Egy csodálatos elme (A Beautiful Mind) by danialves
A 2001-es Oscar-gála legnagyobb esélyesei között tartották számon ezt a drámát, és végül, ha nem is teljesen, de beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
A film valós események alapján készült a Nobel-díjas matematikus, John Nash (Russell Crowe) életéről. A történet kezdetén, 1948-ban a Princeton egyetemen találjuk John-t, aki az őt autisztikus viselkedéséért megvető és gúnyoló társak között próbálja matematikai zsenijét érvényesíteni, valami egyedi kitalálásával. Azt hiszem nem fog senki számára meglepetést okozni, hogy nem ez lesz a legfontosabb és leghosszabb történetszál, a végül Nobelt érő tétel kb. az első fél órában megalkotja, a sztori komolyabb része itt következik. Az immár híres és elismert Nash-t az MIT veszi fel, és professzorként beleszeret az egyik diákjába, Alicia-ba (Jennifer Connelly). Az igazi fordulatot azonban az jelenti, amikor egy CIA-ügynök (Ed Harris) megkeresi, hogy matematikai tehetségét kamatoztassa a hidegháború porondján, viszont természetesen ez nem úgy alakul ahogy tervezték.
A történetről el kell még mondani, hogy önhibáján kívül a legnagyobb csattanó nem kerülhetett a végére, viszont a film így lesz igazán kerek egész. Tehát aki egy jó thrillerre vágyik, az ne feltétlenül ezt az alkotást nézze meg, mert bár részben ez is benne van, valójában az Egy csodálatos elme sokkal több ennél. Szóval végső soron egy elgondolkodtató, tanulságos és megható filmet kapunk.
A rendezésre és a színészi alakításokra egy rossz szavunk se lehet, az akciófilmesszerepeiről elhíresült Russel Crowe tökéletesen alakítja a félszeg, de öntörvényű matematikust (az Oscar-történelem egy legnagyobb baklövése, hogy nem kapta meg érte az aranyszobrocskát), és Jennifer Connelly is hasonlóan nagyot alakít. Mellettük még érdemes megemlíteni James Hornert, aki ha talán nem is örökzöld, de kiváló filmzenét írt.
Valószínűleg az én készülékemben van a hiba, de fentiek ellenére mégsem vettem a kedvenc filmjeim közé, bár tényleg remek alkotás. Nekem egyszerűen hiányzott az az érzés, ahogy a stáblista kezdetén sokkolva felállok a székből, és még legalább fél óráig a filmen gondolkozom.
Persze mindenkinek más az ízlése, de úgy érzem a legkevesebb, amit meg tudok ígérni az Egy csodálatos elme kapcsán a leendő nézőnek, hogy egy, ha nem is tökéletes, de zseniális alkotást fog látni.
Címkék: írásos elemzések
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
