Perfect Insanity

Villámkritikák #3

A 2. filmcsokor után ezúttal tematika nélkül válogattam össze két alkotást, amelyekről nem tudnék teljes értékű kritikát írni.

Hesher (2010)

A filmek sorát Spencer Susser 2010-es lélekölő drámájával kezdem, amelyről a MédiaViagra kritikája előtt egy szót sem hallottam. Azonban az írás felkeltette az érdeklődésem, és tettem vele egy próbát. A stáblista lepörgése után csak annyi járt a fejemben, hogy teljes mértékben megérte belekezdenem, ugyanis a Hesher egy eszméletlenül jól kivitelezett, végig hideg, mégis érzelemdús dráma, Joseph Gordon-Levitt élete alakításával, amellyel tökélyre fejleszti a már-már szörnyetegként ható, idealizált antihőst, azaz a címszereplőt. Ezek mellett Natalie Portman, és Devin Borchu is próbált asszisztálni a sikerhez, azonban bármennyire jól sikerült a film, akármekkora mondanivalót és lélekroppantó eseménysorokat tartalmaz, az alkotás sajnos bevételeket tekintve megbukott. Igazából nem értem miért, hiszen hihetetlen jó darabbal volt dolgom, amelyet ajánlok mindenkinek, legalább egyszeri megnézésre mindenképpen .

Hétköznapi Pár/Perfect Sense (2011)

Bevallom az őszintét, nagyot hibáztam legutóbb, amikor kihagytam a Hétköznapi párt a romantikus irányvonal meglepetései közül, ugyanis ez az alkotás is azt a csekély pozitív réteget taglalja, amelyet már ott kifejtettem, sőt, talán még túl tesz azokon is. A Hétköznapi pár ugyanis egy olyan formulába csomagolja a már százszor megrágott "romlik a világ, eltűnnek az érzések" cím alatt futó effektust , amelyet még eddig ilyen formában nem láttam. Az alapkoncepció gerincét egy olyan pusztító vírus alkotja, amely kiszipojozza az emberekből azokat, amelyek miatt tulajdonképpen emberek, vagyis az érzékszerveik működését. Ebbe a vírusba csöppen bele az Ewan McGregor által játszott karakter, valamint az Ő szerelmévé váló Susan, akit Eva Green alakít. Főhőseink sínylődése, majd egymásra találása számomra katartikus volt, ahogy a film maga is, hiszen elképesztően szép tálalásban adja át a romló világot, azt, hogy milyen érzés szeretni valakit, és a reményvesztett hitet egy jobb társadalomért. A Hétköznapi pár egy rendkívül kifinomult, következetes, és megható művészfilmbe csomagolt romantikus dráma, amely eléri a kellő hatást, azaz ha egészségesen tudunk gondolkodni, a film végére belátjuk, mennyire is reményvesztett társadalomban élünk.

Helló Perfect Insanity!

Hali!
PCVeterán vagyok, körübelül 4 hónapja kezdtem el komolyabban játékvideókat csinálni, először a Gamefighters csapatban, majd elváltam tőlük és egyedül folytattam. Saját blogot vezetek (pcveteran.blog.hu) illetve pár blogon segítek társszerkesztőként. Nagyon köszönöm a Perfect Insanity szerkesztőségének, hogy felvettek. Végre egy komoly csapat tagja lehetek! :) Játékbemutató körübelül jövő utáni hétre várható tőlem.

PCVeterán

Élménybeszámoló: Utazás a rejtélyes szigetre 3D by Power

Új élménybeszámoló, ami az idei első moziélményemről szól. Jó szórakozást!

Villámkritikák #2

Hogy megmondjam az őszintét, eddig kifejezetten utáltam az olyan filmeket, amelyek romantikus dráma, vagy vígjáték besorolást kaptak. Hogy miért? Az ilyen darabokból rengeteg van, és néhány kivételen kívül rettenetesen elcsépeltek. Ma a csekély pozitív kategóriából hoztam el nektek néhányat.

Könnyű nőcske/Easy A (2010)

Mondanom sem kell, hogy a Könnyű nőcske című 2010-es film rendkívül meglepett. Az alapkoncepció, miszerint Olive (Emma Stone), az iskola egyik átlag diákja egy kis hazugság miatt mindenki céltáblájává válik, nem volt túl biztató. Azonban a film mégis megcáfolta az előítéleteim, hiszen végig könnyed tud maradni, szórakoztat, és a poénjai is helyén vannak. Ennél fontosabb azonban, hogy Emma Stone is fantasztikus, valamint a film többször is fityiszt mutat a romantikus sablonoknak, sőt, a film végén még egy minimális konklúziót is sikerült levonniuk a készítőknek. Brávó!

Eszetlenek/Cherrybomb (2009)

A szerelem egy piszok dolog, főleg ha kamaszkorban éri az embert. Ebbe a gödörbe esik Malachy (Rupert Grint) és Luke (Robert Sheehan), a két jó barát, akik ugyanabba a lányba szeretnek bele. Azonban a helyzet közel sem ilyen egyszerű, hiszen a kiszemelt egyre veszélyesebb, és vakmerőbb próbák elé állítja a srácokat. Még egy nagy meglepetés! Az Eszetlenekről egy szót sem hallottam, egészen addig, míg meg nem láttam a Cinemax műsorkínálatában a filmet. Mondanom sem kell, megérte megnézni. A tinivígjáték alapkoncepció ellenére egy igenis kemény drámával van dolgunk, jó kis fordulatk, és elképesztő kameramunka jellemzi a filmet. Emellett két főhősünk is nagyszerűen alakít. (Megjegyzem, Robert Sheehan fizimiskájáról valamiért Gaben ugrott be, így vele tudtam inkább szimpatizálni.)

Larry Crowne (2011)

A végére hagytam a Tom Hanks által dirigált szerelmi történetet, amely két elfásult ember kapcsolatát meséli el, könnyedén, vígjátékba csomagolva. A három alanyom közül talán ez a leggyengébb, ezek mellett azonban még így is élvezhető darab. Könnyed, olykor drámai, és nagyszerűek a színészi játékok, természetesen Tom Hankssel, és az általam eléggé utált Julia Robertsel az élen. A film amúgy közel sem tökéletes, néha giccsessé válik, de valahogy a pozitívumok nálam elhalványították ezen gyengeségeit.

Tagfelvétel és Közös filmnézés szavazás lezárva!

Sziasztok. Lezárult a tagfelvételünk, illetve a közös filmnézés szavazása is, utóbbin a Zombik alkonya uralkodott, így az lesz az alany. A tagfelvétel végeredményét holnap publikáljuk!

(Miért érzem úgy, hogy ez kemény darab lesz? :D )

Villámkritikák #1

Flowers of War 

Egy amerikai temetkezési vállalkozó és egy csapat prostituált egy zárdában költözik össze az ott lakó diáklányokkal, hogy átvészeljék a nankingi mészárlást.

Gyakorlatilag a kínai Schindler listája, csak nincs olyan jól felépítve az egész történet és a szereplők motivációi. Ettől függetlenül elsősorban gyakorlati szempontból dicséretes, ahova a kínai filmgyártás jutott, valamint Christian Bale-nek is van egy-két jó pillanata. 

Menekülők (The Escapist) 

Az elítélt Frank Perry még utoljára látni akarja haldokló lányát, ezért úgy dönt, lelép a börtönből. Michael Scofield után szabadon.

Jó kis pörgős thriller, ami kicsit a Szökés hangulatát idézi, csak itt is a karakterek megalkotása maradt ki, pedig aztán a 90 perces játékidőbe belefért volna. Viszont Ruper Wyatt (Majmok bolygója: Lázadás) rendezése elég jó volt, úgyhogy alapvetően nem volt a filmmel baj, csak többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Terminátor 3 

Kövezzetek meg, de nekem ez kicsit jobban tetszett, mint az első 2. Valószínűleg közrejátszott ebben az is, hogy megszabadultak az idegesítő Sarah Connortól (mondjuk a fia szerepébe meg beraktak egy pont ugyanakkora gyökeret, de ezen már túltettem magam). Az akciók nagyon a helyükön voltak, plusz Schwarzinak köszönhettünk jó pár badass jelenetet megint. 

Negatívum, hogy bár elvileg ismét egy sokkal fejlettebb terminátort küldtek a jövőből a gépek, ezt egyáltalán nem használták ki a film készítői, a 2. rész gyilkológépéhez képest ez az ellenség kispályás volt, és egyáltalán nem keltette sem a félelem, sem a legyőzhetetlenség érzetét bennem.

Amerikai pszichó (American Psycho)

A 80-as évek végi New York, ahol a felső tízezer egyik tagja azzal tölti napjait, hogy eldöntse, melyik étterem a legjobb, melyik betűtípus áll a legelegánsabban a névjegykártyáján és hogy ki legyen az aznapi gyilkosságának áldozata.

Nem sok hiányzik ahhoz, hogy kultfilm váljon ebből a darabból, a jól megírt szövegek és Christian Bale életének legjobb alakítása adva vannak, azonban a hangulat egyszerűen idegesítőbb, mint egy Star Wars rajongónak a lézerkard szót meghallani. Gyakorlatilag bármelyik szereplőt lelkiismeret-furdalás nélkül lőttem volna tarkón, abban a pillanatban, hogy feltűnt a vásznon, és ezen még az sem segített, hogy néhányan tényleg elhaláloztak a film során. 

Védhetetlen (Safe House)

A CIA egyik védett házának vezetője egy árulóval a kihallgatószobában ellenséges tűz alá kerül, így kénytelen meglépni és foglyával összeállni túlélni.

Bár már annyiszor mondtam, hogy elcsépeltnek hangzik, de ebben a filmben semmi eredeti nincs. És ezt tessék szó szerint érteni, ugyanis a párbeszédektől és a legendásnak szánt visszatérő szófordulattól kezdve a történetbeli csavarokig és a film lezárásáig minden tipikus jellemzője a műfajnak. (Ez úton is szeretnék gratulálni David Guggenheim forgatókönyvírónak, aki bebizonyította, hogy agy nélkül is lehet érvényesülni ezen a pályán). Ettől függetlenül viszont jelen esetben az "iparosmunka" jelző abszolút pozitív hangvételt kaphat, tekintve, hogy mindezek a sablonok a lehető legnagyobb profizmussal, igényesen vannak elkészítve. Zene, rendezés, akció, minden passzol, nagy hülyeségek sincsenek benne, úgyhogy röviden: középszerű, de annak tökéletes.

Oscar esélylatolgató - by Frog

Magyar idő szerint holnap hajnalban rendezik meg az Oscar gálát, az amerikai filmakadémia legrangosabb díjátadóját. Az Oscar napok megszakítása ellenére úgy döntöttem, az eddig látott filmek tudatában írok egy rövid esélylatolgatást.

Legjobb operatőr:

The Artist - A némafilmes (Guillaume Schiffman)
A tetovált lány (Jeff Cronenweth)
A leleményes Hugo (Robert Richardson)
Az élet fája (Emmanuel Lubezki)
Hadak útján (Janusz Kaminski)

A legjobb operatőri díjat nem sokan veszik számításba, de most számomra elég nívós mezőny jött össze, hiszen a Hugon kívül, amelyet nem láttam, a jelöltek egytől-egyig fantasztikus munkát végeztek. Talán egy hajszállal csak, de számomra kiemelkedik Emmanuel Lubezki, Az élet fájában nyújtott nagyszerű teljesítményéért, azonban még Jeff Cronenweth győzelménél sem lenne okom panaszra.

Legjobb adaptált forgatókönyv:

A hatalom árnyékában
A leleményes Hugo
Pénzcsináló
Suszter, szabó, baka, kém
Utódok

A legjobb adaptált szkript kategóriában kicsit bajban vagyok, hiszen csak egy filmet láttam a nomináltak közül. Ez a Pénzcsináló, azonban úgy érzem, talán Sorkin ismét rászolgált az Oscarra, más kérdés hogy a tavalyi sikere után esélye csekélyre esett.

Legjobb eredeti forgatókönyv:

The Artist - A némafilmes
Éjfélkor Párizsban
Koszorúslányok
Margin Call
Nader és Simin - Egy elvállás története

Itt csak 2 jelöltet láttam, de A némafilmes győzelme szerintem elkönyvelhető, nem is véletlenül, hiszen nagyszerű, pörgős cselekményt kaptunk Michel Hazanavicius tolmácsolásában.

Legjobb női mellékszereplő

Berenice Bejo (The Artist - A némafilmes)
Jessica Chastain (A segítség)
Melissa McCarthy (Koszorúslányok)
Janet McTeer (Albert Nobbs)
Octavia Spencer (A segítség)

A legjobb női mellékszereplőkön gondolkodtam talán a legtöbbet. Elég kiegyenlített mezőnyt kaptunk, azonban ha csak egy hajszállal is, de Jessica Chastain szerintem kiemelkedikA segítségben nyújtott produktumáért, de Berenice Bejo esetleges díjazásánál sem hullajtanék könnycseppeket.

Legjobb férfi mellékszereplő

Kenneth Branagh (Egy hét Marilynnel)
Jonah Hill (Pénzcsináló)
Nick Nolte (Warrior)
Christopher Plummer (Kezdők)
Max von Sydow (Rém hangosan és irtó közel)

A legjobb férfi mellékszereplők jelöltjeinél is viszonylag kiegyensúlyozott a helyzet, én mégis egy olyan személyre tettem a voksom, aki alakítását nem láttam. Ennek legfőbb oka az , hogy Nolte szerintem nagyon régóta megérdemelné az Oscart, amely reméljük hamarosan kopogtat az ajtaján.

Legjobb női főszereplő

Glenn Close (Albert Nobbs)
Viola Davis (A segítség)
Rooney Mara (A tetovált lány)
Meryl Streep (A Vaslady)
Michelle Williams (Egy hét Marilynnel)

Valamiért ebben a kategóriában úgy vagyok, hogy bárki, csak ne Streep arasson. Nem tudom miért, de nekem a 17 jelöléssel bíró színésznő elképesztően antipatikus. A felsoroltak közül egyébként egyértelműen Rooney Mara számomra a befutó, hiszen elképesztő alakításával elvarázsolt A tetovált lány alatt.

Legjobb férfi főszereplő

Demián Bichir (A Better Life)
George Clooney (Utódok)
Jean Dujardin (The Artist - A némafilmes)
Gary Oldman (Suszter, szabó, baka, kém)
Brad Pitt (Pénzcsináló)

Elképesztő kiegyenlített mezőny alakult ki a férfi főszereplők jelöléseiben, a felsoroltak közül egyértelműen Dujardin alakítása a legkiemelkedőbb, azonban én Brad Pittnek adnám a díjat. Hogy miért? Mert karrierje során annyi meghatározó filmben szerepelt már, hogy maradéktalanul megérdemelné a szobrocskát. Azonban ezen felül, főleg az idei díjazásokat nézve Jean Dujardin győzelme várható, amelynél ugyan nem lennék elkeseredve, de táncolni sem fogok, ha Ő nyer.

A jelöltek - Legjobb film

The Artist - A némafilmes (rendező: Michel Hazanavicius)
Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris, rendező: Woody Allen)
Az élet fája (Tree of Life, rendező: Terrence Malick)
Hadak útján (War Horse, rendező: Steven Spielberg)
A leleményes Hugo (Hugo, rendező: Martin Scorsese)
Pénzcsináló (Moneyball, rendező: Bennett Miller)
A segítség (The Help, rendező: Tate Taylor)
Utódok (The Descendants, rendező: Alexander Payne)
Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close, rendező: Stephen Daldry)

A némafilmes valószínűleg uralni fogja az Oscart, és úgy érzem hogy a Legjobb film kategória nyereménye is Hazanavicius zsebében landol. Ezzel nincs is semmi baj részemről, hiszem a The Artist egy elképesztő alkotás. Azonban ha mégsem "Ő" nyer, örülnék még Az élet fája, vagy a Pénzcsináló diadalának, a Hadak útján díjazásán háborodnék fel talán a legjobban.

Oscar napok: Utódok (The descendants, 2011) by Power

Az idei Oscar-jelöltek börzéjén továbbmenve íme a legújabb kritikám Alexander Payne drámájáról, az Utódokról.

A történet szerint adott egy Matt nevű családapa (George Clooney), kinek a felesége egy hajóbaleset eredményeképp kómás állapotban kórházba kerül. Az állapota meglehetősen kilátástalan, ezért Matt-re hárul a feladat, hogy rég nem látott lányaival felvegye újra a kapcsolatot és összetartsanak eme nehéz időkben. A helyzetet azonban tovább bonyolítja a tény, hogy Matt felesége megcsalta a férfit.

Az ilyen alapkoncepciójú filmek általában jó eredményt szoktak hozni. Szerintem ez nagyrészt annak tudható, hogy az emberek könnyebben tudnak azonosulni egy ilyen történettel és ezáltal a befogadóképesség is nagyobb lesz. A film legnagyobb pozitívumát számomra a hangulat jelentette. Többek között azért, mert nem ezt a letargikus, szájbarágós, öt percenként megsiratni akaró szisztémát valósította meg a rendező. Inkább ez a lazább, derültebb hangvétel jellemzi az egész filmet, amelynek következtében talán még meghatóbbak lesznek a drámai jelenetek. Félreértés ne essék, senki nem fogja a térdét csapkodni a röhögéstől az Utódok nézése közben, de nem a végtelen melankólia határozza meg az atmoszférát. Ebben valószínűleg még a Hawaii-i környezetválasztás is fontos szerepet játszik. A hangulatos zenékről nem is beszélve.

Meg kell még említeni a színészi alakításokat, azon belül is George Clooney-t. Teljesen jogosnak érzem az Oscar jelölését, mert nagyon hiteles játékot produkált, ami egy ilyen alkotásnál azt hiszem elengedhetetlen. Mind a mimika, mind az érzelmek kifejezése nagyon jól átjött, látszik, hogy Clooney jól tudott viszonyulni a ráírt karakterre. A mellékszereplők is hozták az elvárt formát, legalábbis az én megítélésem szerint.

Apróbb hibák természetesen itt is előfordulnak. Például éreztem egy-két fölöslegesen berakott jelenetet, de ezek nem rontanak sokat az élményen. Helyenként pedig úgy éreztem, mintha kis időre kicsúszott volna Payne kezéből az irányítás, de ez sem volt annyira zavaró számomra.

Az Utódok mindenképpen megér egy megnézést, mert egy nagyon szerethető film, ami ugyan sokszor látott mondanivalót hordoz magában, de az összkép érdemeiből ez semmit sem von le. Az élményt tetézik továbbá a remek gondolatokkal átitatott narrációs részek. Véleményem szerint ha nem is az év legjobb alkotása, mindenképpen emlékezetes darab.