Frog:Nem vénnek való vidék

Igazából ezt a filmet egy szóval is le tudnám rendezni, vagy talán még úgy sem, mert erre nincsene szavak. A legközelebb álló jelző talán rá az, hogy zseniális.

A történet középpontjában Llewelyn Moss (Josh Brolin) kap helyet. Moss egy nap a sivatagban vadászik, amikor egy pár autót lát. Amikor megközelíti, látja hogy ezekkel a srácokkal jól el bántak. Az egyik kisfurgonban egy bőrönd szerűséget talál, melyben nem kevesebb mint 2 millió dolcsi hever. Természetesen hazaviszi, de azért gondolhatjuk, hogy valakinek fontos lehet az a pénz, hogyha már életeket oltott érte. Elindúl a versenyfutás a pénzért, ugyanis egy ismert sorozat gyilkos, Anton Chigurgh üldözőbe veszi, és ő az a fajta ember, aki a pénzért bármit megtesz.

A film színvonalát már a 2008-as Oscar díjátadón megcsodálhattuk, ahol aratott. A film 4 Oscar szobrocskát zsebelt be, többek között a legjobb film, és a legjobb férfi mellékszereplő díját is.
 

A film műfaját tekintve krimi-dráma. Ez a besorolás abszolut megfelelő, ugyanis mindkét stílusból kapunk jó nagy mértékkel. Továbbá található benne nem kevés thriller szál, ezek főleg Chigurgh-hoz fűződnek, és hogy valóban borzongatóak, az Javier Bardemnek köszönhető, aki valami zseniális. És ezzel át térnék a színészi játékra. A filmben van még egy nagy húzónév, mégpedig Tomy Lee Jones, az ő játékát igazán nem ecsetelném, ugyanis szerintem mindenki ismeri, és tudja mégis mire képes :). Továbbá a főszerepet játszó Josh Brolin is jól alakít, de igazán nem érzem benne azt a zsenialitást, mint a gyilkosunk játékában.

A film helyszínei Mexikó illetve Amerika között találhatóak. Pontos városneveket nem tudok, de azt igen, hogy sivár területen fekszenek, és ez ad még egy plusz pikantériát a filmhez.

A zenékről úgy kb nincsen véleményem, ugyanis azt tudni kell rólam, hogy a zenékre nem igazán figyelek.

Egyébként nem kis kreativitás szorult a rendezőkbe, nekem nagyon tetszik Chigurgh gázpalackos fegyvere, valamint az hogy hogyan használja.

Összegzés képpen annyit tudnék leírni, hogy a film nálam top5-ös helyezésű, és megmerem kockáztatni, hogy ez minden idők egyik legjobb filmje. Nálam 10/10

Üdv!



 

 

Címkék: írásos elemzések 

A bejegyzés trackback címe:

https://perfectinsanity.blog.hu/api/trackback/id/tr102374531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

||aNtHoNy|| · http://mooviemania.blog.hu/ 2010.10.15. 21:14:27

Hát lehet,hogy teszek vele egy próbát.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2010.10.16. 11:57:09

Nem nézek ki annyit ebből a filmből, mint amennyire ajnározod. De megfogom nézni.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2010.10.16. 15:37:48

@Sparrow: Már láttad am?:) Egyébként abszolut stílus függő hogy tetszik, vagy nem,

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2010.10.16. 17:39:52

@FroG: Ha már láttam volna, tudnám milyen és nem a te véleményedre alapoznék. :) Megfogom nézni, de megmondom őszintén, hogy nem igazán érdekel. :)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2010.10.17. 15:21:18

@Sparrow: Majd írj ha megnézted, és csinálhatunk róla egy videót :D

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2010.10.18. 11:12:05

Ez egy rétegfilm, és én a másik rétegbe tartozom. Egyáltalán nem jött be, sőt, végig se tudtam nézni. Ilyen pedig nagyon ritkán fordul elő velem, hogy a film felénél feladom. Egyébként ameddig én láttam, addig nem is volt zene a filmben, szóval ezért nem emlékszel rá :D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2010.10.18. 14:57:14

@Dr.Jones: Az ok, hogy rétegfilm, de azért kíváncsi lennék, hogy pontosan hol hagytad abba? :)

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2010.10.18. 15:23:03

Már nem emlékszem pontosan :) Annyi maradt meg az egészből, hogy nagyon szenvedve néztem, végig küszködtem az elalvással, és szerintem néha sikerült is elaludni, mert a film felénél még nem tudtam, hogy ki a főszereplő, ezért is kapcsoltam ki :D

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2010.10.18. 16:15:55

@Dr.Jones: Ha én is ilyen hozzáállással nézném a filmeket, akkor talán nem néztem volna meg a Viharszigetet. Erről ne mondj úgy véleményt, hogy nem is nézted igazán végig.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2010.10.18. 22:29:39

De más az, ha nem nézel valamit végig, vagy nem tudsz valamit végignézni :D De ígérem, hogy megnézem valamikor, és újraformálom a véleményemet, lehet, hogy itt a kommentekben, de az is lehet, hogy írok róla a saját blogomon :)

Jamie tha killa 2010.10.20. 18:37:39

elküldtem a saját elemzést ha még lehet a tagfelvételre

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2010.10.20. 19:08:00

@Jamie tha killa: Helló, én elolvastam az írásod, nekem tetszik!