Star Weekend: Darren Aronofsky - Pi

  A most következő hétvége alanya nem más lesz, mint az elmúlt évtized egyik legjobb rendezője, Darren Aronofsky. A kiválasztott filmeket kronológiai sorrendben fogom bemutatni, elsőnek jöjjön tehát 1998-as debütáló alkotása, a Pi.

Max Cohen (Sean Gullette) egy zseniális, de visszahúzódó matematikus, aki egy gyerekkora óta krónikus és gyógyíthatatlan fejfájással küzd. Minden percét kutatásnak szenteli, amellyel az egész világot szeretné leírni a matematika nyelvén. A gépe előtt ülve a tőzsde alakulását próbálja megjósolni, minimális szabadidejében pedig régi professzorához (Mark Margolis) jár át go-t játszani. Viszont ahogy egyre halad előre kutatásban, úgy érzi, valami nagy felfedezés küszöbén áll, és ezt egy cég folyamatos érdeklődése is bizonyítja.

A történet valahol a pszichológiai dráma és az izgalmas thriller határán egyensúlyozik, sokszor azonban mintha maga Aronofsky sem tudná eldönteni, melyik irányvonalat is akarja követni. A rejtélyek és az izgalmak adagolása csak a film elején és végén működik jól, és ekkor sem érződik túl hangsúlyosnak. Ugyanis inkább Max megszállottsága kerül a középpontba, azonban pont a fenti vonal miatt nem jut elég idő és figyelem a karakter pszichológiájára, bár még így is a lehető legjobban van tálalva ez a rész. Kétségkívül látszanak viszont már itt is Aronofsky érdemei, remekül jeleníti meg a főszereplő küzdelmét és belső változását. Ebben a színész Sean Gullette is segítségére van, aki bár nem vált nagy világsztárrá, ebben az alkotásban kiválóan alakít. Clint Mansell zenéje itt még meglehetősen disszonáns hangok sorozatából áll, ami nekem személy szerint nem jött be (érdekesség, hogy a zeneszerző is kapott egy pár másodpercet a vásznon). Negatívumként viszont azt is meg kell viszont említenem, hogy egy-két dolog számomra elég nehezen érthető volt, mivel a rendező erőteljesen támaszkodott a vizuális megjelenítésre (valamint elég sok hallucináció is van műben, amit nehéz elválasztani a valóságtól), viszont egy gyenge minőségű fekete-fehér filmen ez nagy öngól (és alapvetően jót tett volna a produkciónak egy nagyobb büdzsé, de ez nem Aronofsky-n múlott).

Összefoglalva, mint sok debütáló filmnél, itt sem tökéletes minden, de a rendezőnek kellő lehetőséget adott zsenije kibontakoztatására, ami már a következő művében csúcsra is érhetett. (Újabb érdekesség: Christopher Nolan első filmjét szintén 1998-ban, szintén fekete-fehérben készítette el, de mindketten 2000-ben futottak be igazán második alkotásukkal)

Címkék: star weekend 

A bejegyzés trackback címe:

https://perfectinsanity.blog.hu/api/trackback/id/tr594391919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.04.13. 19:12:10

Úgy veszem észre, túl nehéz volt neked ez a mestermű így elsőre. Könnyebb filmmel kellett volna kezdened a drámanézést.