Nagyfiúk

A filmet szerencsére nem nagy elvárásokkal kezdtem nézni habár amikor megtudtam hogy készül kb Másnaposok 2-nek gondoltam volna,e helyett lett egy 3.

A film legnagyobb hibája hogy nincs konkrét célja,a szereplőknek csak szórakozni nem eljutni a pontból a b be,nem is keresnek senkit és stb.A film története annyi hogy 5 gyerek akik együtt nyertek valamit a kosárcsapatukkal ujra találkoznak edzőjük halála miatt akit szerettek és tuljdonképpen ennyi.A leges legnagyobb baj viszont az hogy Adam Sandler,Rob Scneider,Cris Rock,Kevin James,David Spade olyan szinészek akiknek a filmjein még hatodjára is nevetünk,a film első fele viszont maga a megtestesült unalom a legeleje jól kezdődik de kb 30 perc alatt csak egymást szórakoztatják a színészek ,viszont a film kitűnően korrigálja a másik felével ezt,jó nem azt mondom hogy egy Távkapcs de egész szórakoztató.A rendezőnek viszont csak annyi jött jól hogy megszerezte ezeket a szereplőket a mellékszereplők közt olyan színész mint Steve Buscemi de akármelyik főszereplő feleségét is megemlíthetném.Az operatőri munka teljesen jó és még a gyerekek se idegesítőek sőt egész jól játszották a szerepüket. Ha az elejét nem sietik el ebből komoly film lett volna!

6.5:10


 



A bejegyzés trackback címe:

https://perfectinsanity.blog.hu/api/trackback/id/tr812403544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2010.10.28. 19:19:17

Jamie, olvasd már át az írásaidat mielőtt publikálod. Mert így elég összevisszaság. De ez csak egy jó tanács. ;)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2010.11.01. 09:08:42

@Sparrow: Ez még egy régebbi írása volt, amit átmentett erre a blogra.