Perfect Insanity

Drive by danialves

Sokan már most 2011 legjobb filmjeként emlegetik (bár az eddigi mezőnyt elnézve, ez nem nagy dicsőség), úgyhogy én is nekiültem tegnap délután, hogy megtekintsem ezt az alkotást. 

Van egy sofőrünk (Ryan Gosling, a karakter neve nem derül ki a film során), aki nappal részben autós kaszkadőrként, részben egy szervizben dolgozik, éjszaka pedig útra kell, hogy amolyan Transporter-szerűen teljesítse Los Angeles alvilágának szállítási igényeit. Már ő maga is ki akar szállni ebből az éjszakai műszakból, hogy az autóversenyzésre nyergeljen át, de szívességből még elvállal egy melót, ami természetesen nem sül el jól.

Ha nem láttam volna a Valhalla Rising-ot a nyár folyamán, talán értetlenül állnék Nicolas Winding Refn rendezői eszközei előtt, de mivel a Drive-val 2. filmjét néztem meg, ezeket az eszközöket fel tudom fogni stílusjegyekként is. Bár a sztori adja magát egy Halálos iramban-Transporter hasonmás akcióthrillerhez (amit én tulajdonképpen kezdettől fogva el is vártam tőle), senki ne számítson ilyenre, autós jelenet sincs 5 percnél több a filmben. Ami jellemző viszont, az a rövid és szűkszavú párbeszédek, hosszú és csöndes vágóképek, és hogy igazából semmit nem mutat meg a rendező. Pörgős akciójelenetek helyett belassított, csendes vagy minimálzenére lejátszott képeket látunk. Paradox módon azonban ehhez nagyfokú brutalitás társul, hősünk például egyszer sem használ pisztolyt, viszont például egy kalapács is megfordul a kezében. Ezt én üdítő újdonságként fogom fel a holywoodi alkotások piacán (na nem azért, mert én annyira szeretem az ilyen típusú vérfolyatást, hanem mert reálisabbá teszi filmet, elvégre nem kell mindig lőfegyvert szerezni ahhoz, hogy jól elintézzünk valakit). Viszont a fentieknek köszönhetően biztosan sikerül elfeledtetni, hogy egy erősen közepes és kiszámítható történetet próbálnak tulajdonképpen lenyomni a torkunkon.

Ryan Gosling-nak, amennyire kevés lehetősége van rá (szövege maximum 1 oldalnyi van az egész idő alatt), annyira jól játssza a szerepét, a mellékszereplők pedig hozzák az elvárhatót (bár sok lehetőségük nekik sincs, hogy nagyot alakítsanak). A zene leginkább a 80-as évek szintipopjából merít, ami valamiért mégis tökéletesen passzol a filmhez (bár ettől nekem még nem tetszett). 

Végső konklúzióként, bár egyáltalán nem erre számítottam (gondolom nem én vagyok egyedül ezzel), a Drive egy kicsit művészfilmesre sikeredett. Megvan a saját, minden konvenciótól eltérő egyéni stílusa (ami talán inkább a rendezőjéé), amit aztán lehet szeretni, vagy nem szeretni. Személy szerint nekem a film nem tudta átadni azt, ami a célja volt, de ezt nem rovom fel hibájának. Nagyjából leírtam fent, hogy ki mire számítson, én talán a kisebb csalódás miatt is azt mondanám, hogy bár különleges, de mégsem annyira jó film, mint azt beharangozták.

Star Weekend: Kevin Spacey- K-PAX- A belső bolygó

Sziasztok! A Kevin Spacey Star Weekend zárásaként Iain Softley 2001-es sci-fi-jét hoztam nektek, a K-PAX-et.

Prot (Kevin Spacey) egy rejtélyes alak, aki a semmiből felbukkanva egy rablás környékére keveredik. Nem követett el ugyan semmit, de a rendőrség mégis előállítja, majd rájönnek, hogy valami nem stimmel a fickóval. Prot ugyanis állítása szerint nem emberi lény. Földönkívülinek vallja magát, aki a K-PAX nevű bolygóról érkezett a Földre. Ezen információk hallatán a hatóságiak bedrogozott tudatmódosult állapot miatt a pszichiátriára küldik. A pszichiátria főorvosa, dr. Mark Powell (Jeff Bridges) eleinte kételkedik Prot történeteit hallgatva, de idővel később lesz beletörődni, hogy amit mond az tudományilag megállja a helyét. És Mark-kal együtt bennünk is fölmerül a kérdés: Prot tényleg egy távoli bolygóról jött vagy csak egy zseni, szélhámos alak?

Azt hiszem a történetre sok panasz nem lehet. Kellően eredeti és képes arra, hogy felkeltse a figyelmet. Jól keveredik benne a dráma és a sci-fi, ami Iain Softley érdeme. Habár az alapötlet jó, olykor-olykor a forgatókönyv hibába esik, ugyanis véleményem szerint sok volt a szűk két órás játékidő. Voltak benne felesleges elemek, igaz nem olyan sok, de mégis könnyen szemet szúró lehet. De hál' Istennek ezek a dolgok az összképre csekély mértékű befolyást gyakorolnak. Ami leginkább a kezdetleges érdeklődés miatt tűnik fel. Merthogy a K-PAX egy okosan felépített, érdekes film.

Kevin Spacey mondhatni hozza a már megszokott formát, hiszen itt is nagyon elemében volt, parádézott a filmvásznon. Jeff Bridges jól elvan magában, jól játszik, de nem miatta lesz emlékezetes ez az alkotás. A mellékszereplők is jók, komolyabb kivetnivaló nincs a játékukban. A karakterek is nagyon változatosak, ugye elsősorban az elmegyógyintézetbéli páciensekre lehet ilyenkor gondolni. Prot karaktere rendkívül összetett, rengeteg tulajdonság aggatható rá.

A zenét is meg kell említeni, kellemes, a képbe illő dallamok váltogatják egymást. Ami nem véletlen, hiszen többek között Elton John is segédkezett a zeneszerzéssel. Képi világról igazából nem lehet túl sokat mondani. Csak egyszerű dolgokat, egyszerű helyzeteket kísérhetünk figyelemmel, persze egy-két kivétel akadt ilyen téren is.

A K-PAX egy jó film, de sosem fogok rá mérvadóként tekinteni, de etől függetlenül bátran szánjatok rá két órát, nem hiszem, hogy meg fogjátok bánni. Vannak hibái a filmnek, de összességében egy kellemes, szórakoztató film, amibe még kellő tálalásban mondanivalót is sikerült belerakni.

Végezetül pedig szeretnélek titeket megkérni arra, hogy fejtsétek ki véleményeteket a Star Weekend alatt bemutatott filmekről, magáról a Kevin Spacey Star Weekendről, a munkásságomról. Várom az észrevételeket! Ötletet is adjatok nyugodtan, kinek a filmjeiről olvasnátok egy másik Star Weekend folyamán. Remélem nem okoztam csalódást. Köszönöm a figyelmet. Sziasztok!

Star Weekend: Kevin Spacey-Amerikai szépség

Mi az élet értelme? Lehet-e egyáltalán életnek nevezni ezt a monoton körforgást, amiben benne vagyunk?

Lester (Kevin Spacey) egy teljesen hétköznapi részese ennek a körforgásnak. Ugyanúgy viselkedik, mint mások, ugyanazokat a dolgokat csinálja, mint mások. Felesége, Carolyn (Anette Bening) lebecsüli és semmibe veszi férjét, Lester lánya pedig egyenesen gyűlöli a férfit. Persze mások előtt (és talán egymás előtt is) próbálják a harmonikus, kiegyensúlyozott család talmi látszatát kelteni. Lester azonban rájön, ha a sarkára áll, akkor egészen másképp alakulhatnak a dolgok.

A film rengeteg nagyon aktuális témát, problémát boncolgat. A szétesőben lévő család, akik nem tudják értelmes emberek módjára tisztázni gondjaikat, vagy akár a már ezerszer lerágott csont közhelyet, miszerint senki és semmi sem az, aminek látszik, valamint azt, hogy titkon mindenki jobb életre vágyik, de igazából senki sem tud (vagy legalábbis nem hajlandó) a változás érdekében tenni. Pedig az egész csak akarat kérdése. Valójában mindenki egy álarcot visel és csak kicsit be kell pillantanunk a dolgok mögé, ahhoz, hogy tisztán lássunk. És ha már az átlagos jelzőt említettem...ki dönti el, hogy mi az átlagos? Mi számít annak? Valójában minden ember különleges a maga módján, csak nem mindenki ismeri fel a lehetőségeket. Habár sokan ezt nem mutatják ki, legbelül mindenkinek kell egy kis törődés, egy kis szeretet, egy kis figyelem. Ennyi és még miegymás tanulságot, mondanivalót, üzenetet tartalmaz a film, amit 2 órányi játékidőbe pazarul bele tudott Sam Mendes rendező úr zsúfolni, amihez igen komoly hangvételű társadalomkritika is társul. Elképesztő teljesítmény.

A színészek frenetikusan alakítanak. Kevin Spacey azt hiszem ezen játékával került fel karrierje csúcspontjára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legjobb férfi főszereplőért járó aranyszobrocska 2000-ből. Anette Bening is szenzációs, ő azonban Oscart sajnos nem kapott. És a többiekre sem lehet panasz. A film lévén, hogy egy szatíra, ezért mindenféle embertípust, mindenféle karaktert megtalálunk a filmben, ezzel egy hihetetlenül valósághű tükörképet a társadalom elé állítva.

A zene is hatalmas dícséretet érdemel, ami főleg a film zárójelentében ér el kiemelkedő hatást. Amihez hozzájárul Conrad L. Hall már-már mesteri szinten végrehajtott operatőri munkássága is. Ezek mellett még számomra a szövegkönyv is egy kimagasló szempont. Elgondolkodtató monológok, olykor vicces és heves párbeszédek váltogatják egymást. A címre is kitérnék egy kicsit. Itt Amerika szó alatt nem a nagy, napfényes, szemfényvesztő Amerikára kell asszociálni. Sokkal inkább egy annyira szürke helyre, amely igazából a világ bármely pontja is lehetne. A szépség pedig nem feltétlenül egy konkrét dologra vagy személyre vonatkozó szó ebben az esetben. Itt egy idilli, egy más világról, egy jobb életről való ábrándot jelöl.

Az Amerikai szépség nincs tele vizuális effektekkel, nincsenek váratlan fordulatok, vagy akár ijesztő elemek, pusztán csak a valóságot tárja elénk. És ezért titulálható ez a film egy hamisítatlan mesterműnek. Tele mondanivalóval, érzelmekkel és gondolatokkal. Fantasztikus film!

Star Weekend: Kevin Spacey-David Gale élete

Sziasztok! Elérkeztünk a Kevin Spacey Star Weekend második alanyához, a David Gale élete c. alkotáshoz! A film 2003-ban látott napvilágot és a híres zeneszerző Alan Parker fejéből pattant ki.

David Gale (Kevin Spacey) világéletében a halálbüntetés ellen küzdött. Az ő nézete szerint minden vétkes megérdemel még egy esélyt. Azonban a sors iróniájaként David ellen vádat emelnek egy kolléganője megerőszakolásáért és brutális meggyilkolásáért, így ő várhat a kivégzésre, ami napok múlva esedékes. Bitsey Bloom (Kate Winslet) elszánt riporter, akinek feladata, hogy interjút készítsen a siralomházban David-del az esetről, illetve annak előzményeiről. Viszont ahogy David történetéből kiderül, összeesküvés áldozata lett és ártatlanul várja a kivégzést. Bitsey minden követ megmozgat annak érdekében, hogy bebizonyítsa David Gale ártatlanságát.

A történet nálam abszolút telitalálat. Nem világrengető ugyan, de pont jó ahhoz, hogy egy komoly krimi elemekkel megspékelt drámát kapjunk. Ilyen alapsztorihoz természetesen a jó forgatkönyv is dukált. A feszültség is kiváló dózisban van adagolva, a végére pedig az izgatottság teljes lázában ég a néző. Ami egy két órás darab esetén igencsak dícsérendő szó, ugyanis végig képes a film fenntartani a figyelmet, az érdeklődést. Plusz még egy egész jó csavart is kapunk a film végére, amit én kicsit túlértékeltnek tartok, de nem rossznak. Jó kis fordulatról van szó, de edzettebb filmesek könnyen kitalálhatják.

A színészi játékok a film legkellemesebb színfoltjai. Kevin Spacey remekül ki tudta fejezni az érzelmeit, akár szavak nélkül is. Kate Winslet pedig amellett, hogy nagyon csinos remekül hozta a kétségbeesett riporter karakterét. Ugyan a mellékszereplőkre sem lehet különösen panasz, de valójában az imént említett két színész a húzóembere a filmnek.

A feszültségre és a hangulatra rátesz egy lapáttal a kiváló zene is, amelyekben természetesen Alan Parker oroszlánrészt vállalt.. A zenéknél inkább a mély, drámai szomorúságot kifejező melódiák dominálnak, amelyek nem mellesleg nagyon szépek. Nem tartom kizártnak, hogy valaki a zenés rész olvastán kétségbe esik, hogy belefűztek valami nyálas romantikus szálat a cselekménybe. De megynyugtatom az aggódókat: szó sincs semmi ilyesmiről. (Bocs ezért a kisebb spoilerért.) És habár nincs benne romantikus szál, így is képes nagyon meghatóvá és érzelmessé válni a film. Mindezt giccshatás és szájbarágás nélkül.

A David Gale élete egy remek film, amit nem tartok hibátlan remekműnek, de így is egy átlagon felüli szintet képes megütni. Külön kiemelendő pozitívum, hogy a film a társadalomkritkát sem volt hajlandó nélkülözni. Ezek azok összetevők, amik egy igazán elgondolkodtató, izgalmas és egy remek filmet tudtak varázsolni.