Perfect Insanity

A kulcsfigura (The Lookout) by danialves

A kulcsfigura Scott Frank első és egyetlen rendezése, aki ugyanakkor forgatókönyvíróként olyan filmeket jegyzett, mint a Különvélemény valamint A Főnix útja. Azonban bármennyire is sikeres filmek voltak a fentiek, mégis ezt a művet tartom legnagyobb alkotásának.

Chris Pratt (Joseph Gordon-Levitt) egy balesetnek köszönhetően különböző mentális problémákkal küzd, mint például memóriazavarok, vagy a feladatok listaszerű végiggondolása, éppen mindennapi életében világtalan lakótársa, Lewis (Jeff Daniels) van segítségére. Chris sérülése miatt éppen ezért nem tud komolyabb munkát vállalni, mint egy vidéki bank éjszakai takarítása, bár nagyon szívesen végezné itt a pénztárosi teendőket. Viszont ez lesz az a pozíció ami miatt hirtelen nagyon érdekessé válik néhány zűrös helyi alak számára.

A film egy tökéletesen kidolgozott karakterdráma. A történet sok helyen kiszámítható, és nem túl különleges, de ami mégis a tucatáru fölé emeli, az az, hogy főszereplő jelleme, az egyes párbeszédek és összefüggések remekül ki vannak dolgozva. Magának a filmnek a zsenialitása abban rejlik, hogy kellően realisztikus lett. Bár lehet, hogy a történetvezetésben előfordulnak klisék, azonban főhős motivációival ezek kiválóan meg vannak indokolva és ettől válik teljesen hitelessé az egész. Ezzel az alkotással kapcsolatban nem fog elhangzani olyan, hogy "Nem értem, ezt miért tette" vagy "Ez teljesen irreális döntés volt". Emellett minden egyes mondat nagyon a helyén van, szinte nincs is felesleges rész a szövegkönyvben.

A rendező mindent megtesz azért, hogy a film egésze hatásos legyen, ebben a zeneszerző James Newton Howard (aki Az ördög ügyvédjétől A sötét lovagig több, mint 100 filmet jegyez), illetve a főszereplő Gordon-Levitt van segítségére. Utóbbi, bár könnyen lehet, hogy nem fog Johnny Depp-féle karakterekkel legendássá válni, ismét megmutatja, hogy átlagos emberek eljátszásában kiváló (ld. még 50/50), de rajta kívül a stáb többi tagjára sem lehet panasz.

A kulcsfigurából tehát maximálisan kihozták azt, amit a lehetőségek nyújtottak, ami ritkaság a mai filmvilágban. Bár nem egy korszakalkotó mű, a saját lehetőségein belül tökéletesen meg van valósítva, ebből kifolyólag bátran tudom ajánlani mindenkinek ezt a méltatlanul elfeledett alkotást.

Villámkritikák #3

A 2. filmcsokor után ezúttal tematika nélkül válogattam össze két alkotást, amelyekről nem tudnék teljes értékű kritikát írni.

Hesher (2010)

A filmek sorát Spencer Susser 2010-es lélekölő drámájával kezdem, amelyről a MédiaViagra kritikája előtt egy szót sem hallottam. Azonban az írás felkeltette az érdeklődésem, és tettem vele egy próbát. A stáblista lepörgése után csak annyi járt a fejemben, hogy teljes mértékben megérte belekezdenem, ugyanis a Hesher egy eszméletlenül jól kivitelezett, végig hideg, mégis érzelemdús dráma, Joseph Gordon-Levitt élete alakításával, amellyel tökélyre fejleszti a már-már szörnyetegként ható, idealizált antihőst, azaz a címszereplőt. Ezek mellett Natalie Portman, és Devin Borchu is próbált asszisztálni a sikerhez, azonban bármennyire jól sikerült a film, akármekkora mondanivalót és lélekroppantó eseménysorokat tartalmaz, az alkotás sajnos bevételeket tekintve megbukott. Igazából nem értem miért, hiszen hihetetlen jó darabbal volt dolgom, amelyet ajánlok mindenkinek, legalább egyszeri megnézésre mindenképpen .

Hétköznapi Pár/Perfect Sense (2011)

Bevallom az őszintét, nagyot hibáztam legutóbb, amikor kihagytam a Hétköznapi párt a romantikus irányvonal meglepetései közül, ugyanis ez az alkotás is azt a csekély pozitív réteget taglalja, amelyet már ott kifejtettem, sőt, talán még túl tesz azokon is. A Hétköznapi pár ugyanis egy olyan formulába csomagolja a már százszor megrágott "romlik a világ, eltűnnek az érzések" cím alatt futó effektust , amelyet még eddig ilyen formában nem láttam. Az alapkoncepció gerincét egy olyan pusztító vírus alkotja, amely kiszipojozza az emberekből azokat, amelyek miatt tulajdonképpen emberek, vagyis az érzékszerveik működését. Ebbe a vírusba csöppen bele az Ewan McGregor által játszott karakter, valamint az Ő szerelmévé váló Susan, akit Eva Green alakít. Főhőseink sínylődése, majd egymásra találása számomra katartikus volt, ahogy a film maga is, hiszen elképesztően szép tálalásban adja át a romló világot, azt, hogy milyen érzés szeretni valakit, és a reményvesztett hitet egy jobb társadalomért. A Hétköznapi pár egy rendkívül kifinomult, következetes, és megható művészfilmbe csomagolt romantikus dráma, amely eléri a kellő hatást, azaz ha egészségesen tudunk gondolkodni, a film végére belátjuk, mennyire is reményvesztett társadalomban élünk.

Helló Perfect Insanity!

Hali!
PCVeterán vagyok, körübelül 4 hónapja kezdtem el komolyabban játékvideókat csinálni, először a Gamefighters csapatban, majd elváltam tőlük és egyedül folytattam. Saját blogot vezetek (pcveteran.blog.hu) illetve pár blogon segítek társszerkesztőként. Nagyon köszönöm a Perfect Insanity szerkesztőségének, hogy felvettek. Végre egy komoly csapat tagja lehetek! :) Játékbemutató körübelül jövő utáni hétre várható tőlem.

PCVeterán

Élménybeszámoló: Utazás a rejtélyes szigetre 3D by Power

Új élménybeszámoló, ami az idei első moziélményemről szól. Jó szórakozást!

Villámkritikák #2

Hogy megmondjam az őszintét, eddig kifejezetten utáltam az olyan filmeket, amelyek romantikus dráma, vagy vígjáték besorolást kaptak. Hogy miért? Az ilyen darabokból rengeteg van, és néhány kivételen kívül rettenetesen elcsépeltek. Ma a csekély pozitív kategóriából hoztam el nektek néhányat.

Könnyű nőcske/Easy A (2010)

Mondanom sem kell, hogy a Könnyű nőcske című 2010-es film rendkívül meglepett. Az alapkoncepció, miszerint Olive (Emma Stone), az iskola egyik átlag diákja egy kis hazugság miatt mindenki céltáblájává válik, nem volt túl biztató. Azonban a film mégis megcáfolta az előítéleteim, hiszen végig könnyed tud maradni, szórakoztat, és a poénjai is helyén vannak. Ennél fontosabb azonban, hogy Emma Stone is fantasztikus, valamint a film többször is fityiszt mutat a romantikus sablonoknak, sőt, a film végén még egy minimális konklúziót is sikerült levonniuk a készítőknek. Brávó!

Eszetlenek/Cherrybomb (2009)

A szerelem egy piszok dolog, főleg ha kamaszkorban éri az embert. Ebbe a gödörbe esik Malachy (Rupert Grint) és Luke (Robert Sheehan), a két jó barát, akik ugyanabba a lányba szeretnek bele. Azonban a helyzet közel sem ilyen egyszerű, hiszen a kiszemelt egyre veszélyesebb, és vakmerőbb próbák elé állítja a srácokat. Még egy nagy meglepetés! Az Eszetlenekről egy szót sem hallottam, egészen addig, míg meg nem láttam a Cinemax műsorkínálatában a filmet. Mondanom sem kell, megérte megnézni. A tinivígjáték alapkoncepció ellenére egy igenis kemény drámával van dolgunk, jó kis fordulatk, és elképesztő kameramunka jellemzi a filmet. Emellett két főhősünk is nagyszerűen alakít. (Megjegyzem, Robert Sheehan fizimiskájáról valamiért Gaben ugrott be, így vele tudtam inkább szimpatizálni.)

Larry Crowne (2011)

A végére hagytam a Tom Hanks által dirigált szerelmi történetet, amely két elfásult ember kapcsolatát meséli el, könnyedén, vígjátékba csomagolva. A három alanyom közül talán ez a leggyengébb, ezek mellett azonban még így is élvezhető darab. Könnyed, olykor drámai, és nagyszerűek a színészi játékok, természetesen Tom Hankssel, és az általam eléggé utált Julia Robertsel az élen. A film amúgy közel sem tökéletes, néha giccsessé válik, de valahogy a pozitívumok nálam elhalványították ezen gyengeségeit.

Tagfelvétel és Közös filmnézés szavazás lezárva!

Sziasztok. Lezárult a tagfelvételünk, illetve a közös filmnézés szavazása is, utóbbin a Zombik alkonya uralkodott, így az lesz az alany. A tagfelvétel végeredményét holnap publikáljuk!

(Miért érzem úgy, hogy ez kemény darab lesz? :D )

Villámkritikák #1

Flowers of War 

Egy amerikai temetkezési vállalkozó és egy csapat prostituált egy zárdában költözik össze az ott lakó diáklányokkal, hogy átvészeljék a nankingi mészárlást.

Gyakorlatilag a kínai Schindler listája, csak nincs olyan jól felépítve az egész történet és a szereplők motivációi. Ettől függetlenül elsősorban gyakorlati szempontból dicséretes, ahova a kínai filmgyártás jutott, valamint Christian Bale-nek is van egy-két jó pillanata. 

Menekülők (The Escapist) 

Az elítélt Frank Perry még utoljára látni akarja haldokló lányát, ezért úgy dönt, lelép a börtönből. Michael Scofield után szabadon.

Jó kis pörgős thriller, ami kicsit a Szökés hangulatát idézi, csak itt is a karakterek megalkotása maradt ki, pedig aztán a 90 perces játékidőbe belefért volna. Viszont Ruper Wyatt (Majmok bolygója: Lázadás) rendezése elég jó volt, úgyhogy alapvetően nem volt a filmmel baj, csak többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Terminátor 3 

Kövezzetek meg, de nekem ez kicsit jobban tetszett, mint az első 2. Valószínűleg közrejátszott ebben az is, hogy megszabadultak az idegesítő Sarah Connortól (mondjuk a fia szerepébe meg beraktak egy pont ugyanakkora gyökeret, de ezen már túltettem magam). Az akciók nagyon a helyükön voltak, plusz Schwarzinak köszönhettünk jó pár badass jelenetet megint. 

Negatívum, hogy bár elvileg ismét egy sokkal fejlettebb terminátort küldtek a jövőből a gépek, ezt egyáltalán nem használták ki a film készítői, a 2. rész gyilkológépéhez képest ez az ellenség kispályás volt, és egyáltalán nem keltette sem a félelem, sem a legyőzhetetlenség érzetét bennem.

Amerikai pszichó (American Psycho)

A 80-as évek végi New York, ahol a felső tízezer egyik tagja azzal tölti napjait, hogy eldöntse, melyik étterem a legjobb, melyik betűtípus áll a legelegánsabban a névjegykártyáján és hogy ki legyen az aznapi gyilkosságának áldozata.

Nem sok hiányzik ahhoz, hogy kultfilm váljon ebből a darabból, a jól megírt szövegek és Christian Bale életének legjobb alakítása adva vannak, azonban a hangulat egyszerűen idegesítőbb, mint egy Star Wars rajongónak a lézerkard szót meghallani. Gyakorlatilag bármelyik szereplőt lelkiismeret-furdalás nélkül lőttem volna tarkón, abban a pillanatban, hogy feltűnt a vásznon, és ezen még az sem segített, hogy néhányan tényleg elhaláloztak a film során. 

Védhetetlen (Safe House)

A CIA egyik védett házának vezetője egy árulóval a kihallgatószobában ellenséges tűz alá kerül, így kénytelen meglépni és foglyával összeállni túlélni.

Bár már annyiszor mondtam, hogy elcsépeltnek hangzik, de ebben a filmben semmi eredeti nincs. És ezt tessék szó szerint érteni, ugyanis a párbeszédektől és a legendásnak szánt visszatérő szófordulattól kezdve a történetbeli csavarokig és a film lezárásáig minden tipikus jellemzője a műfajnak. (Ez úton is szeretnék gratulálni David Guggenheim forgatókönyvírónak, aki bebizonyította, hogy agy nélkül is lehet érvényesülni ezen a pályán). Ettől függetlenül viszont jelen esetben az "iparosmunka" jelző abszolút pozitív hangvételt kaphat, tekintve, hogy mindezek a sablonok a lehető legnagyobb profizmussal, igényesen vannak elkészítve. Zene, rendezés, akció, minden passzol, nagy hülyeségek sincsenek benne, úgyhogy röviden: középszerű, de annak tökéletes.