjáték-karakterre írták meg a szerepeiket, így esetükben az össze poént az fogja szállítani, ha elszúrnak valamit vagy fogyatékosként viselkednek.

Ha már a poénoknál tartunk, ott se sikerült teljesen elvarázsolniuk engem a készítőknek, bár javukra legyen írva, hogy a színvonalat hozzák, ráadásul a mára már egyre inkább elvárt pisi-kaki-dugás vonalat is sikerült egészséges szintre visszaszorítani. Összességében nagyon jó poénok nem voltak, de nagyon rosszak sem, ráadásul szomorúan vettem észre, hogy általában azoknál a részeknél lett volna nevethetnékem, amiket a trailerben is láttam. (De mivel ott láttam őket, ezért nem volt.)

Végső soron engem lekötött és elszórakoztatott a film a játékidő teljes hossza alatt, de utólag nem fogok akkora korszakalkotó vígjátékként visszagondolni rá, mint egy-egy Jim Carrey film kapcsán teszem azt, viszont a "főnökök" alakítása egy különleges pluszt ad neki. Szóval másfél óra kikapcsolódásra bátran merem ajánlani bárkinek a Förtelmes főnököket.

Címkék: írásos elemzések 

A Karib-tenger kalózai-A Fekete Gyöngy átka (Pirates of the Carribean: The curse of the Black Pearl, 2003)-by Power

Sziasztok! Visszatérésem alkalmából egy meghatározó kalandfilmet hoztam nektek, melyet Gore Verbinski "szült meg" 2003-ban.

A történet az időben pár évszázadot visszavándorolva a kalózok korszakába kalauzol el bennünket. Köztük a leghírhedtebb kalóz Jack Sparrow (Johnny Depp). Barbarossa kapitány (Geoffrey Rush) elrabolja az angol kormányzó lányát, Elizabeth-et (Keira Knightley). Ennek apropóján Elizabeth régi szerelme, Will (Orlando Bloom) siet a lány megmentésére. Will azonban tudja, hogy egyedül sok babér nem terem neki, ezért kénytelen Jack Sparrow segítségét kérni.

A történet kissé sablonosnak tűnhet, de a film eredetiségét nem befolyásolja. Remekül összerakott cselekményű film, hiszen van amikor a kiváló helyzetkomikumok, van amikor az izgalmak és van amikor a látvány kerül előtérbe. Gondolom senkinek sem okozok meglepetést azzal, ha azt mondom, hogy igazából egyik pont sem okozott komoly csalódás.

Ilyenkor sokatokban biztos az merül fel, hogy ez a magasfokú dicséret vajon magába foglalja-e a színészi játékokat is. Nyugodtan mondhatom, hogy igen. Johnny Depp és Orlando Bloom viszik a hátukon a filmet, de a többiek is szépen helyt állnak.

Gore Verbinski számomra egy elég nehezen behatárolható rendező. Hullámzó a munkássága, vannak jó és kevésbé jó alkotásai is. A filmmel kapcsolatban kihagyhatatlan szempont a zene. A He is a pirate névre keresztelt zene nélkül fele ennyire se lenne jó a Karib-tenger kalózai. A zene érdekes párhuzamot képez a filmmel, olyan értelemben, hogy a dallamok jelzői a filmre is ráaggathatók. Ugyanis a zene változatos, van benne komoly rész, vidám dallamok és összességében nagyon jó.

A filmet leginkább egy szóval lehetne körülírni. Az pedig a szórakoztató. Látványos, vicces, izgalmas, de olykor komoly hangvételt is képez. Nagyon kevés popcornmozi sikerül ennyire jól, mint A Karib-tenger kalózai. Aki pedig még nem látta, az magára vessen.

 

Címkék: írásos elemzések