Star Weekend: Gary Oldman - Az ötödik elem
Sziasztok. Folytatódik az Oldman hétvége, ezúttal az 1997-es Az ötödik elem című film lesz terítéken.
A Földet hatalmas veszély fenyegeti: a távoli jövőben egy kapu nyílik meg a Gonosz, és az általunk ismert univerzum között. A sötét bolygó halálos tempóval közelít a modernizált bolygónk felé, csak egyetlen módon lehet megállítani, mégpedig a 4 földi, illetve az ötödik titkos elemmel. Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, ugyanis a civilizációt megmentő kövekre Zorgnak (Gary Oldman) is fáj a foga, aki bizony képes a végsőkig elmenni céljának elérésében. A titkos elemről pedig lelepleződik az álca: Ő az univerzum tökéletes teremtménye Leeloo (Milla Jovovich) aki menekülés közben Korban Dallas (Bruce Willis) taxijában köt ki, ezzel kezdődik a versenyfutás a "gonosz" és a "jó" kövekért, illetve az univerzum megmentéséért.
A filmet Luc Besson kezei alól került ki. A híres francia rendező második nagyszabású filmjével hatalmasat durrantott, a 90 millió dolláros kiadások azóta megkettőzött haszont hoztak a számlára. Nem érdemtelen az ekkora bevétel. Besson egy részben egyedi, másrészt viszont egy kicsit áthallásos univerzumot alkotott, de e téren nem lehet panasz. Ahogy a kivitelezésben sem lehet hibát találni. A precízen megkomponált gondolatmenet végig kiegyensúlyozva tárja elénk a tényeket, szájbarágás nélkül.
A végső összkép nagyszerűségének hányadosából nagy arányt vállalt a színészi stáb is. Bruce Willis végig otthonosan mozgott a tőle ekkor már jól megszokott, tipikus akcióhős karakterében, hihetetlen egysorosokat puffogtat végig. Milla Jovovich ekkor még a külső vonásain kívül mást is tudott domborítani: a mára már rossz filmek tömkelegében szereplő színésznőben itt látszott az a bizonyos szikra, ugyan is hibátlanul adja vissza az univerzumot megmentő, titokzatos, mégis vonzó karaktert. Gary Oldman viszont nekem csalódás volt, erőltetettnek, izzadságszagúnak éreztem végig, bár ezt lehet a szinkron rovására kell írnom, ugyan is nagyon rossz magyar hangot kapott, és ezt a helyzet csak súlyosbítja a számomra sablonos karaktere. Aki viszont kellemes meglepetés volt nekem, az Chris Tucker. Ő a tipikus pattogó, humorizáló karakter megformálója, de ezt olyan hiteles arcjátékkal adja elő, hogy sokszor sikerült nevetnem rajta.
Ehhez kapcsolódik a következő pozitívum: A film nagyszerű poénokat vonultat fel, melyek nagyrésze Tuckerhez köthető, de Willis egy-egy jó pillanatban kilökött egysorosa is sokszor üt, és bár nem garantálom, hogy mindenkinek be fog jönni ez a humor, de nekem nagyon tetszett.
Nagy pozitívum még a látvány is, amely hihetetlenül sokoldalú, ugyanis láthatunk többek között gigapoliszokat, a levegőben közlekedő járműveket, űrhajókat, és idegen fajokat is. Ezek mind-mind tökéletesen kivitelezettek.
A film végén egyébként kirajzolódik a mondanivaló is, amely ugyan '97-ben még szavatosnak számított, mára már sajnos lerágott csont, mégsem változtat ez azon a tényen, hogy baromi igaz. Nem szeretnék lelőni semmit, ugyan is a tálalás is nagyszerű.
Összességében egy nagyon jó Sci-fi-vel volt dolgom. Amely 126 percen keresztül tartó szórakozást nyújt, nagyszerűen alkalmazott zenével, látvány elemekkel, illetve szinte hibátlan színészi játékokkal. Ajánlom mindenkinek.
Címkék: star weekendA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
