Margin Call by danialves
Az egész cikkből ez a film hoz legjobban lázba, rengeteg remek színész (bár nem feltétlenül a legnagyobb nevek), egy kis dráma, és egy nagyon szokatlan, de nagyon közeli téma. Alig várom, hogy lássam.
Amennyiben figyelemmel kísértétek a comingsoon rovatot (amelyet igyekszem minél előbb folytatni majd), bizonyára emlékezhettek, hogy ezekkel a szavakkal vezettem be ezt a címet kb. két hónappal ezelőtt. Ennek megfelelően amint megjelent az első (egyébként borzalmas és hiányos) magyar felirat, már le is ültem megnézni a filmet.
A történetről annyit kell tudni, hogy bár természetesen "a hasonlatosság bármilyen létező személlyel és eseménnyel a véletlen műve", gyakorlatilag a 2008-as pénzügyi válságot kirobbantó gazdasági és erkölcsi politikát mutatja be. Adva van egy tehetséges pénzügyi elemző (Zachary Quinto), aki kirúgott főnöke (Stanley Tucci) munkáját folytatva rájön, hogy VÁLSÁG VAN. Ezek után pedig a film bemutatja, hogy ezt a hírt feljebbvalóinak továbbítva milyen cselekedetek nyomán jutottunk oda, amiben ma is élünk.
Alapvetően egy cég 24 órán keresztül tartó válságértekezlete nem tartozik azon témák közé, amit egy átlagos mozinéző érdekesebbnek tartana egy, a papucsállatkák szerelmi életéről szóló dokumentumfilmnél, de jelen helyzetben egy hatalmas piros pont az elsőfilmes forgatókönyvíró-rendező J.C. Chandor-nak, hogy bár nem rágjuk le a körmeinket, mégis egy érdekfeszítő forgatókönyvet hozott össze, rengeteg jó szöveggel és egy-két hatásosan megkomponált jelenettel. Remek meglátással a tényleges történések helyett a hangsúlyt a szereplők közötti interakciókra helyezte, és ez a számítása nagyon bevált.
Ugyanis meg vagyok győződve róla, hogy a stáblistát bőven elég végigolvasni ahhoz, hogy tudjuk, hogy remek színészgárdával és alakításokkal van dolgunk, itt elsősorban Paul Bettany-t, Kevin Spacey-t és Jeremy Irons-t emelném ki, de a többiekre sem lehet panasza a nézőnek.
Sajnos azonban a témából adódóan nem lehet a Margin Call-ból olyan korszakalkotó alkotás, amit majd az "alapfilm" címkével fog illetni a generációnk, sőt a tendencia alapján akár egész ismeretlen is fog maradni sokak számára, én mégis úgy érzem, hogy kötelező darab mindenki számára, aki egy kicsit is érdekel a téma
Létezik-e maga a gonosz? Vajon valóban ott lakozik mindenkiben egy démon vagy ezt csak azok mondják, akik hisznek benne? Az Isten haragja című film ezen kérdésekre nem ad választ, viszont cserébe élénken foglalkozik a témával, több-kevesebb sikerrel.
Sziasztok. Ma kb. lejár a 2 hetes szünetem, és úgy gondolta, újult erővel térek vissza blogolni, mégpedig a mai írásos kritikámmal, a 30 perc, vagy annyi se című, idei vígjátékról.
Azonban a felületesség , és ötlethiány ellenére a film igen is nézhető, sőt, képes egy erős közepes szintet elérni. Ezt a színészi játékokkal éri el: Jessie Eisenberget nagyon bírom, és itt is tipikus telitalálat volt erre a nyominger pizzafutár szerepre, ahogy társa, Aziz Ansari (aki amúgy elsőfilmesként játszik itt) is beleillik a hisztis tanár jellemébe. Danny Mcbride meg szokásához híven ripacskodik, viszont ez a tahó stílus rohadt jól áll neki, és az idióta dialógusaik is megfelelőek.
Utolsó kommentek