Vendég Kritika - Bruse - Mulholland Drive
Ezt a kritikát Bruse küldte be nekünk, köszönjük :)
A szürrealista mozi manapság talán legjelentősebb képviselője, David Lynch 2001-ben készítette el leghíresebb, és legelismertebb művét.
Egy autót látunk az éjszakában, ami a Mulholland Drive-on áll meg. Egy gyönyörű nő (Laura Harring ül a hátsó ülésen, majd a sofőr pisztolyt szegez rá. Hirtelen egy másik kocsi beléjük megy, mindenki meghal, kivéve a nőt, aki visszasétál Los Angelesbe, és egy idegen házba tölti az éjszakát.
Betty (Naomi Watts) nagy reményekkel érkezik Hollywoodba, a nagynénje meghívására. Betty sikeres színésznő szeretne lenni az angyalok városában. Mikor nagynénje lakásába nézelődik megtalálja a sérült nőt, aki a halálos autóbaleset egyetlen túlélője. Mint kiderül, a nő nem emlékszik semmire a múltjával kapcsolatban. Betty elhatározza, hogy segít a rejtélyes nőnek megtalálni a valódi kilétét.
A történetbe bele szivárog egy feltörekvő fiatal filmrendező, Adam Kesher (Justin Theroux)…
A cselekményről sajna nagyon nehéz írni, valójában alig szól erről a film. Esetleg azt hihetitek, hogy egy átlagos amnézia-sztori, de erről szó sincs, kvázi minden, csak az nem. A film több karakterrel is foglalkozik a film elején, ilyen a férfi meséje, aki egy démont lát álmaiban, ilyen az ügyetlen gyilkos, akinek a ’nagy jelenete’ beleillene egy Tarantino-filmbe is. Ez csak kettő karakter a sok közül, de mindegyik emlékezetes igazából. És ebben erős Lynch, főleg ebben a filmben, hogy ismertet velünk egy csomó karaktert és mellékszálat, majd úgy tűnik, mintha elfelejtette volna őket, de minden a helyére kerül majd.
Különösen azok az öltönyös emberek tetszettek, akik a sötétből irányítják a szálakat. Már a Veszett a világban (1990) is feltűnnek ezek a furcsa pacákok. Míg ott gengszterek, a Mulholland Drive-ban egyértelműen ők Hollywood irányítói.
Ha egy szóval kellene jellemeznem a film hangulatát: rejtélyes. Nem tudom, hogy a rejtélyt lehet-e hangulatként definiálni, de mást nem merek. A film hol vidám, hol humoros, hol félelmetes, hol sötét, hol borzalmas, szóval a végtelenségig összetett. Angelo Badalamenti-t is szeretném kiemelni, aki már a Kék bársony (1986) óta a Lynch-filmek zeneszerzője. Amit itt alkotott, az számomra nem csak az ő munkásságából emelkedik ki, hanem az egyik legjobb, legszebb filmzene amit hallottam.
A film vizualitása is megérdemel pár szót. Az operatőr gyakran használja a Ragyogásból ismert Steadicam-ot. Ez a kamera olyan hatást ér el, mintha az egyik szereplő szemszögéből látnánk a történteket, miközben sétál.
A filmben látható alakítások egyszerűen tökéletesek. Naomi Watts ugye nem először bizonyítja, hogy zseniális színésznő. Nekem ezt az élményt követően egyből a kedvenc színésznőim között kapott helyet. A többi szereplő is kiváló, de aki még kitűnik, az Laura Harring, aki ugyebár szerepe szerint amnéziában szenved. Sajna nem egy ismert színésznő, azonban ebben a filmben nem csak a kinézete, de az alakítása miatt is figyelemreméltó.
Az amerikai filmakadémiának azonban túl nehéz, vagy túl magas film volt, vagy egyszerűen csak túl jó, ezért Hollywoodban nem is tüntették ki a filmet. Bár lehet észrevették benne a kis Hollywood-kritikát, de ez egyáltalán nem erős a filmben. Lynch-et bár jelölték Oscar-ra, de már az Elefántemberért se, se a Kék bársonyért nem nyert. Habár ez nem is baj, Hollywood csak a hollywoodi séma által elkészített filmeknek ad nagyobb reflektorfényt. Lynch egyébként is egy öntörvényű művész, szóval ő nem anyagi haszonból készít filmeket, nem is a kritikusoknak, sőt, talán néha nem is a közönségnek. Ennek ellenére több filmjét is sok díjjal megszórták, leginkább ezt. Cannes-ban Lynch átvehette a legjobb rendezőnek járó díjat, a dánok a filmnek adták a legjobb külföldi filmnek járó díjat, ezek mellett pedig a New York-i Filmkritikusoknál és a Toronto-i Filmfesztiválon is tarolt többek között.
Nincs mese, a Mulholland Drive az egyik kedvenc filmem (ezt mi sem mutatja jobban mint az avatarom), simán benne van a top5-ben. Kevés film van, ami alatt elfelejtkezek magamról, és a filmben élek 2-3 óráig. Ezt számomra csak a legnagyobb rendezők képesek előidézni, David Lynch egyértelműen közéjük tartozik. Ebben a filmben minden a helyén van, de legfőképp a rendezés és a forgatókönyv, amik ugye Lynch-hez kötődnek. Ha életetekben csak egy szürreális, vagy irracionális filmet akartok megtekinteni, az mindenképp ez legyen. Nézze meg mindenki, és bár nem garantálom, hogy mindenkinek egyaránt fog tetszeni, ugyanis Lynch megosztó filmeket csinál, de ezzel nincs is baj. Ez azonban az a tipikus Lynch-film a Lost Highway mellett, amely az emberekből vagy a totális imádatot, vagy a totális utálatot váltja ki. Az én szubjektív meglátásom szerint a múlt évtized legjobb filmje.
10/10
Címkék: vendégbejegyzés
Joel Barish (Jim Carrey) szeretetre vágyik. Egyik vonatútja során ismerkedik meg Clementine-nal (Kate Winslet) akibe bele szeret. A lány Joel személyiségének ellentéte, míg a férfi vissza húzódó, és szeretetre vágyó, addig a Clementine néhol kicsapongó, és szeleburdi, viszont van a szerelemnek egy örök törvénye: az ellentétek vonzzák egymást. Egymásba szeretnek. Azonban semmi sem zökkenőmentes, a pár hosszas gyötrődés után szétszakad. Clementine végső megoldásaként Dr. Howard Mierzwiak (Tom Wilkinson) és csapata (Kirsten Dunst, Mark Ruffalo, Elijah Wood) segítségét kéri: ki törölteti Joellel kapcsolatos emlékeit. Amikor a férfi meg tudja mi történt, hasonlóképpen próbál cselekedni. Azonban kiderül: nem tudja el felejteni a lányt.
Utolsó kommentek