Perfect Insanity

Frog - Maradj!

Sziasztok. Anno, mikor Gaben elkészítette a Top 10 alulértékelt film listát sok ismerősöm, és nézőnk jelezte, hogy köszöni, mert sok eddig ismeretlen alkotást mutatott. Abból a felhozatalból nekem kiemelkedett a Maradj! című alkotás, amelyet tegnap adott a Tv, így alkalmam volt megnézni. Lássuk hogy sikerült.

Sam Foster (Ewan McGregor) pszichiáter, aki egészen bajos esetek próbál megoldani. Ebből kiemelkedik új betege, Henry Letham (Ryan Gosling) , aki kedvenc festőjére hagyatkozva 21 éves korában öngyilkos akar lenni. Sam mindent megtesz azért, hogy a fiatal ne ölje meg magát. Azonban olyan dolog történik, ami a fiatal pszichiáterünk tapasztalatait is kikezdi; látomások kezdik el gyötörni, és már nem tudja megkülönböztetni a valóságot, illetve a képzeletet.

A film alapkoncepciója rendkívül jól csengő, és meg kell mondjam, hogy Marc Foster rendező nagyszerűen végzett dolgával ki is aknázza a David Benioff szkriptjében lévő potenciált. A cselekmény rendkívül pörgős, rejtélyes, és végig következetes. Egy üresjárat sincs a történetben.

A legnagyobb pozitívumok kétségtelenül a színészi játékok. Ewan McGregor fantasztikus, nagyszerű szerepválasztás volt a rendezőtől, hogy neki adta a bizalmat egy ilyen komplikált szerepben. Naomi Watts kiemelkedő, azonban akitől valóban hátast dobtam, az Ryan Gosling, aki egyszerűen hihetetlen. Hibátlanul adja vissza a szenilis, kiszámíthatatlan zsenit, magát alárendelve a szerepnek. Erre csak rátetőz Kolovratnik Krisztián karakteres hangja, amely tökéletesen illett.

Az atmoszféra is időtálló. Az egész film alatt olyan nyugtalanul éreztem magam, ezen érzést fokozta a nagyszerű operatőri munka, amely snittekkel, közelikkel, és nagy totálokkal operál. A vágás is nagyon egyedi, talán a Scott Pillgrimnél láttam utoljára ilyesféle jelenetváltásokat. A fényképezés meg egyszerűen gyönyörű.

Összességében spoiler nélkül ennyit lehet csak leírni a filmről, hiszen ez tényleg abba a kategóriába tartozik, amelyet látni kell. Minden percben fordulat, nagyszerű vizualitás, vágás, hangulatos zene, és elképesztően hiteles színészi játékok alkotják a Maradj! című dráma-thriller gerincét. Ajánlom mindenkinek, hiszen ez egy méltatlanul elfeledett, nagyszerű darab!

Update!

Sziasztok. Két hírt hoztam nektek:

- Sajnos tolnom kell a Keresztapa hétvégét, mert az iskola mellett sajnos nem igazán van filmezni időm.

-És hamarosan elkezdődik a már tavaly is megrendezett Oscar hét, amelyben a legelismertebb díj "Legjobb film" kategóriájában jelölt alkotások nagy részét.

Bocsánat a késésért, és köszönöm hogy elolvastátok. Sziasztok!

Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris) by danialves

 Biztosan mindenki álmodozott már arról, hogy milyen izgalmas és érdekes lenne valamelyik történelmi korban élni, de mindenesetre semmiképpen sem ott, ahova született. Kipróbálhatna rengeteg olyan dolgot, ami ma már nem létezik, találkozhatna egy csomó érdekes történelmi személyiséggel. Woody Allen 4 Oscarra jelölt filmje ezt a témát dolgozza fel egy rövid és könnyed filmben.

 Gil Pender (Owen Wilson) egy kispályás hollywoodi forgatókönyvíró, aki egy komoly regény megalkotásával szeretne kitörni ebből a szerepből, de alkotói válságba került.  Az első mondatokból megtudhatjuk, hogy Gil teljesen odavan Párizsért, és mindent megtenne azért, hogy az 1920-as években láthassa a francia fővárost. Csak ez a gondolat jár a fejében, amíg menyasszonyával (Rachel McAdams) és annak idegesítő barátaival, illetve szüleivel járja a város nagyobb nevezetességeit. Azonban egyik esti sétáján eltéved, és azt veszi észre, hogy egy közel százéves Peugeot áll meg előtte, melynek utasai kedélyes maguk közé invitálják. Még nagyobb lesz a meglepetése, amikor álmai színhelyére, a 20-as évekbe jut és összefut többek között Picasso-val, Heminway-jel és Cole Porter-rel.

A történet nem emelkedik túl egy karácsonykor vetített 15 éves popcornmozi színvonalán, és bár lehet szatíraként tekinteni a filmre (és biztos vagyok benne, hogy a hipsterek és sznobok nagy részre elsőként ugrik erre az opcióra), egyszerűen nem humoros annyira, hogy Allen el tudja hitetni, ezt nem komolyan gondolta. Bár Woody Allen van akkor név, hogy többet nézzek ki belőle, a kiszámítható fordulatok, az egész időutazós téma tipikusan kisszerű megvalósítása, a karakterek mind arra mutatnak, hogy inkább pont egy olyan típusú alkotást hozott létre, mint amilyet parodizálni szeretett volna. A szatíra vonulathoz hozzátartozik, hogy rengeteg rejtett poén van a műben, amit valószínűleg értenénk is, ha olyan jól ismernénk a századforduló francia művészetét, mint a rendező, de így inkább csak nézünk ki a fejünkből értetlenül. A párbeszédek viszont remekbe szabottak, gyakorlatilag csak dialógusokkal a film le tudott kötni a játékidő teljes hozza alatt, ezért hatalmas piros pont jár. A rendezés és az operatőri munka is teljesen rendben van, a filmzene viszont kimerül 2 témában, amelyeket hatodszorra már unalmas végighallgatni. (Ezzel ellentétben a beillesztett Cole Porter dal nagyon jól el van találva)

A főbb szereplők egytől egyig irreálisan gyökerek, amin az se javít túlságosan, hogy nagy részük szándékosan lett ilyenre írva. Azonban ezek a karakterek remek alakításokat hoznak magukkal, a mellékszereplők külön kiemelhetőek. Majdnem 100 évvel ezelőtt élt embereket nehéz eljátszani, de mindenki jól megoldja, Adrien Brody cameo-ja Salvador Dali-ként pedig egyszerűen zseniális.

Az Éjfélkor Párizsban ha szatíra akart lenni, sajnos nem sikerült túl jóra, romantikus popcornmoziként viszont párbeszédek és színészi játékok átlag felettivé emelik és mindenképpen kellemes szórakozást nyújt, de számomra egy kicsit túlértékelt ahhoz képest, amit ez jelent.

Élménybeszámoló: Hatalom árnyékában by Gaben

 Bocs a rossz hangminőségért és az unott és néhol elég lassú hangomért.