Perfect Insanity

Halhatatlanok - Filmhír

Sziasztok. Egy újabb trailert hoztam el nektek, mégpedig az idén novemberben debütáló Immortals-ét. Az előzetes felettébb érdekes, és a történeten kívül sok dolgot le lehet belőle szűrni. Először is, az már tuti, hogy a 300-hoz hasonló látványvilágot kapunk, a kérdés az, hogy a látványfilmek terén még rutintalan rendező, Tarsem Singh mit képes kihozni ebből a mitológiai agymenésből. A másik dolog pedig a hihetetlenül szarul beágyazott lassítások. Szerintem az előzetesben szereplő összes slow motion istentelenül vérciki, de ez talán csak az én hibám. Viszont amint az leszűrhető , a csata jelenetekkel ezen kívül komolyabb gond nem lesz, mert nem szabad lennie :D.Harmadszor pedig rengeteg klisét szór el, már a trailer is, így valószínűleg egy sablon blue box mozi várható. A színészi stáb sem tökéletes, viszont azért sikerült a készítőknek elcsábítani Mickey Rourke-ot, aki valószínűleg a főgenyát alakítja majd, vele fog szembe szállni Henry Cavill, akiről a büdös életben  nem hallottam. Ahogy a két forgatókönyv íróról sem, akik görögök, és testvérek... érdekes. Meglátjuk mit sikerül kihozniuk a készítőknek ebből a viszonylag sablon alap sztoriból, szerintem nem túl sokat. Nektek mi a véleményetek a trailerről, illetve mik az elvárásaitok a filmmel kapcsolatban?

Frog:Biutiful

 Sziasztok. Ma a tavalyi év számomra egyik legjobb filmjét, a Biutifult veszem górcső alá.

Uxbal (Javier Bardem) élete romokban hever: Felesége piti utcalányként dolgozik, a gyerekei elhidegültek tőle, ő pedig illegális dolgok kereskedésével foglalkozik. Amikor a férfi azt hiszi nem lehet rosszabb az élete, egy újabb katasztrófa éri, rákot diagnosztizálnak nála. Élete fenekestül felfordul, a folytonosan zuhanó életszínvonala és családi állapota már csak tetőzi ezeket a gondokat. Ezzel a cselekményszállal párhuzamosan  megismerhetjük a nagyváros panorámái mögött megbújó erőszakot, mocskot, és végeláthatatlan szegénységet, amely a turisták és fényűzők számára talán csak rémálmaikban jön elő Barcelonáról.

A filmet a már már leírhatatlan nevű, Alejandro González Inárritu rendezte.A mexikói rendezőnek voltak hathatós referenciái a drámákban, elég ha csak a Bábelt, vagy a 21 grammot említem. Előző filmek közül egyiket sem láttam, de itt Inárritu lenyűgöző munkát végzett. A film kulisszáinak gerincét alkotja ő, hiszen a rendezés mellett, a film forgatókönyvének papírra vetését is elvállata. Mindkét esetben maradéktalanul elégedettek lehetünk vele, hiszen egy nagyszerű, sokszor pörgős, mégis intenzíven depresszív gondolatmenetet alkotott a nézőknek. Folyamatosan lebben fel a fátyol korunk Barcelonájáról, illetve Uxbal ügyeiről is. 

A film egyik legjobban eltalált része a hangulat. Hihetetlen depresszív és melankolikus, és erre csak rátetőznek a nagyszerűen megkomponált párbeszédek, illetve az a mérhetetlenül nyomasztó atmoszféra ,amelyet nem hogy 2011-ben, de még soha nem éreztem. A hangulat egyértelműen az ember lelkét célozza meg, amelyre rátelepszik, és 2 óráig ki sem engedi karmai közül.

De a hangulat sem lenne tökéletes a színészi játékok és karakterek nélkül. Javier Bardem  tökéletesen alakít. Tudom, felelőtlenség ezzel dobálózni, de mégis korunk egyik legjobb és legelismertebb színészéről beszélünk. Aki itt valami hihetetlenül precíz, és grandiózus játékot tár elénk, tökéletesen visszaadva az egyszerű családapa szerepét. Nem is értem igazából, miért nem kapták fel a film után, hiszen bármennyire is imádom a Nem vénnek való vidéket, az itteni alakítása még Anton Chigurh megformálásán is túltesz. Karaktere is hálás, és tökéletes: egy egyszerű átlagember, olyan, akivel látszólag minden nap találkozhatnánk az utcán, ezért maradéktalanul együtt tudunk vele érezni.Bardem teljes mértékben megérdemelte az érte kapott Cannes-i díjat, de én az Oscart is megkockáztattam volna neki..

A fényképezés is megérdemli a dicséretet, ugyanis a nagyszerű vágással együttvéve nyomasztó, és mégis élvezhető elemet alkotnak. A domináns színek mindegyike a szürkéhez áll közel, így nagyon szép , és lehangoló képeket kapunk. 

Összességében egy hihetetlenül gyönyörű, és megható film a Biutiful. Az utóbbi évek egyik legjobb drámája ez, amelyhez a tavalyi évből csak a Fekete hattyú fogható.Melankolikus hangulata mellett tabudöntögető, és tényfeltáró is, korunk egyik látszólag legszebb és legmodernebb városáról, Barcelonáról. Tökéletesen mutatja be az emberi élet múlandóságát, és viszontagságait is. A film közel sem hibátlan, mégis valahogy második megnézés után is erős késztetést érzek a megtekintésére. Mindenkinek ajánlom, de főleg azok nézzék meg, akik szeretik a kissé vontatott drámák színfalai mögé ültetett borongós jelenképeket.

A Dolog - Preview By Nexus

 Sziasztok. Nexus elkészített egy preview videót A Dolog című, idén megjelenő remake-ről. A videóban a szubjektív véleményét, illetve az "elvárásait" mondja el a filmmel kapcsolatban. Érdekes alkotás van kilátásban, remélem minél előbb megjelenik kis hazánkban is.

Szavazás a díjátadóról.

A Sparrow-val közös vitáink tisztázódni látszanak, ezért úgy döntöttünk, lehetőséget adunk nektek arra, hogy szavazzatok a díjátadónkról, illetve az évösszegzésünkről, amelyet januárban bonyolítanánk le. Szóval idén ne várjatok közös videót. Ha lehet indoklást is kérünk. Íme:

Frog:Levelek Ivo Dzsimáról

 Sziasztok. A mai kritikám alanya a 3 Oscarra jelölt Clint Eastwood alkotás, vagyis a Levelek Ivo Dzsimáról.

Az amerikai hadsereg Japán határait tapossa. A második háború vége közeleg, már csak az ázsiai ország tartja magát. Az utolsó támaszpontjuk az Ivo Dzsima nevezetű kis sziget, amely japán egyik stratégiai központja. Ha a sziget jenki kézre jut, akkor az amerikaiaknak egyenes út vezet majd Japán fővárosáig. Az ázsiaiak minden erejüket összeszedve megpróbálják feltartani a hatalmas amerikai sereget, de hősies küzdelemben 40 nap után elbuknak a hatalmas túlerővel szemben. A film ennek a történelmi eseménynek állít tiszteletet.

A rendezői széket az a Clint Eastwood foglalta el, aki a mai filmes világ egyik legnagyobb alakja. Rendezőként és színészként is sokat tett le az asztalra, és azt kell hogy mondjam, minden sikerét megérdemelte. Sőt, ezért a filmért sokkal több járt volna neki, mint az az egy Arany glóbusz díj, amelyet a legjobb idegennyelvű filmért kapott. Eastwood nagyszerű munkát végzett, hihetetlenül precíz, és átgondolt gondolatmenetet rakott össze. Erre rátetéz a nagyszerű forgatókönyv, amelyet Iris Yamashita, és Paul Haggis alkotott. 

A film képi világa rendkívül egyedi, hihetetlen szép fényképezés tárul elénk, amely főleg a barna és szürke tónusokat használja, ezzel gyönyörűvé téve a filmet. A színezés nagyszerű hangulatot sugároz, amely lehangoló, de mégis hősies. 

A színészi játékok is nagyszerűek. Ken Watanabe élete alakítását nyújtja, élvezettel alakította a mindent a hazáért feladó, hősies vezetőt. Ki kell emelnem a másik két főszereplőt is, azaz Kazunari Ninomiya-t és Tsuyoshi Ihara-t. Egyikőjük sem híres, vagy befutott színész, mégis akkorát játszanak, hogy öröm volt nézni. Hihetetlen szimpatikusak, és emberközeliek voltak, ezzel rászolgálva arra, hogy teljes mértékben nekik szorítsunk.

Azonban nem az előbbi sorok alkotják a film legnagyobb pozitívumát, hanem a karakterek, amelyek nagyon emberközeliek voltak. Az összes megismert japán katona hősies volt, mégis emberközeli, azaz nem pl. a  300-ban megismert gyilkológépeket, hanem egyszerű embereket kapunk. Ez a hősiesség és önfeláldozás a film gerincét alkotó tény, amely ebben az (akkor) elszigetelt japán társadalom evidens dolog volt. Mégis európai emberként sokan meglepődhetnek azon, hogy mennyire hősiesen, és önfeláldozóan harcolnak azért, hogy birodalmuk akár egy nappal is tovább bírja a hatalom tartást. Tudom, a japánok nem éppen a második világháború legszimpatikusabb emberei voltak, mégis a végletekig harcoltak, egy már elvesztett háborúban, amely miatt az Ivo Dzsimai katonák legendává váltak.

Összességében ez a legszebb, legőszintébb, és legjobb háborús film, amelyet láttam. Mindezt túlheroizálás, túlromantikázás, öncélúság, vagy ajnározás nélkül éri el. Egyébként Clint Eastwood leforgatta a filmet az amerikaiak szemszögéből is, amelyet hamarosan pótolni fogok. Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, de főleg azok nézzék meg, akik szeretik a hősiességet, és a hazaszeretetet.

Happy Birthday Perfect Insanity!

Szinte percre pontosan egy éve raktam ki a blog első hivatalos bejegyzését. Akkor még legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi ideig húzza az oldal. De szerencsére az első 2-3 hónap sikertelensége után nem adtuk fel, így elértük az egy éves kort. Ugyan voltak a blognak hullámvölgyei, nem mindig ment minden úgy, ahogy szerettem, szerettük volna. Például a tagfelvételeinkben is rendre rosszul döntöttem: a felvett tag eltűnt, vagy egyszerűen csak nem írt vagy videózott. De ezekre a rosszabb pillanatokra már később talán már nem is fogunk emlékezni. Viszont a blog valódi mérföldköveire igen: a közös filmnézésekre, a Sparrow-val közös munkákra, az első videóinkra, vagy az agyonoltott első kritikámra. Örömmel és büszkén tekintek vissza az elmúlt évre, mert habár nem egy hihetetlen nagyszabású blog a miénk, én még is nagyon örülök, hogy eddig kihúztuk. Mert azért jó lesz majd elmondani 5-6 év múlva, hogy annak idején alkottam valamit, amit még ha nem is néznek sokan, de páran igen. Ezek a dolgok engem hihetetlen sikerélménnyel töltenek el. Örömmel emlékszem vissza az összes videóm készítésére, még ha néhánnyal (A dögös és a dög, bláhh :D ) sokat is szenvedtem. Sok mindent elértünk ezalatt az egy év alatt, amely nekünk sokat számít. Dolgoztunk együtt a Baaadmovies-sal, a Movietank-kal, a Théo's Bloggal, és a MoovieMania-val is. Ezek az együttműködések mindig a kedvenceim voltak, és lesznek is. Örömmel tekintek vissza a kisebb-nagyobb Pro/Contra csatákra, az élménybeszámolókra, évösszegzésekre, élménybeszámolókra, vagy a díjátadónkra. Még ha kicsit sablonosan is hangzik, én mégis örök életemben emlékezni fogok ezekre a dolgokra, hiszem mindegyikük elkészítése élményszámba ment. Ahogy a videóké is, amelyek száma tőlem mostanában megcsappant, mégis imádom őket csinálni. Mert amikor elkészülsz egy videóval, és újranézed azt, az az érzés leírhatatlan.

Összességében hihetetlen büszke vagyok a blogra, és az utóbbi egy évére. Hiszen alkottam valamit, ami nem nagyszabású, de mégis az enyém, a miénk. Köszönöm mindenkinek, aki egy posztot, vagy kommentet írt, esetleg megnézte a videóinkat. Remélem jövőre ugyan itt, ugyan ekkor még létezni fog a blog, és még több dicsőséggel, és élménnyel a hátam mögött írhatok majd.

Köszönjük ezt az egy évet!

Sziasztok.

Perfect Insanity Születésnap: Az 5 Kedvenc saját videóm

Folytatódnak a születésnapi bejegyzések, ezúttal egy top listát hoztam el nektek. A lista tartalmát néhány videóm fogja kitenni. A sorrendet két tényező szerint állítottam fel: Mennyire szerettem csinálni az adott videót, és milyen mértékben tetszett az összkép. Lássuk is a kis ranglistámat:

5. Karácsonyi Különkiadás: Chicken Invaders Revenge of The Yolk

Az első, és a mai napig utolsó játékbemutató volt ez. Nagyon élveztem a videót körülvevő munkálatokat, hisz a karácsony közelettének feelingje teljesen elkapott közben.A játékot is imádtam, a mai napig előveszem néha, hogy játsszak vele, igaz, azóta sem sikerült megölnöm azt a nyomorult acél tojást :D  . Viszont a végtermék lehetett volna jobb is, mert hiába volt jó a vágás, a hangszinteket egyáltalán nem találtam el, és volt, amikor semmit sem lehetett a hangomból hallani. De összességében mindig is az egyik kedvenc videóm lesz ez, főleg a hangulata miatt, amit talán mások nem éreznek át.

4.South Park: Nagyobb, hosszabb, és vágatlan

Negyedik helyet foglalja el a South Park első mozifilmjéről készített videóm. Nagyon szerettem ezt is csinálni, hiszen elég könnyű dolgom volt vele. A munka is gördülékenyen ment, sokat segített a videó elkészítésében az a tény, hogy az összes South Park részt láttam már, minimum egyszer. Szerintem a kivitelezéssel sincsenek komolyabb gondok, hiszen elég összeszedett lett, mondjuk ismét sikerült elcsesznem a hangszinteket, így néhol megint elnyomások voltak. Még is én nagyon szeretem megnézni ezt a videót, és bármennyire is rövid, én mégis a kedvenceim között tartom számon.

3.A dühöngő Grizzly

Avagy az eddigi legsikeresebb videóm. Hihetetlenül szerettem csinálni, emlékszem milyen lelkesedéssel vágtam bele a munkálatokba. A film is hálás alany volt, hiszen néhány dologba igen csak bele lehetett kötni. Emlékszem milyen büszke voltam, amikor össze dobtam az első intrómat is, ehhez a videóhoz.Ami miatt csak a 3., az az a tény, hogy viszonylag vontatottra sikeredett. Én mégsem tudok rá haragudni, hiszen ez indított el azon a pályán, ahol már több mint egy éve munkálkodom. Szóval ha ez a videó nincs, akkor nemhogy ez a toplista, de még a blog sem született volna meg. Így mindig hálásan, és élvezettel fogom végig nézni, még ha sokak unalmasnak is tartják.

2. A Temető Kapu

Éppen hogy lecsúszott a listám első helyéről ez a videó. Az előkelő helyezése a filmnek köszönhető elsősorban; A Temető kapu a kedvenc szar filmem, hiszen hihetetlen szórakoztatóan, és szerethetően rossz. Talán  nem szűrni le, de én nagyon szeretem ezt a filmet, még ha morbid módon is, ebből kifolyólag nagyon jó volt csinálni a videót. A videómat is egész jónak tartom róla, mondjuk a második rész már kissé túlsűrített, és tömörült lett. Mégis mindkettő hihetetlen nagy kedvencem, és ebben közrejátszik az a tény is, hogy az első rész a legelső Perfect Insanity-re készített videóm.

1. A Karate Kölyök

Azt le kell szögeznem, hogy nem ez a legjobb videóm. Mégis a legjobban szeretem az összes közül, mivel ez volt az első közös alkotásunk (azóta sajnos utolsó is) Juanitóval. Most mondhatjátok, hogy ez nem is valódi bemutató, de ami a vicc ebben, hogy a videót annak szántuk. Mégis egy élmény beszámoló lett helyette. És hogy miért első? A legfőbb oka az, hogy hihetetlenül jó volt csinálni. Ennyit még videó készítése közben nem nevettem, de szerintem Juanito sem. Azt tudni kell egyébként, hogy nagyon pepecselős munkát végeztünk ezzel a videóval, hiszen a hangot a látszat ellenére több darabban vettük fel. A sorozatos beszédhibák, vagy improvizációs gondok pedig olyan mókát jelentettek, amelyet a mai napig nem éreztem. Élveztük csinálni ezt a videót, és a lelkünket is bele adtuk. Ez talán sokak számára nem leszűrhető, de Én, és Juanito tudjuk ezt. Sajnálom, hogy azóta itt hagyta a blogunk, hiszen szerintem több ilyen videót is csinálhattunk volna..

Összességében ezek lettek volna a kedvenc videóim. Ezt ne vegyétek hiúságnak, vagy beképzeltségnek, hiszen teljes mértékben tisztában vagyok a videóim hibáival. Viszont én mindig is szeretni fogom még a legszarabb videómat is, hiszen munkám volt benne :D. Köszönöm hogy elolvastátok!

A blog elmúlt évének legjobb pillanatai.

Sziasztok. Hát elérkezett ez a nap is, a PI. hamarosan pontosan egy éves lesz. De nem hamarkodom el a dolgokat, a nosztalgiázgatásokat és a többi dolgot későbbre hagytuk, azaz az első bejegyzés pontos idejére. De még előtte össze dobtam egy montázst az eddigi videóink néhány pillanatáról. Nagyon jó visszanézni, és büszke vagyok rá, hogy ennek a részese lehettem. Jó szórakozást hozzá! :)