Frog:Levelek Ivo Dzsimáról
Sziasztok. A mai kritikám alanya a 3 Oscarra jelölt Clint Eastwood alkotás, vagyis a Levelek Ivo Dzsimáról.
Az amerikai hadsereg Japán határait tapossa. A második háború vége közeleg, már csak az ázsiai ország tartja magát. Az utolsó támaszpontjuk az Ivo Dzsima nevezetű kis sziget, amely japán egyik stratégiai központja. Ha a sziget jenki kézre jut, akkor az amerikaiaknak egyenes út vezet majd Japán fővárosáig. Az ázsiaiak minden erejüket összeszedve megpróbálják feltartani a hatalmas amerikai sereget, de hősies küzdelemben 40 nap után elbuknak a hatalmas túlerővel szemben. A film ennek a történelmi eseménynek állít tiszteletet.
A rendezői széket az a Clint Eastwood foglalta el, aki a mai filmes világ egyik legnagyobb alakja. Rendezőként és színészként is sokat tett le az asztalra, és azt kell hogy mondjam, minden sikerét megérdemelte. Sőt, ezért a filmért sokkal több járt volna neki, mint az az egy Arany glóbusz díj, amelyet a legjobb idegennyelvű filmért kapott. Eastwood nagyszerű munkát végzett, hihetetlenül precíz, és átgondolt gondolatmenetet rakott össze. Erre rátetéz a nagyszerű forgatókönyv, amelyet Iris Yamashita, és Paul Haggis alkotott.
A film képi világa rendkívül egyedi, hihetetlen szép fényképezés tárul elénk, amely főleg a barna és szürke tónusokat használja, ezzel gyönyörűvé téve a filmet. A színezés nagyszerű hangulatot sugároz, amely lehangoló, de mégis hősies.
A színészi játékok is nagyszerűek. Ken Watanabe élete alakítását nyújtja, élvezettel alakította a mindent a hazáért feladó, hősies vezetőt. Ki kell emelnem a másik két főszereplőt is, azaz Kazunari Ninomiya-t és Tsuyoshi Ihara-t. Egyikőjük sem híres, vagy befutott színész, mégis akkorát játszanak, hogy öröm volt nézni. Hihetetlen szimpatikusak, és emberközeliek voltak, ezzel rászolgálva arra, hogy teljes mértékben nekik szorítsunk.
Azonban nem az előbbi sorok alkotják a film legnagyobb pozitívumát, hanem a karakterek, amelyek nagyon emberközeliek voltak. Az összes megismert japán katona hősies volt, mégis emberközeli, azaz nem pl. a 300-ban megismert gyilkológépeket, hanem egyszerű embereket kapunk. Ez a hősiesség és önfeláldozás a film gerincét alkotó tény, amely ebben az (akkor) elszigetelt japán társadalom evidens dolog volt. Mégis európai emberként sokan meglepődhetnek azon, hogy mennyire hősiesen, és önfeláldozóan harcolnak azért, hogy birodalmuk akár egy nappal is tovább bírja a hatalom tartást. Tudom, a japánok nem éppen a második világháború legszimpatikusabb emberei voltak, mégis a végletekig harcoltak, egy már elvesztett háborúban, amely miatt az Ivo Dzsimai katonák legendává váltak.
Összességében ez a legszebb, legőszintébb, és legjobb háborús film, amelyet láttam. Mindezt túlheroizálás, túlromantikázás, öncélúság, vagy ajnározás nélkül éri el. Egyébként Clint Eastwood leforgatta a filmet az amerikaiak szemszögéből is, amelyet hamarosan pótolni fogok. Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, de főleg azok nézzék meg, akik szeretik a hősiességet, és a hazaszeretetet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sh1mmy 2011.09.06. 23:30:00
Eastwoodtól az utóbbi 2 film amit láttam nagyon el lettek találva, Még pedig az Elcserélt életek, és a Millió dolláros bébi. Mindkettő mestermű, ha esetleg nem láttad őket, akkor erősen ajánlom! :)
FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2011.09.07. 14:46:27
Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2011.09.09. 22:01:04
Mellesleg a háborús filmeket nem kifejezetten szeretem, bár elismerem, hogy vannak eléggé jó darabok. Ami kiemelkedik az a Szakasz, engem az érintett meg a legjobban. Az egyik legőszintébb film, amit láttam. Elementáris erejű...
