Villámkritikák #6

Dark City

Alex Proyas (Én, a robot) egyik legsikerültebb filmje (munkásságát elnézve ez még önmagában nem nagy dolog) egy sötét hangulatú városban játszódik, ahol egy férfi memóriazavarokkal kezd el küszködni, majd még néhány fura alak is üldözőben veszi, ráadásul még a rendőrség is megvádolja néhány gyilkossággal (spoiler nélkül ennyi a történet). Nem kell megijedni, ez nem valami Liam Neeson-féle akciómozi, sokkal inkább egy sötét hangulatú sci-fi, ami jellegében talán leginkább a Mátrixra emlékeztet. Stílusra valamilyen -punk (tudom, hogy a steampunk helytelen lenne, így a műfaji besorolást meghagyom azoknak, akik értenek hozzá), mivel az egész alkotást áthatja az 50-es, 60-as évek science-fiction hangulata. Sajnos viszont ez a rendezésben, díszletekben, zenében és az effektekben is meglátszik, utóbbiaknál különösen amatőr munkát végeztek. Ugyanakkor a remek történet (melybe többek között David S. Goyer is besegített) valamint az alakítások (Jennifer Conelly, Kiefer Sutherland - most komolyan, látta valaki őt nem Jack Bauer szerepében?) mindvégig viszik előre a filmet,  úgyhogy mindenkinek tudom ajánlani, különösen az oldschool tudományos-fantasztikus művek kedvelőinek. (Zárójeles megjegyzés: a trailer alapján az előbb-utóbb elkészülő Thelomeris c. magyar film kísértetiesen fog hasonlítani rá)

Die Hard 4.0

John McClane 4. kalandjában ismét teljesen véletlenül kerül egy világmegmentés közepébe, ezúttal az egész USA-t célba vevő hackercsoporttal kerül szembe, ehhez segítségül kapva a Justin Long által játszott számítógépzsenit. Azt hiszem ebben a filmben minden megvan, ami egy tökéletes akciófilmhez kell. Helytálló történet (ráadásul a hackertámadás szerintem különösen kidolgozottra sikerült), nem túl lebutított karakterek és ami a legfontosabb: ambiciózus akciók. A jelenetek többsége meglehetősen egyedire sikeredett, (a repülőgépesnél talán még el is vetették a sulykot), és ez az, ami a tucatáru fölé emeli a filmet. A műfajból kiindulva természetesen ne várjunk mélyenszántó gondolatokat, vagy katarzist, és akkor egy 2 órányi remek szórakozásban lesz részünk.

500 Days of Summer

Még talán Gaben videójában hallottam a filmről, amely minden tekintetben a tökéletes romantikus vígjáték megtestesítője. A történet Tom és Summer 500 napos románcát meséli el, látszólag teljesen össze-vissza haladva az időben. Ugyanakkor a csapongásnak is megvan a maga szerkesztésbeli szerepe, például így egymás mellé téve azt azt, hogyan élnek meg a szereplők egyes momentumokat a kapcsolat kezdetén és végén. Mind a történet és poénok, mind a karakterek messze állnak a sablonosságtól, de a történet mégis egyszerre szórakoztató és hiteles tud maradni. Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni a filmmel kapcsolatban, hogy a másfél órás játékidő nemcsak, hogy rövidnek tűnik (ez még tulajdonképpen pozitívum), hanem szerintem tényleg rövid is.

 

Címkék: villámkritika 

A bejegyzés trackback címe:

https://perfectinsanity.blog.hu/api/trackback/id/tr484329206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.