Perfect Insanity

Elérkeztünk a következő Oscar díjas filmhez. A király beszéde, A bombák földjén és a Gettó milliomos után most kövekezzék a Nem vénnek való vidék. Akkor tehát ismerkedjünk meg a 2008-as győztessel, a Coen fivérek által rendezett alkotással.

 

Már a címből arra lehet következtetni, hogy bizony egy olyan helyszínt láthatunk a filmben, ahol zajlanak az események és nem éppen életbiztosítás azon a környéken élni. Hát ez a bizonyos környék, nem hogy nem vénnek, de még fiatalnak, és úgy összességében senkinek sem való. Vagyis a helyszín az Egyesült Államok, pontosabban a mexikói határ közelében, a sötét bűnözők fellegvára. Itt ismerkedünk meg Llewelin Mosse-al (Josh Brolin), aki egyik vadászata közben talál egy táska pénzt. A pénz mellett „bónusznak” még ott van néhány mexikói hulla is. A pénzt természetesen elveszi, ekkor még biztosan nem sejti, hogy ez a legnagyobb hiba amit elkövethet. Hiszen logikus, hogyha eltűnik ennyi pénz, akkor azt valaki keresni fogja, ha valakinek ennyi pénze tűnik el, akkor elég nagy az esély arra, hogy az a bizonyos személy nem éppen a tisztességes állampolgár megtestesítője és ebből következik, hogy mindegy neki, hogy hány embernek kell meghalnia. A lényeg, hogy a pénz  visszakerüljön hozzá. Mosse is tisztában van azzal, hogy a pénzt keresni fogják, ezért feleségét az anyjához küldi, ő pedig megpróbál eltűnni a környékről. A film eleje elég vontatott, kell egy jó 30 perc amíg a néző rájön, hogy pontosan miről is van szó, miért gyilkolnak olyan emberek, akiknek egymáshoz semmi közük. Egy ilyen zűrös vidéken bizony elkél egy olyan ember, aki viszonylag a kezében tudja tartani a dolgokat és megvan a kellő hatalma is ahhoz, hogy a „rosszfiúkat” elkapja. Ez a bizonyos személy, a helyi seriff Ed Tom Bell ( Tommy Lee Jones), de az öregedő seriff is érzi, hogy egyre nehezebb a dolga, egyre több a bűnöző és szinte lehetetlen rendet tartani. A fentebb említett két karater párhuzamosan van a film elején bemutatva, hiszen ekkor még semmi közük egymáshoz, maximum annyi, hogy ahol Mosse él, annak a helynek a seriffje Bell. Ahogy már írtam, ha valakinek eltűnik ennyi pénze az minél hamarabb szeretné, ha az visszakerülne hozzá, ezért pedig, ha kell bérgyilkost is felbérel. Na itt kerül a képbe Anton Chigurh ( Javier Barden)  a „főgonosz”, akinek a karakterére van felépítve az egész film. Tehát eléggé rizikós a dolog, mert ha ő nem tetszik, akkor elég nagy az esély arra, hogy a film sem nyeri el a néző szimpátiáját. Innentől a dolog eléggé egyszerű, hiszen elkezdődik a hajsza. Mosse-t üldözi Chigurh és már csak az kérdés, hogy ki kerül ki győztesen ebből a párharcból. A tét nagy, hiszen nem csak egy rakás pénzről van szó, mindketten az életüket kockáztatják, amivel még az összeg nagysága sem veszi fel a versenyt. A történet itt eléggé ellaposul, vontatott lesz az egész. A film kedvelői azt mondják, hogy itt bizony kézzel tapintható a feszültség. Hát az az igazság, hogy én ezt a hatalmas feszültséget abszolút nem érzékeltem. 40 percig alig történik valami, azon kívül, hogy a két ellentétben álló karakter egyik hotelből a másikba megy és egy alkalommal egymás közelébe is kerülnek. Ekkor várná a néző, hogy történjen valami, valami olyan ami logikus magyarázatot ad a történésekre és egy értemes befejzésre, ami lezárná az egészet. Hát aki ezt várja, az rendesen fog csalódni, értelmetlen és érhetetlen gyilkosságok következnek, van rá példa, hogy azt se tudjuk, hogy ki ölt meg kit és ez azért elég fontos lenne, mert nem mellékszereplők haláláról van szó. A végén Tommy Lee Jones zárja le a történetet egy feleségével(?) folytatott párbeszéddel. A történet nagyjából ennyi, tehát adott egy nyújtott és kicsit unalmas kezdés, utána következik egy még unalmasabb és vontatott rész, a végén pedig kapkodhatja a fejét a néző, hogy most mi is van, ki ölt meg kit és mi is történt valójában.

 

Gondolom a Coen testvéreknek a célja az volt, hogy megmutassák az Egyesült Államok kevésbé fényűző részét, hogy lássák a nézők, hogy ott sem minden a csillogásról és a jólétről szól. Hát igen, ezzel csak annyi a gond, hogy ezt eddig is tudtuk, aki kicsit is gondolkodik annak egyértelmű, hogy nincs olyan hely, ahol minden jó és persze olyan sincs, ahol minden rossz, a mesékben még történnek ilyenek, de az élet az már egy teljesen más kávéház.

A film igazán egy karakterre van kihegyezve, Anton Chigurth (Javier Bardem) van a középpontban. Ő a klasszikus negatív szereplő, akit nem érdekel senki és semmi, csak a gyilkolással foglalkozik és még egy valami vele kapcsoltban, ami fontos, „elvei vannak”(szószerint idéztem a fimből). Ez szerintem az egyik erőssége a karatkernek, hiszen így is elmegy egy irányba, néha túl gépies és párszor úgy tűnik, mintha egy teljesen más kategória lenne, nem tudja senki sem felvenni vele a versenyt. Ez pedig a feszültség róvására megy, egy pillanatig sem éreztem, hogy bajba kerülhet, ezért nem is izgultam. Az egyetlen emberre utaló tulajdonsága az, hogy vannak elvei, finoman szólva is bizarok ezek az elvek, de mégis csak elvek.

 

A vele ellentében álló szereplő az Mosse (Josh Brolin), de ők sem azért állnak ellentétben, mert a Brolin által megformált karakter lenne a „jó”, ő sem sokkal jobb, hiszen ő is képes lenne szemrebbenés nélkül ölni, ha a pénzről van szó, csak most neki jutott az üldözött szerepe. Mosse egy rendkívül egyszerű és néha együgyű jellem. Semmi olyanra sem képes, ami meglepetést okozhatna, semmivel sem szorult bele több kreativitás, mint egy átalgos hegesztőbe (ezzel nem akarok senkit megsérteni).

 

Ott van még a Tommy Lee Jones által alakított seriff. Őt nagyon sehova sem tudom tenni, mert szerintem semmi olyant nem csinált, ami említésre méltó lenne. Elmondja, hogy mennyire megváltozott a világ, hogy a romlás megállíthatatlan és ennek nem lesz jó vége, de ezzel azt hiszem sokan tisztában vannak, tőle jóval többet vártam volna, de a seriff szerepe sem nyújt valami sok lehetőséget..

 

Kicsit azért torznak érzem a film által felvázolt képet, nem ennyire siralmas a helyzet. Persze az is túlzó, amikor a dolgok úgy vannak beállítva, hogy a világ amiben élünk tele van jóval, a szennynek és rossznak nyoma sincs, de az sem igaz, hogy csak szenny és mocsok lenne. Mint más kérdésekben is itt is a helyes válasz a kettő között van, az a bizonyos sokat emlegetett aranyközépút.

 

Általába úgy vagyok, hogy minden filmnél kb. 10-20 perc elteltével megállapítom, hogy mit is várjak az adott alkotástól, ha hozza vagy esetleg felülmúlja a vártat, akkor egy jó filmnek titulálom. Ebben az esetben már az elején nem vártam sokat, nem gondoltam, hogy ez az alkotás olyan lesz, hogy meghatározza a hátralevő életemet, de amit vártam azt sem kaptam meg. Valahogy olyan összecsapottnak és kidolgozatlannak érzem az egészet, de legfőképp a végére igaz ez. A végén, ahol igazán kellene hatni a nézőre, amikor „robbania” kellene az egésznek, akkor a leggyengébb. Mert ugyan vontatott és elég sok helyen unalmas a film, de egy hatásos befejezés azért javíthatna az összképen. Ebben az esetben nem javít, sőt épp az ellenkezője.