Perfect Insanity

Oscar esélylatolgató - by Frog

Magyar idő szerint holnap hajnalban rendezik meg az Oscar gálát, az amerikai filmakadémia legrangosabb díjátadóját. Az Oscar napok megszakítása ellenére úgy döntöttem, az eddig látott filmek tudatában írok egy rövid esélylatolgatást.

Legjobb operatőr:

The Artist - A némafilmes (Guillaume Schiffman)
A tetovált lány (Jeff Cronenweth)
A leleményes Hugo (Robert Richardson)
Az élet fája (Emmanuel Lubezki)
Hadak útján (Janusz Kaminski)

A legjobb operatőri díjat nem sokan veszik számításba, de most számomra elég nívós mezőny jött össze, hiszen a Hugon kívül, amelyet nem láttam, a jelöltek egytől-egyig fantasztikus munkát végeztek. Talán egy hajszállal csak, de számomra kiemelkedik Emmanuel Lubezki, Az élet fájában nyújtott nagyszerű teljesítményéért, azonban még Jeff Cronenweth győzelménél sem lenne okom panaszra.

Legjobb adaptált forgatókönyv:

A hatalom árnyékában
A leleményes Hugo
Pénzcsináló
Suszter, szabó, baka, kém
Utódok

A legjobb adaptált szkript kategóriában kicsit bajban vagyok, hiszen csak egy filmet láttam a nomináltak közül. Ez a Pénzcsináló, azonban úgy érzem, talán Sorkin ismét rászolgált az Oscarra, más kérdés hogy a tavalyi sikere után esélye csekélyre esett.

Legjobb eredeti forgatókönyv:

The Artist - A némafilmes
Éjfélkor Párizsban
Koszorúslányok
Margin Call
Nader és Simin - Egy elvállás története

Itt csak 2 jelöltet láttam, de A némafilmes győzelme szerintem elkönyvelhető, nem is véletlenül, hiszen nagyszerű, pörgős cselekményt kaptunk Michel Hazanavicius tolmácsolásában.

Legjobb női mellékszereplő

Berenice Bejo (The Artist - A némafilmes)
Jessica Chastain (A segítség)
Melissa McCarthy (Koszorúslányok)
Janet McTeer (Albert Nobbs)
Octavia Spencer (A segítség)

A legjobb női mellékszereplőkön gondolkodtam talán a legtöbbet. Elég kiegyenlített mezőnyt kaptunk, azonban ha csak egy hajszállal is, de Jessica Chastain szerintem kiemelkedikA segítségben nyújtott produktumáért, de Berenice Bejo esetleges díjazásánál sem hullajtanék könnycseppeket.

Legjobb férfi mellékszereplő

Kenneth Branagh (Egy hét Marilynnel)
Jonah Hill (Pénzcsináló)
Nick Nolte (Warrior)
Christopher Plummer (Kezdők)
Max von Sydow (Rém hangosan és irtó közel)

A legjobb férfi mellékszereplők jelöltjeinél is viszonylag kiegyensúlyozott a helyzet, én mégis egy olyan személyre tettem a voksom, aki alakítását nem láttam. Ennek legfőbb oka az , hogy Nolte szerintem nagyon régóta megérdemelné az Oscart, amely reméljük hamarosan kopogtat az ajtaján.

Legjobb női főszereplő

Glenn Close (Albert Nobbs)
Viola Davis (A segítség)
Rooney Mara (A tetovált lány)
Meryl Streep (A Vaslady)
Michelle Williams (Egy hét Marilynnel)

Valamiért ebben a kategóriában úgy vagyok, hogy bárki, csak ne Streep arasson. Nem tudom miért, de nekem a 17 jelöléssel bíró színésznő elképesztően antipatikus. A felsoroltak közül egyébként egyértelműen Rooney Mara számomra a befutó, hiszen elképesztő alakításával elvarázsolt A tetovált lány alatt.

Legjobb férfi főszereplő

Demián Bichir (A Better Life)
George Clooney (Utódok)
Jean Dujardin (The Artist - A némafilmes)
Gary Oldman (Suszter, szabó, baka, kém)
Brad Pitt (Pénzcsináló)

Elképesztő kiegyenlített mezőny alakult ki a férfi főszereplők jelöléseiben, a felsoroltak közül egyértelműen Dujardin alakítása a legkiemelkedőbb, azonban én Brad Pittnek adnám a díjat. Hogy miért? Mert karrierje során annyi meghatározó filmben szerepelt már, hogy maradéktalanul megérdemelné a szobrocskát. Azonban ezen felül, főleg az idei díjazásokat nézve Jean Dujardin győzelme várható, amelynél ugyan nem lennék elkeseredve, de táncolni sem fogok, ha Ő nyer.

A jelöltek - Legjobb film

The Artist - A némafilmes (rendező: Michel Hazanavicius)
Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris, rendező: Woody Allen)
Az élet fája (Tree of Life, rendező: Terrence Malick)
Hadak útján (War Horse, rendező: Steven Spielberg)
A leleményes Hugo (Hugo, rendező: Martin Scorsese)
Pénzcsináló (Moneyball, rendező: Bennett Miller)
A segítség (The Help, rendező: Tate Taylor)
Utódok (The Descendants, rendező: Alexander Payne)
Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close, rendező: Stephen Daldry)

A némafilmes valószínűleg uralni fogja az Oscart, és úgy érzem hogy a Legjobb film kategória nyereménye is Hazanavicius zsebében landol. Ezzel nincs is semmi baj részemről, hiszem a The Artist egy elképesztő alkotás. Azonban ha mégsem "Ő" nyer, örülnék még Az élet fája, vagy a Pénzcsináló diadalának, a Hadak útján díjazásán háborodnék fel talán a legjobban.

Oscar napok: Utódok (The descendants, 2011) by Power

Az idei Oscar-jelöltek börzéjén továbbmenve íme a legújabb kritikám Alexander Payne drámájáról, az Utódokról.

A történet szerint adott egy Matt nevű családapa (George Clooney), kinek a felesége egy hajóbaleset eredményeképp kómás állapotban kórházba kerül. Az állapota meglehetősen kilátástalan, ezért Matt-re hárul a feladat, hogy rég nem látott lányaival felvegye újra a kapcsolatot és összetartsanak eme nehéz időkben. A helyzetet azonban tovább bonyolítja a tény, hogy Matt felesége megcsalta a férfit.

Az ilyen alapkoncepciójú filmek általában jó eredményt szoktak hozni. Szerintem ez nagyrészt annak tudható, hogy az emberek könnyebben tudnak azonosulni egy ilyen történettel és ezáltal a befogadóképesség is nagyobb lesz. A film legnagyobb pozitívumát számomra a hangulat jelentette. Többek között azért, mert nem ezt a letargikus, szájbarágós, öt percenként megsiratni akaró szisztémát valósította meg a rendező. Inkább ez a lazább, derültebb hangvétel jellemzi az egész filmet, amelynek következtében talán még meghatóbbak lesznek a drámai jelenetek. Félreértés ne essék, senki nem fogja a térdét csapkodni a röhögéstől az Utódok nézése közben, de nem a végtelen melankólia határozza meg az atmoszférát. Ebben valószínűleg még a Hawaii-i környezetválasztás is fontos szerepet játszik. A hangulatos zenékről nem is beszélve.

Meg kell még említeni a színészi alakításokat, azon belül is George Clooney-t. Teljesen jogosnak érzem az Oscar jelölését, mert nagyon hiteles játékot produkált, ami egy ilyen alkotásnál azt hiszem elengedhetetlen. Mind a mimika, mind az érzelmek kifejezése nagyon jól átjött, látszik, hogy Clooney jól tudott viszonyulni a ráírt karakterre. A mellékszereplők is hozták az elvárt formát, legalábbis az én megítélésem szerint.

Apróbb hibák természetesen itt is előfordulnak. Például éreztem egy-két fölöslegesen berakott jelenetet, de ezek nem rontanak sokat az élményen. Helyenként pedig úgy éreztem, mintha kis időre kicsúszott volna Payne kezéből az irányítás, de ez sem volt annyira zavaró számomra.

Az Utódok mindenképpen megér egy megnézést, mert egy nagyon szerethető film, ami ugyan sokszor látott mondanivalót hordoz magában, de az összkép érdemeiből ez semmit sem von le. Az élményt tetézik továbbá a remek gondolatokkal átitatott narrációs részek. Véleményem szerint ha nem is az év legjobb alkotása, mindenképpen emlékezetes darab.

Oscar napok: A leleményes Hugo (Hugo, 2011) by Power

/Gaben legfrissebb rossz film bemutatóját egy poszttal lentebb találjátok/

Sziasztok! FroG-nak tüdőgyulladása van, így az ő kérésére én folytatom az Oscar-gála 2012 legjobb film jelöltjeinek írásbeli elemzését, mert én már elég jól haladok a filmekkel, hiszen a 9 jelöltből 6-ot megnéztem.

A legfrissebb kritikám az idei Oscar-gála legtöbb jelölésével büszkélkedő Martin Scorsese Hugo-járól szól, ami én véleményem szerint lehetett volna jobb is, de így is megmaradt egy színvonalas formulánál.

Adott egy árva és nincstelen Hugo nevezetű kisfiú (Asa Butterfield), ki mindennapjait egy vasútállomás falai közt tengeti. Hamar megismerkedik Isabelle-el (Chloe Grace Moretz), kinek segítségével próbálják megfejteni a titkos üzenetet, amit Hugo apja továbbított fiának a halála előtt. Kiderül azonban, hogy az üzenet összefüggésbe hozható az állomás mogorva játékárusával Georges-al (Ben Kingsley), aki nem mellesleg Isabelle gondviselője.

A leleményes Hugo legnagyobb fegyvere szerintem a látványvilág. Itt ne a legvadabb akciófilmek széles tárházára tessék asszociálni, sokkal inkább egy mesésebb megvalósításra, ami visszarepít a '30-as évek párizsi életébe. Ebből fakadóan a díszletek és a jelmezek is tökéletesen illenek a film hangulatához, ezért nem is lennék meglepődve, ha ilyen területen aratna Scorsese mozija. A forgatókönyv is egyfajta egyediséget kölcsönöz az egésznek. Ez utóbbit a cseppet sem rutintalan John Logan-nek köszönhetjük, aki többek között olyan filmek szkriptjét jegyzi mint a Gladiátor, Az utolsó szamuráj, vagy a szintén 2011-ben Rango.

Viszont adódott egy igen erős hiányérzetem A leleményes Hugo befejezte után. Igazából több kalandot vártam volna a filmtől. Inkább drámaként funkcionál, mintsem fantasy-kalandfilmként, de ez a felfogás eredhet abból is, hogy teljesen más filmre számítottam. Ezzel most könnyen úgy tűnhet, hogy unalmasnak állítom be eme alkotást, de épp ellenkezőleg, a 2 órás játékidő csak úgy elrepült. Pusztán egy kicsit eseménydúsabb cselekmény jobban feldobta volna számomra.

A színészi játékok is viszonylag korrektek voltak. Az én megítélésem szerint a legátütőbb alakítást Ben Kingsley produkálta, bár az is igaz, hogy kisujjból kirázta a karaktert. A két gyerekszínész munkája sem a rossz pontok táborát erősíti. Asa Butterfield, akit már ismerhetünk a Csíkos pizsamás fiúból néha ugyan ripacsnak tűnt, de a nagyon csillogó és nagyon kék szemeivel ezeket az apró hibákat feledtetni tudta. Chloe Grace Moretz pedig elsősorban a HA/VER című filmből lehet ismerős. Nos ő már ott is feltűnt a színészi tehetségével és itt is tökéletesen helyt állt annak ellenére is, hogy gyakorlatilag tűz és víz a két karakter, amit megformált a HA/VER-ben és a Hugo-ban. Rajtuk kívül számos ismert név is felbukkan, úgy, mint Christopher Lee, vagy Sacha Baron Cohen. Sőt még Jude Law is megmutatkozik kemény 1 perc erejéig, mint Hugo apja.

Összességében nem tartom ezt az alkotás a 2011-es legjobbjai között nyilván, de egy szerethető és érdekes film, amit ha másért nem, a legtöbb Oscar jelölés miatt érdemes megnézni.

Oscar Napok - The Artist - A némafilmes

Tegnapi kihagyásom után folytatom az Oscar jelölt filmek kritizálását. Ezúttal a legnagyobb esélyesnek számított The Artist - A Némafilmes lesz terítéken.

George Valentin (Jean Dujardin) kora leghíresebb némafilmese, minden lépését rajongók, és fotósok kísérik. Főhősünk élvezi az elismerést, fényűző életet él, azonban egy véletlen folytán találkozik Peppy Millerrel (Bérénice Bejo), aki fenekestül felforgatja az elismert színész életét. Románcuk plátói, és szenvedélyes, azonban a hangosfilmek megjelenése mindent tönkre tesz; Peppy híres színésznő lesz, George munka híján szegénnyé válik. Azonban amikor évekkel később újra találkoznak, ismét kipattan az a bizonyos szikra.

A filmmel Micheal Hazanavicius nagyot álmodott, megpróbálta korunkba átrángatni a '30-as évekbeli slágerfilmgyártási műfajt, a némafilmet. A rendező igencsak betalált az ötletével, hiszen hatalmas elismeréssel fogadták első filmjét.

Nem is érdemtelenül. Az Artist egy hihetetlen jól megkomponált, elegánsan kidolgozott alkotás, amely a forgatókönyv hiánya miatt elsősorban Hazanaviciusnak köszönhető. A film egy pillanatra sem ül le, folyamatosan "pörög" mindig, mindenhol történik valami figyelemfelkeltő, és a szavak hiánya ellenére rendkívül sok érzelem, és mondanivaló húzódik a kulisszák mögött.

A némafilmek sajátossága a beszéd hiánya, ebből adódóan a színészeknek is sokkal nehezebb dolguk van, hiszen nem durrogtathatnak sistergős párbeszédeket hogy ezzel tegyék maradandóvá produkciójukat. Hanem saját mimikájukra kell támaszkodniuk, amely Jean Dujardinnak elképesztően sikerült. Az eddig nem igazán foglalkoztatott francia színész fergeteges alakítással rukkol elő, nagyszerűen adja vissza a galamblelkű ám öntelt némafilmest, mindezt úgy, hogy végig elképesztő szimpatikus marad. Azt hiszem nem véletlenül érte Dujardint hatalmas díjzivatar a legfontosabb gálákon (gyakorlatilag mindenhol elismerésben részesült, ahol jelölték). Hozzá társul még női főszereplőnk, Bérénice Bejo alakítása, aki ugyan néha idegenen mozgott a vásznon, összességében dicsérendő produktumot hozott.

A film zenéje is kiemelendő, fantasztikus aláfestő muzsikákat kapunk, amelyek csak fokozzák az amúgy is nagyszerű hangulatot. A jelmezek és a díszletek is remekek, teljes mértékben bele tudtam élni magam a 30-as évek amerikai viszonyaiba.

Összességében A némafilmes egy elképesztően letisztult, szórakoztató, drámaian szép alkotás, amely nagyszerűen mutatja be a mai filmsikerek kezdetét, a hangosfilmek diadalát a néma alkotások felett, illetve egy társadalom által elfeledett, korábbi sztár sorsát. Azt hiszem kijelenthetem, hogy maradéktalanul megérdemli az alkotás a 10 Oscar jelölést, amelyet kapott. A csicsergő madarak szerint nagy valószínűséggel a 26.-án megrendezett gálán is aratni fog Hazanavicius első komolyabb alkotása.

Oscar Napok - Hadak útján

Harmadik állomásához érkezik tematikus sorozatom, ezúttal Steven Spielberg tavalyi, ám nálunk idén bemutatott drámáját vesézem ki.

Albert (Jeremy Irvine) legjobb barátja egy ló, Joey, akivel szabadidejének nagy részét tölti. Azonban kirobban az első világháború, és főhősünk paripáját a frontra szállítják, a haza szolgálatának nevében. Joey bármennyire is ellenáll, nem sikerül megállítania a tiszteket, így Albert végső elkeseredésében úgy dönt, Ő is hadba száll, és megkeresi hőn szeretett lovát. A két "barát" egymáshoz vezető útja koránt sem gördülékeny, mindketten megtapasztalják a háború és az erkölcstelenség minden elemét.

Mint korábban említettem, a filmet Steven Spielberg rendezte, akit azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Azonban hogy megmondjam az őszintét, most nagyon csalódtam a sikeres amerikai rendezőben, aki szinte teljes mondanivaló nélküli történetet vázolt fel  Michael Morpurgo regényéből.

Kezdjük ott, hogy a film túl érzelgősre sikeredett. Értem én, hogy Joey és Albert kapcsolata barátság, állat és ember közötti feltétel nélküli érzelem, mégis kissé betegesnek éreztem ezt a vonzalmat, de talán bennem van a hiba.

Aztán, hogy megmondjam az őszintét, a színészi játékok egyszerűen pocsékok voltak, itt külön a főszereplőt játszó Jeremy Irvine emelendő ki, akit Spielberg szavai szerint "hosszas casting után" választottak ki. Az elsőfilmes fiatal színész engem egyszerűen irritált, ezt tessék úgy érteni, hogy számomra a hangja is elviselhetetlen volt (igen, sajnos angolul kellett megnéznem a filmet, mivel a helyi moziban nem tűzték műsorra), és még akkor nem említettem a közeli felvételeknél látható "tanácstalan" arcát, amely nekem rendkívül idegesítő volt.

Azonban ennek ellenére érezhetjük, hogy nem egy kezdő rendező ült a direktori székben. A film technikailag kifogásolhatatlan. Az operatőri munka, a fényképezés, a zenék és a színek néholi túlexponálása is jól sikerült. Külön ki kell emelnem a fronton zajló jelenetek, amelyek valóban élvezhetőek voltak.

Összességében elmondhatom, hogy a Hadak útjánnak csak egy szimpla közepes teljesítményt sikerült elérnie. Sajnos a film két legnagyobb bukópontja, azaz állat és ember közötti kapcsolat, valamint a háború "szörnyűségei" mély hibák voltak, amelyeken az sem segít, hogy a cselekmény egésze tele van nyálas és szükségtelen jelenetekkel is. Ezeken felül azonban mindenkinek ajánlom egyszeri megnézésre, mert alapjában élvezhető, de a 6 jelölés közül csak a technikai kategóriákban viselném el a győzelmét.

Oscar Napok - Az Élet fája

Folytatom a tegnap elkezdett tematikus napjaimat, ezúttal Terrence Mallick tavalyi mesterművét veszem górcső alá, amely jelölése szerintem a legnagyobb meglepetés.

Jack O'Brien (Sean Penn) elfásult üzletember, élete bármennyire fényűző, alapjaiban romokban hever. A jelenjét beárnyékolja a múltban bátyjával történt tragédia, amelyet a mai napig nem tudott kiheverni. Testvére halálának évfordulóján tör rá a szorongás, és gondol vissza a "boldogan" eltöltött gyerekkorára, apjára (Brad Pitt) , anyjára, és testvéreire. A férfi "utazása" során élete fenekestül felfordul..

Mint a bevezetőben említettem, nagy meglepetés volt számomra a film jelölése, azonban nem minősége, hanem milyensége miatt. Mallick olyan szikével operál, amely szöges ellentétet mutat az Oscar jelöléseknek; hosszú snittek, látszólag összefüggéstelen történetvezetés, művészi szűrők, és elképesztő kameramunka jellemzi a filmet, de ezekről később.

A Mallick által megírt forgatókönyv két oldalról közelíthető meg. Mint film, az Élet fája valahogy alul marad, hiszen a cselekményvezetése kissé széteső, néhol lassú, viszont ha úgy tekintünk rá, mint műalkotásra, akkor majdhogynem kifogásolhatatlan. A szkript azonban bármennyire is jó, volt néhány olyan jelenet amely igencsak túl volt húzva (pl. az amúgy gyönyörű univerzum alakulása, a maga 20 percével), vagy egyszerűen csak felesleges volt.

Azonban ezek ellenére Én mégis imádom a filmet,erre több indokom is akad. Először, Brad Pitt a Pénzcsináló után ismét magasra rakta a lécet, hihetetlen beleéléssel játssza a kőkemény szigoráról ismert apát. Aztán, a korábban már említett operatőri munka frenetikus, ezért egy igencsak nagy pacsi jár ki a többszörös Oscar jelölt Emmanuel Lubezkinek, aki ezért a munkájáért simán megérdemelné a díjat.

A hangulat pedig fojtogató, amelyet a nagyszerű zenével, a sokszor említett kameramunka változatosságával és profizmusával, valamint az elképesztően gyönyörű fényképezéssel éri el. Ezekre tetőz a művészi zene, illetve a nagyszerű párbeszédek.

Az Élet fája egy gyönyörű, számomra tökéletes alkotás, amely művészi és sokatmondó egyben. Nagyszerű fényképezés, csodás kameramunka, Pitt hihetetlen játéka, és fullasztó atmoszféra uralja a filmet. Emellett a sorsokat és a világ alakulását boncolgató mondanivaló is helytálló. Ez egy nagyszerű film, amely teljes mértékben rászolgált a tavalyi Arany-pálma győzelmére. Azonban senkinek sem tudnám jószívűen ajánlani, hiszen a film sokszor lelassul, és még távolról sem egy könnyű darab. Reménykedem az Oscar győzelmében, azonban sajnos a jelölése valószínűleg formalitás.

Oscar Napok - Pénzcsináló

Mint korábban említettem, ma indítom útjára az Oscar díj legjobb film kategóriában jelölt filmek értékelését. Azonban, mivel több film van, mint 7, ezért az Oscar hetet Oscar napokra kereszteltem. Első alanyom a Pénzcsináló lesz.

Az Oakland-i baseball csapat szenved, pénz és tehetség hiányban vannak. A szakmai igazgató Billy Beane (Brad Pitt) korábbi nagy ígérete a sportnak, azonban ez a méretes feladat úgy látszik, rajta is kifog. Amikor már minden veszni látszik, Billy egy új szakemberrel erősíti a csapatot; Peter Brand (Jonah Hill) a statisztikák alapján próbálja kikalkulálni azon játékosokat, akik olcsón megszerezhetőek, és megfelelő tudás birtokában állnak. A csapat dolgai azonban nem javulnak, folytonos leégések, és taktikai hibák következnek, azonban Billy a végletekig kitart Peter mellett.

A cselekmény gerincét igaz történet alapján formálták. A film rendezője Bennett Miller , akitől korábban semmit sem láttam. Azonban a fiatal amerikai direktor nagyszerű munkát végzett, és maximális teljesítménnyel szolgálna rá az Oscar jelölésre, azonban sajnos nem részesítették az elismerésben.
Bár mondhatni könnyű dolga volt, hiszen Aaron Sorkin varázslatos szkriptet dobott össze, ezzel megismételve a Social Networkkel elért tavalyi sikereit. A forgatókönyv rendkívül letisztult, érdekfeszítő, és feszes, egy pillanatra sem lankadt a figyelmem a film nézése közben.

A műfaji besorolással amúgy eléggé bajban vagyok. Ez az alkotás jóval több ugyanis, mint egy egyszerű életrajzi sportdráma. Az emberi sorsok alakulását legalább annyira taglalja, mint magát a baseballt, és a sportokon elhatalmasodott marketing hálózatot. Emellett betekintést nyerhetünk a baseball mögött meghúzódó szálakba is, a játékosok, és az edzők érzelmeire is fény kerül.

Azonban a film csúcspontja korántsem az eddig felsoroltakban keresendő, hanem a színészi játékok mögött bújik meg. Kezdem is a lényeggel: a legjobb főszereplőnek jelölt Brad Pitt élete egyik legjobbját nyújtva, teljesen alárendelve magát az egészen összetett karakterének. Pitt mellett a fő mellékszereplő, Jonah Hill is jól teljesít, azonban korántsem ér fel a rutinos színészhez, akinek teljes mértékben kijárna már a szobrocska.

A hangulat is megér egy misét, amely Sorkin személyéből adódóan nagyon hasonlít a tavalyi közösségi hálóra. Nagyon kellemes volt a film atmoszférája, élvezet volt nézni. Emellett a meccsek kidolgozása (amelyekből amúgy meglepően kevés volt) is nagy profizmust sugall.

Összességében a Pénzcsináló egy precízen összerakott, sorsokat és érzelmeket is boncolgató sportdráma, amely a szép fényképezésével, profi kameramunkájával, és a korábban említettekkel teljes mértékben megérdemli a 6 jelölést, amelyet kapott. Ajánlom mindenkinek.