Az elmúlt tíz év Oscar díjas filmjei: 2005-Millió dolláros bébi
Újra jelentkezem az elmúlt évtized Oscar díjas filmjeiről szóló sorozatommal. A mai „áldozat” a 2005-ben négy Oscart nyerő Millió dolláros bébi lesz. A filmet Clint Eastwood rendezte, és nem kisebb színészóriások játszanak benne, mint Morgan Freeman, Hillary Swank és maga rendező, Clint Eastwood. A színészeket és a rendezőt nézve, csak valami jó jöhet ki az egészből, gondolhatja a néző. Akkor kicsit nézzük meg, hogy egészen pontosan milyen is ez a mozi.A történet eléggé lassan kezdődik, de mégsem lehet azt mondani, hogy az eleje unalmas lenne. Megismerhetjük a más idősödő és rengeteg nagy csatát megvívó Frankie Dunn-t (Clint Eastwood), aki egy boksz edzőterem tulajdonosa, sorstársával és egyben legjobb barátjával, Eddie Dupris-al (Morgan Freeman) a szívükön viselik a hely sorsát, mindent megtesznek, hogy kihozzák a legjobbat az általuk edzett fiatalokból. Közben Maggie Fitzgerard ( Hilary Swank) is feltűnik. Ő tökéletes példája a 30’as évei elején járó, életét végig dolgozó, ám semmire sem jutó ír nőnek. Egyetlen dolog van amiben különbözik, és pedig, hogy van benne egy nagyon erős, és senki által meg nem rendíthető hit és akarat. Ennek az akaratnak köszönheti, hogy Frankie végül elvállalja, hogy ezentúl felkészítse. Ez nem ment olyan könnyen, hiszen az öregedő, zsimbes edző sokáig hallani sem akart a lányról. Ennek oka egyszerű, „ő lány” és Frankie lányokat nem edz. Gondolta ő, de aztán valami arra késztette, hogy mégis edzen egy lányt. Innentől kezdve az események kissé felgyorsulnak, jönnek sorra a győzelmek, úgy tűnik, hogy Maggie-t senki sem tudja megállítani. Itt megemlíteném, hogy Hilary Swank egész jól megtanult bokszolni, ami köszönhetően a bokszjelenetek jóval hitelesebbek. Aztán egyszer csak létrejön a nagy meccs, amire Maggie olyan régóta várt, és amiért olyan sokat dolgozott. Idáig a néző azt érezheti, hogy egy kellemes filmről van szó, de ami ezután történik az teljesen megváltoztatja az összképet. Ezek után a könnyed film átváltozik egy kőkemény és érzelmekkel teli drámává.
Egyetlen nagy hibája van az egész történetnek, de ezt a hibát a legfontosabb résznél követték el. A film nagyon hihető, de ami az utolsó bokszjelenetnél van az teljesen irreális. Aki már látott legalább egy ökölvívó meccset, az tisztában van vele, hogy ilyen egyszerűen nem történhet. Ennek a hibának súlyos az árra, hiszen ezáltal az egész mozi sokat veszít a hitelességéből. Pedig a „többi” nagyon jó és harmonikus. Nézzük csak az emberi kapcsolatokat. Ott van a két szebb napokat is meglátott volt bokszoló Frankie és Eddie. Folyton csipkelődik egymást, de mégis látszik, hogy az egész kapcsolatukat a tisztelet és a szeretet jellemzi. Vagy ott van az edző és a tanítványa. Ez már régen több, mint egy átlagos mester-tanítvány viszony. Inkább mondanám apa-lány kötődésnek. Egyiknek hiányzik az életéből a lánya, a másik pedig már régen elvesztette az édesapját. Mindkettőnek szüksége van a másikra, ezt egyik sem mondja ki, de mindketten érzik.
Aki úgy tekint a filmre, mint egy bokszfilm annak csalódnia kell. Ez az alkotás jóval több, jóval emberibb és ezáltal jobb is. Persze aki a boksz miatt nézi meg, az sem fog csalódni, de melléje kapni fog egy nem várt pluszt is. Hiszen a végére átmegy egy nagyon komoly drámává. Egy könnyed kis filmnek indul, amelyik nagyon precízen megvan rendezve, de nem nagyon lehet sejteni, hogy mi fog történni a végén, ezért is annyira lehengerlő és döbbenetes a vég.
Paul Haggisről beszéltem az elmúlt héten, amikor az Ütközések kerültek terítékre. A millió dolláros bébiben is közreműködött a rendező, az itteni munkája nekem sokkal jobban tetszett. A forgatókönyv jól sikerült, kiemelném a Eastwood-Freeman párbeszédeket, egészen kivételesre sikeredtek.
.jpg)
Az alkotásnak három jelentős szereplője van. Kezdjük a főszereplővel, Hilary Swank-el. Rengeteg munka van ebben a karakterben. Ez a törékeny nő pár hónap leforgása alatt felszedett magára nem kevés izmot és megtanult bokszolni. Úgy bokszolni, hogy sok férfitársa megirigyelhetné tőle. A karakter nem nyújt semmi szokatlant. Egy fiatal lányról van szó, akinek életét a nehézség és munka jellemzi. Melléje még jön, hogy családjának nem jelent semmit, vagyis teljesen egyedül van. Egy pincérnő, tudja, hogy ennél fennebb már nem küzdheti magát. A boksz az ami által igazán kifejezheti magát és ami még élteti. A boksz számára nem a sport, hanem a remény. Swank játéka végig nagyon erőteljes, egy pillanatig sem érezheti a néző, hogy belefásulna. A nőiességnek semmi jelent sem vehetjük észre rajta, de mégis egy szerethető karakteről beszéhetünk. Ennek a filmnek az igazán nagy erőssége a színészi játékokban rejlik, Hilary Swank pedig a legmagasabb szinten teljesít, nem mondható, hogy negatív irányba kilógna a sorból. Mellette játszik még két olyan nagyágyú, mint Eastwood és Freeman, de ő mégsem szorul a háttérbe.Clint Eastwood a rendező és egyben az egyik főszereplő is. Látszólag és mogorva embert formál meg, akit már annyira megtört az élet, hogy semmilyen érzelmek kinyilvánítására nem képes. De ez csak a látszat, rengeteg érzelem és rengeteg fájdalom lakozik benne. Egy jó emberről beszélünk, akinek a legfontosabb, hogy „védd magad”, ezt ismétli kismilliószor a tanítványának is, túlságosan félti, azt hiszi, hogy egy régebbi hibáját ezáltal ki tudja javítani. A film legvégén mutatkozik meg a karakter igazi emberi nagysága, egy rémes és senkinek sem kívánt szituációba kerül, ahol nem lehet dönteni. A legtöbb ember ebben a helyzetben megfutamodna, de ő nem, ő dönt, az, hogy jól vagy esetleg tévesen, az már mellékes. Eastwood életének egyik utolsó nagy alakítását láthatják a nézők ebben a filmben.
Végül, de nem utolsósorban ott van Morgan Freeman. A szerepe kicsit hasonlít a Remény rabjaiban megformált karakterhez. Van benne valami, valami emberi, ami vonzza a nézőt és aminek köszönhetően egy csapásra szimpatikus lesz, mind a szerep, mind a színész. Végig a háttérben van, de mégis végig érzékelhető a jelenléte. Tipikusan az az eset, amikor “ha ott van, nem mindenkinek tűnik fel, de ha eltűnik, mindenkinek hiányzik”. Morgan Freeman számos emlékezetes játékkal kápráztatta el a közönséget, ez is nyugodtan beállhat a sorba.
A film után felemás érzések kavarogtak bennem. Egyrészről egy remek alkotásról van szó, amely nem fog a süllyesztőbe eltűnni. Mind a drámaiságot, mind pedig a bokszjeleneteket illetően nagyon magasan van a mérce. Azonban szerintem az egyik legfontosabb jelenet nagyon el lett rontva, ez azért dühít. Ha jobban megoldották volna az a bizonyos részt, akkor azt mondanám, hogy egy kivételes filmről van szó, így „csak” azt tudom mondani, hogy egy nagyon jó film.
Címkék: az elmúlt tíz év oscar díjas filmjei 2000 2010
Utolsó kommentek