Először is Békés, boldog Karácsonyt kívánok a nézőinknek a magam és a stábtagok nevében!
Másodszor, készülgetek a karácsonyi különkiadásommal, illetve egy kis esetet is megörökítettem egyik DVD vásárlásom kapcsán, ami ma, max holnap felkerül.
További jó ünnepet, remélem találkozunk még. Sziasztok!
És egy elcsépelt karácsonyi zene ebből az alkalomból, amelyet a blogok háromnegyede már elsütött, ettől függetlenül szerintem nagyon hangulatos :)
2011 őszén rengeteg remek új sorozatot láthattunk, számomra mégis a legjobb a többek között a Dextert is készítő Showtime kábelcsatorna újonca, a Homeland volt. A sorozat hátteréről tudni kell, hogy egy izraeli széria alapján készült és a szkriptért a 24-ben megismert két író, Howard Gordon és Alex Gansa felelt. A Showtime gyakorlatának megfelelően 12 részes volt az évad, így megkíméltek minket jó pár kitöltő jellegű epizódtól.
A történet alapszituációja: egy amerikai tengerészgyalogos, Nicholas Brody (Damian Lewis) 8 évnyi fogság után előkerül egy terroristabázis elfoglalása során Irakban. Mindenki hősként ünnepli, kivéve a CIA-nak elemzőként dolgozó Carrie Mathison-t (Claire Danes), aki pont Brody szabadulása előtt kapott egy fülest, hogy a terroristavezér Abu Nazir egy amerikai hadifoglyot a szolgálatába állított. Azonban ez nem elegendő indok bármiféle nyomozáshoz is, úgyhogy Carrie csak egyetlen kollégájával, Saul Berenson-nal (Mandy Patinkin) osztja meg az információt és a saját szakállára kezd el kémkedni Brody után.
A legzseniálisabb az egész történetvezetés szempontjából az, hogy a szereplőkhöz hasonlóan a nézőket is sikerül bizonytalanságban tartani afelől, hogy Brody tényleg terrorista-e. Egyébként is jellemző a sorozatra, hogy nem azzal tartja fenn a figyelmet, hogy folyamatosan pörög és adagolja az izgalmakat (cliffhanger nem is igazán van a részek végén, vagy legalábbis nem annyira kiemelve, mint a Lost-ban mondjuk), hanem ez a feszültség és a színészi játékot adják meg a hangulatot. Utóbbiakért Damian Lewis és Claire Danes zseniális alakítása felel, nem véletlenül jelölték mindkét színészt a Golden Globe-ra idén. A zenére szintén nem lehet panasz, maximum az, hogy néhány helyen a 24-re emlékeztet.
Ami nekem hiányzott a sorozatból, az, ahogy fent is említettem, a cliffhangerek hiánya, hiányoltam az az érzést, hogy a végefőcím után csak ülök, és gondolkozom, hogy mi a fene lesz ebből. (Ettől függetlenül ez két-három résznél így is megvolt, de például az évad átvezetésénél egyáltalán nem.)
Mindent összevetve Homeland bár nem a legtökéletesebb, de egy nagyon jó TV-sorozat, az évadban mindenképpen a legjobb. Aki szerette a 24-et, annak bátran tudom ajánlani, de az évad rövidsége miatt különösebb időpazarlás nélkül tehetünk vele egy próbát.
Címkék: írásos elemzések sorozat szemle
Mindig is bírtam a 80-as évek horrorjait, ebből adódóan a Rémálom az Elm utcában-t is, de szigorúan csak az első részét. Valami nagyon megfogott abban a filmben, talán Freddy elképesztően jó karaktere, vagy Englund ehhez társuló játéka.. nem tudom. Tehát az előjelek adottak voltak ahhoz, hogy érdekeljen a klasszikus 2010-es remakeje, azonban bár csak ne néztem volna meg..
A történet kvázi előzménysztoriként próbál helytállni, meg ismerjük Freddy Kruger első áldozatait, és múltját is. A sztori középpontjában egy főiskolai (vagy középiskolai?) társaság áll, amely tagjait rémálmokkal küszködnek. Álmaikban egy csíkos pulóveres, ujjai végén karmot viselő, összeégett arcú férfit látnak, aki később életükre tör, és alvás közben igencsak megnyirbálja a társaság jó néhány tagját. Két főhősünk, Nancy (Rooney Mara) és Quentin (Kyle Gallner) megpróbál fényt deríteni a rejtélyes férfi kilétére, és arra, mit akar tőlük. Azonban amit találnak, arra egyikük sem számított..
A filmet a mai napig elsőfilmes Samuel Bayer rendezte, aki ezelőtt a produktum előtt csak videóklippeket dirigált. Ez meg is látszik a filmen, ugyanis olyan mértékű rendezői dilettantizmus lelhető fel benne, hogy az a pofátlanság határait súrolja. A forgatókönyv sem ér egy lyukas garast sem, ugyanis a Wesley Strick és Eric Heisserer által jegyzett szkript annyira kapkodó, és olyan sokat akar magából kihozni, hogy végül az ellenkezőjét érik el, és teljesen suta, idióta történetvezetést kapunk, amely tele van fekete foltokkal azonban üresjáratok szerencsére nincsenek.
Azonban egy slasherben (már ha ez az) nem is ezek a legfontosabb tényezők, hanem maga a gyilkos, jelen esetünkben Freddy, aki talán a legnagyobb gyenge pontja a filmnek. A korábbi nagyszerű karakter lebutított mását próbálják átadni, amely Jackie Earle Haley színészi játékával, az elképesztően irritáló beszólásaival, és a rendkívül ízléstelen maszkkal kiegészülve bazári bohóccá változik. Mondanom sem kell , hogy rendkívül pofátlan volt ennyire idiótára csinálni a korábbi filmek legendáját..
Főhőseink nagy része is felületes, egyikőjüknek sem tudtam szurkolni, főleg úgy nem, hogy a stáb szűksége ellenére olyan gyorsan hullanak az emberek, mint a Fűrész széria utolsó két filmjében. Ez egy újabb szög a film amúgy is jól lezárt koporsójában.
Azonban egy-két pozitív fellelhető azért: például a nagyszerű fényképezés elismerésre méltó, tényleg szép színezést kapunk, ami sajnos az utolsó horror hangulati szikrát is kiöli a filmből. A zenék és a film tempója is kielégítő, az biztos, hogy unatkozni nem lehet rajta.
Összességében a film egy iszonyú suta próbálkozás a Rémálom franchise újraélesztésére, amely önálló filmként akár még szórakoztató is lehetne. Azonban a film pörgőssége és a szép fényképezés ellenére Freddy "karaktere" és a színészi játékok gyengesége (talán a két főszereplő volt csak minimálisan elfogadható) abszolút megássa a sírt a filmnek, amelybe végül a lezárás dönti az alkotást, amely annyira sz@r, hogy csak mosolyogni tudtam rajta.
Címkék: írásos elemzésekAzt hiszem ismét egy olyan alkotásról fogok írni, ami nem mondható ismertnek általánosságban, és ismét egy olyan filmről lesz szó, ami nem ezt érdemli.
Philip K. Dick nevét nyilván sokkal többen ismerik, leginkább sci-fi regényei kapcsán, noha érdemes tisztában lenni azzal, hogy ötletei olyan hollywood-i alkotások alapjául szolgáltak, mint a Különvélemény, A felejtés bére, Az emlékmás vagy A sorsügynökség. Ebből a szempontból ez a mű talán egy kicsit kilóg a sorból, mivel itt egyáltalán nem a történet sci-fi elemein van a hangsúly, és egy-két dolgot leszámítva akár napjainkban is játszódhatna.
A történethez évszámot társítani nem tudunk, találóan "hét év múlva" datálják napjainkhoz képest. Ebben a korban a drog és az ellene küzdő "Új út" névre hallgató rehabilitációs nagyvállalat a forradalmian új és veszélyes H-anyagnak köszönhetően átvette a hatalmat a világ fölött. A H-anyag elleni harc egyik embere Bob Arctor (Keanu Reeves) is, akit a rendőrség kötelékéből épül be egy drogos baráti társaságba (Robert Downey Jr., Woody Harrelson, Winona Ryder), remélve, hogy egy nagyobb ellátóláncot tud leleplezni majd. Azonban ő maga is függőjévé válik a szernek, így elkezd az elméje szétesni, és erre a rendőrségnél is felfigyelnek. A sztori még tartogat bőven csavarokat, de alapvetően a megvalósításra érdemes figyelni.
Először is meg kell említeni, hogy egy animációs filmről van szó, ugyanis a 23 napos forgatás után másfél évet töltöttek a készítők azzal, hogy rajzfilmes technikával elkészítsék a már felvett anyagot. Ennek részben technikai okai is lehetettek, de akár felfogható filmművészeti eszközként is, nevezetesen, hogy az animációs technika pontatlansága és elmosódottsága a film címében is jelölt drogos életérzést akarja visszaadni. Ennek rengeteg nagyon jól megkomponált jelenet lesz a segítségére, amik hihetetlenül szórakoztatóak tudnak lenni. Ugyanis színészek játéka rengeteg tesz hozzá a mű egészéhez, amivel elérik, hogy élvezzük egy olyan vitát, ami arról szól, hogy az egyik karakter frissen szerzett biciklije hány sebességes. Számomra Robert Downey Jr. és Woody Harrelson pályafutása egyik legjobbját nyújtja, Keanu Reeves-t talán csak azért nem emelném ki külön, mert talán nem volt annyi lehetősége megcsillogtatni a tudását.
Amit negatívumként ki tudok emelni, hogy a karakterekről minimális információnk van, nem tudunk semmit a múltjukról (Bob-nak van egy flashback-je, de az szinte semmit nem magyarázott meg számomra), a motivációikról, az életükről. Ezen felül a történet megoldása sem tetszett feltétlenül, számomra kicsit földhözragadt volt a film addigi menete szempontjából, persze ez már eléggé egyéni vélemény.
Szóval a Kamera által homályosan egy minden tekintetben zseniális alkotás, számomra alapmű, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek.
Címkék: írásos elemzésekElkészültünk a következő adással, amelyben a 2012-es filmeket taglaljuk. Jó szórakozást.
(Képeket lusta voltam betenni, ezért bocsánat)
Utolsó kommentek