Villámkritikák #9

Tudom sablonosan hangzik, de nem volt egyszerű napirendre térni Frog távozása után, de az ő kérésének eleget téve tovább hömpölyög a Perfect Insanity folyója, ezúttal egy Villámkritika csokorral jelentkeztem, amely rovatba most írok először, tematika nélkül.

Visszajátszás (Tape, 2001)

 

 Kevésbé ismert kamaradráma hosszú snittekkel, három szereplővel és egy helyszínnel. A történet szerint a három főszereplő összejön egy motelszobában, hogy tisztázzanak néhány ügyet, ami a múltban történt. Azonban mindenki fejében motoszkál egy hátsó szándék gondolata, így nem tudni ki mond igazat és ki nem. A film legnagyobb erőssége a szövegkönyv. Lényegében az egész játékidő alatt csak párbeszédeket hallunk, amik eszméletlenül jól lettek megírva. És mielőtt bármiben felmerül a kérdés, hogy a sok dialógból kifolyólag nem lesz-e unalmas, megnyugtatok mindenkit, hogy nem. Érdemes odafigyelni ezekre a beszélgetésekre, hiszen nagyon érdekes dolgokat mesélnek egymásnak. Arról nem is beszélve, hogy a filmbéli triót igencsak neves színészek alkotják. Ethan Hawke elképesztő mimikája csak rátesz egy lapáttal az egyébként igencsak feszült hangulatra. De itt van még mellette Robert Sean Leonard, valamint Uma Thurman is. A Visszajátszás egy több mint korrekt munka, feszes tempóval és kellemes fordulatokkal. Ajánlom mindenkinek!

Eszeveszett birodalom (The emperor's new groove, 2000)

 

 A következő alany gyerekkorom egyik meghatározó meséje, egy rendhagyó Disney film. Itt nem a szerelemről van szó, ez pusztán ez agyatlan kikapcsolódás, ahogy az a címből is adódik. Adott egy fiatal és rendkívül öntelt király, akit senki sem kedvel és a két segítője bosszúból el akarja tenni láb alól. A megtervezett megmérgezés azonban balul sült el, hiszen Kuzko király a szer hatására lámává változott és egy-két apróbb incidensnek köszönhetően a sors fintoraként ahhoz a pásztorhoz keveredik, akivel korábban voltak konfliktusai. Legjobban talán úgy tudnám jellemezni eme alkotást, mint az idiotizmus prezentálását rajzfilmes köntösbe bújtatva. Ez természetesen kéretik jó értelemben venni. Eszméletlen poénok, váratlan fordulatok és még miegymás vár arra, aki megnézi ezt a filmet. Itt semmi sem biztos, akármelyik pillanatban akármi megtörténhet és ettől válik annyira magával ragadóvá. Egyedül a szűkös játékidő az egyetlen dolog, amit bánok, a számtalan megnézést viszont nem. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó élményt nyújthat.

Legbelső félelem (Primal fear, 1996)

 A mai Villámkritika rovatot Gregory Holbit thrillerével, a Legbelső félelemmel zárom. A várost sokkolja a hír, miszerint a püspököt brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. Minden bizonyíték arra utal, hogy az emberölést nem más, mint egy fiatal és ránézésre jámbor fiú, Aaron követte el. A Richard Gere által alakított ügyvéd, Martin Vail, viszont meg van győződve védence ártatlanságáról. Ám Martinnak nem csak a fiatal fiúnak kell segítenie, de valahogy alá kell támasztania a meglátását az esettel kapcsolatban. Szembe kell szállnia a bírósággal és a rivális ügyvéddel, Janet-tel is. A film igazából több szempontból közelíti meg az egész tárgyalási mizériát. Bepillantást nyerünk abba, mit érez egy magát ártatlannak valló srác, de olykor az ügyvédek etikai morálját is boncolgatja, ami leginkább a végén érezhető. A színészi alakítások megfelelőek, sőt Edward Norton egész egyszerűen lenyűgöző. Sajnos anno nem kapta meg ezért a munkájáért az Oscart. A Legbelső félelem egy letisztult, kellően izgalmas és pörgős alkotás, ami nem igazán nyújt sokkal többet más, témán belüli filmeknél, de egyszer mindenképp meg lehet nézni. Az ínyenceknek még tartogattak a készítők egy igazán jól kivitelezett csavart.



A bejegyzés trackback címe:

https://perfectinsanity.blog.hu/api/trackback/id/tr254462160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

COdY · http://warzoneonline.blog.hu/ 2012.04.20. 15:46:12

Hello!
Küldtem nektek egy e-mailt. Majd olvassátok el.

Gaben No.1 2012.04.20. 17:01:48

A Visszajátaszast és a Legbelső félelmet én is láttam és ezek szerint ugyanaz a véleményünk. (Bár szerintem a Primal Fear egy közepes film, ami csak az akkor elsőfilmes Edward Norton miatt lett mégis jó)

Mick Kramer · www.youmustread.blog.hu 2012.04.20. 22:32:07

A Legbelső félelem az egyik kedvenc filmem. Igaz, hogy Edward Norton jót tett neki, de szerintem más hasonló kvalitású színésszel is (ha nem is ennyire de) jó lett volna.