Star Weekend: Darren Aronofsky - Pi

  A most következő hétvége alanya nem más lesz, mint az elmúlt évtized egyik legjobb rendezője, Darren Aronofsky. A kiválasztott filmeket kronológiai sorrendben fogom bemutatni, elsőnek jöjjön tehát 1998-as debütáló alkotása, a Pi.

Max Cohen (Sean Gullette) egy zseniális, de visszahúzódó matematikus, aki egy gyerekkora óta krónikus és gyógyíthatatlan fejfájással küzd. Minden percét kutatásnak szenteli, amellyel az egész világot szeretné leírni a matematika nyelvén. A gépe előtt ülve a tőzsde alakulását próbálja megjósolni, minimális szabadidejében pedig régi professzorához (Mark Margolis) jár át go-t játszani. Viszont ahogy egyre halad előre kutatásban, úgy érzi, valami nagy felfedezés küszöbén áll, és ezt egy cég folyamatos érdeklődése is bizonyítja.

A történet valahol a pszichológiai dráma és az izgalmas thriller határán egyensúlyozik, sokszor azonban mintha maga Aronofsky sem tudná eldönteni, melyik irányvonalat is akarja követni. A rejtélyek és az izgalmak adagolása csak a film elején és végén működik jól, és ekkor sem érződik túl hangsúlyosnak. Ugyanis inkább Max megszállottsága kerül a középpontba, azonban pont a fenti vonal miatt nem jut elég idő és figyelem a karakter pszichológiájára, bár még így is a lehető legjobban van tálalva ez a rész. Kétségkívül látszanak viszont már itt is Aronofsky érdemei, remekül jeleníti meg a főszereplő küzdelmét és belső változását. Ebben a színész Sean Gullette is segítségére van, aki bár nem vált nagy világsztárrá, ebben az alkotásban kiválóan alakít. Clint Mansell zenéje itt még meglehetősen disszonáns hangok sorozatából áll, ami nekem személy szerint nem jött be (érdekesség, hogy a zeneszerző is kapott egy pár másodpercet a vásznon). Negatívumként viszont azt is meg kell viszont említenem, hogy egy-két dolog számomra elég nehezen érthető volt, mivel a rendező erőteljesen támaszkodott a vizuális megjelenítésre (valamint elég sok hallucináció is van műben, amit nehéz elválasztani a valóságtól), viszont egy gyenge minőségű fekete-fehér filmen ez nagy öngól (és alapvetően jót tett volna a produkciónak egy nagyobb büdzsé, de ez nem Aronofsky-n múlott).

Összefoglalva, mint sok debütáló filmnél, itt sem tökéletes minden, de a rendezőnek kellő lehetőséget adott zsenije kibontakoztatására, ami már a következő művében csúcsra is érhetett. (Újabb érdekesség: Christopher Nolan első filmjét szintén 1998-ban, szintén fekete-fehérben készítette el, de mindketten 2000-ben futottak be igazán második alkotásukkal)

Címkék: star weekend 

Rayman Multiplayer by PCVeterán

Hali!

Végre elkészültem legújabb játékbemutatómmal, kicsit nehézkes volt, mert a játék állandóan lefagyott, de itt van. Jó szórakozást hozzá! :)

Címkék: 3. évad 

Boldog születésnapot Frog!

 A Perfect Insanity népes családja nevében kívánunk a BOSS-nak, Frognak, nagyon boldog születésnapot!!! Huuray!



Villámkritikák #8

Újabb kritikacsokorral jelentkezem, ezúttal tematika nélkül.

Egy lányról / An Education (2009)

http://www.moziplussz.hu/kepek/filmek/2009/egylanyrol/poster.jpg

A második világháború után játszótó történet középpontja Jenny, a 16 éves lány, aki egy nála sokkal idősebb férfivel kezd plátói románcot. David megvalósítja minden álmát, eljutnak Párizsba, a lány boldognak érzi magát, azonban hamarosan rá kell jönnie, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. A filmet anno nagy érdeklődéssel fogadtam, hiszen az alapkoncepció rendkívül érdekes, és a díjak sem kerülték el, így hát nem voltam meglepődve, amikor a stáblista lepörgésénél nyugtáztam, hogy egy baromi jó alkotással volt dolgom. A film rendkívül jól tálalja a főszereplő hölgy belső drámáját, a külvilág erre gyakorolt reakcióját, a konzervatív, karrierközpontú Angliát, és a románcot, amely mindkét főhősünkben nagy port kavar. A színészi játékokkal is meg voltam elégedve, hiszen az ekkor még szárnyait bontogató Carrey Mulligan vezetésével nagyszerű volt a stáb, talán csak Peter Sarsgaad tenyérbemászó fizimiskája csorbította ki a film érdemeit.

Trancsírák / Tucker & Dale vs Evil

http://www.sorozatok-foruma.com/wp-content/uploads/2011/11/tucker_and_dale_and_evil.jpg

A Trancsírák először több okból is taszított, hiszen az előzetes számomra erőltetett volt, az alapkoncepció, és a stáblista pedig finoman szólva sem győzött meg arról, hogy mindenképpen látnom kell. Azonban (főleg Power unszolására) elkezdtem nézni, és nem bántam meg, hiszen a film 90 perce hihetetlenül gyorsan elszállt. A forgatókönyv pörgős, és nagyszerű helyzetkomikumokat tartalmaz, főleg főhőseink bárdolatlan kinézetével kapcsolatban. Apropó főhősök; a karakterek nagyszerűek, mindenki a helyén van, azt utáljuk, és szeretjük, akit kell. A színészi játékok igazából semmi kiemelkedőt nem nyújtanak, talán csak a kék pólós főgenya (nem volt maradandó a neve) emelkedett ki e-téren. Összességében a film pozitív meglepetés volt, hiszen humoros, pörgős, és ezek mellett még rendkívül szerethető is, ajánlom mindenkinek.

Tükör/Szilánk / Broken (2008)

http://marvin.bookline.hu/product_images/69/F9068.JPG

Hát hol is kezdjem? A film címe elképesztően szar, mi a fenének kell egy / jel bele? Mindegy, hagyjuk most ezt.. Szóval, a Broken egy 2008-ban megjelent, eléggé alul értékelt pszicho thriller, amelyben egy nő autóbaleset utáni szenvedéseit követhetjük nyomon. Főhősünket az a Lena Headley alakítja, aki jelenleg a Trónok harcában alkot nagyszerűt, az ármánykodó királynő szerepében, amúgy itt is jól hozza a karaktert. A film története felettéb érdekfeszítő, és végig kíváncsi voltam arra, mégis hogyan zárul, azonban elkövettek egy elképesztő nagy baklövést a készítők: A film végső csavara nem csak lopott, de baromi rosszul is van előadva, és visszagondolva a cselekmény többi elemére, logikátlan is. Ezeken kívül amúgy a film teljesen átlagos, néhol izgalmas, a fényképezése pedig nagyszerű. Mondhatnám hogy jó, de ettől a fránya logikai hülyeségtől nem tudok eltekinteni, így csak egy erős közepes.

 

Címkék: villámkritika 

Közös filmnézés: Dead Heist hamarosan..

Címkék: közös filmnézés v5 

Ajánló#3

 Az ünnep közeledtével úgy döntöttem, hogy próbálok ismét két filmet ajánlani a blog olvasóinak, remélem kedvet kaptok majd a filmekre a szabad napok során.

Good Will Hunting 1997

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/thumb/b/b8/Good_Will_Hunting_theatrical_poster.jpg/220px-Good_Will_Hunting_theatrical_poster.jpg

Egyik ajánlásnak Gus van Sant rendező filmjét mutatnám be, melynek érdekessége, hogy a forgatókönyírók Ben Affleck és Matt Damon voltak.

A film Will Huntingról szól, aki dél-Boston egyik munkástelepén dolgozik, de éles elméjével kiemelkedik a környék lakói közül. Fényképszerű memóriája párját ritikító, de mégis úgy tűnik, hogy kárba vész kivételes tehetsége: kocsmákban tanyászik, verekedésekbe és egyéb ügyletekbe kerül. Úgy tűnik, hogy a fiú nem kerüli el a börtönt, de ekkor lép közbe Sean McGuire egyetemi professzor, aki pártfogásába próbálja venni a bohém fiút.

Megjegyezném, hogy Robin Williams az én szememben korunk egyik legnagyobb színésze. Ebben a filmben is képes hitelesen megtestesíteni szokatlanabbnál szokatlanabb karaktereket, lsd: pszichológus, robot, kalóz stb.

Matt Damon korai filmjei közé tartozik e remekmű, amikor még nem volt beskatulyázva az akciófilmekbe. Akit érdekel, hasonló témát dolgoz fel a rendező egy másik filmje, a Fedezd fel Forrestert c. darab is.

 

Elit halálosztók (Tropa de Elite) 2007

http://aambar.files.wordpress.com/2011/09/tropadeelite.jpg

Bizonyára sokan láttátok az Isten városa című brazil filmremeket. Jelen filmünk is a Rio de Janieroban történő harcokat mutatja be, de ezúttal Nascimento kapitány, a speciális alakulatok megbízott vezetője szempontjából.

A film próbál reális képet adni a jelenkor történéseinek, a film fő témája a pápa közelgő látogatása jelenti: a város közbiztonságát stabilizálni kell a pápa látogatásáig. A feladat nem könnyű, a nyomor, a tolvajok tömege és a kábítószer-kereskedelem nem könnyíti meg feladatukat.

Választaniuk kell  a család, a tanulás, az emberi kapcsolatok és a munkájuk között. Betekintést nyerünk az osztag működésébe, a kiképzések keménysége láttán az embernek feláll a hátán a szőr. 

Az első filmjét rendező José Padilha remek darabot adott a filmművészetnek, kortól és műfaji érdeklődéstől függetlenül mindenkinek jó szórakozást nyújt.

 

A magam nevében mindenkinek áldott ünnepeket kívánok! Gyomrotok ne maradjon üresen, töltsétek boldogan, egészségben az ünnepet, nézzetek filmeket :)

Az erő legyen veletek!

Címkék: ajánló 

Review rovat: Feket Ruhás Nő (The Woman In Black) by Gaben

 A Poweré után most hallhatjátok az én véleményemet is Daniel Radcliffe új filmjéről.

Címkék: review rovat 

Béta Verzió : Mad World (cover)

Most nem játék tesztel érkeztem, hanem kornyikálok a haverokkal, a Mad World című számot prezentáljuk, ami a Donnie Darko filmben is megtalálható, ne hasonlítsátok össze a kettőt kérlek titeket.:D