Tagfelvétel és Közös filmnézés szavazás lezárva!

Sziasztok. Lezárult a tagfelvételünk, illetve a közös filmnézés szavazása is, utóbbin a Zombik alkonya uralkodott, így az lesz az alany. A tagfelvétel végeredményét holnap publikáljuk!

(Miért érzem úgy, hogy ez kemény darab lesz? :D )

http://1.bp.blogspot.com/_W3bLkLDR-6o/TEXku7yq8-I/AAAAAAAAIAs/eRGfU3hIS64/s1600/Copia+de+Dead_Heist.jpg



Villámkritikák #1

 

Flowers of War 

http://twitchfilm.com/news/FlowersOfWarPoster.jpg

Egy amerikai temetkezési vállalkozó és egy csapat prostituált egy zárdában költözik össze az ott lakó diáklányokkal, hogy átvészeljék a nankingi mészárlást.

Gyakorlatilag a kínai Schindler listája, csak nincs olyan jól felépítve az egész történet és a szereplők motivációi. Ettől függetlenül elsősorban gyakorlati szempontból dicséretes, ahova a kínai filmgyártás jutott, valamint Christian Bale-nek is van egy-két jó pillanata. 

Menekülők (The Escapist) 

Az elítélt Frank Perry még utoljára látni akarja haldokló lányát, ezért úgy dönt, lelép a börtönből. Michael Scofield után szabadon.

Jó kis pörgős thriller, ami kicsit a Szökés hangulatát idézi, csak itt is a karakterek megalkotása maradt ki, pedig aztán a 90 perces játékidőbe belefért volna. Viszont Ruper Wyatt (Majmok bolygója: Lázadás) rendezése elég jó volt, úgyhogy alapvetően nem volt a filmmel baj, csak többet is ki lehetett volna hozni belőle.


Terminátor 3 

Kövezzetek meg, de nekem ez kicsit jobban tetszett, mint az első 2. Valószínűleg közrejátszott ebben az is, hogy megszabadultak az idegesítő Sarah Connortól (mondjuk a fia szerepébe meg beraktak egy pont ugyanakkora gyökeret, de ezen már túltettem magam). Az akciók nagyon a helyükön voltak, plusz Schwarzinak köszönhettünk jó pár badass jelenetet megint. 

Negatívum, hogy bár elvileg ismét egy sokkal fejlettebb terminátort küldtek a jövőből a gépek, ezt egyáltalán nem használták ki a film készítői, a 2. rész gyilkológépéhez képest ez az ellenség kispályás volt, és egyáltalán nem keltette sem a félelem, sem a legyőzhetetlenség érzetét bennem.

Amerikai pszichó (American Psycho)

A 80-as évek végi New York, ahol a felső tízezer egyik tagja azzal tölti napjait, hogy eldöntse, melyik étterem a legjobb, melyik betűtípus áll a legelegánsabban a névjegykártyáján és hogy ki legyen az aznapi gyilkosságának áldozata.

Nem sok hiányzik ahhoz, hogy kultfilm váljon ebből a darabból, a jól megírt szövegek és Christian Bale életének legjobb alakítása adva vannak, azonban a hangulat egyszerűen idegesítőbb, mint egy Star Wars rajongónak a lézerkard szót meghallani. Gyakorlatilag bármelyik szereplőt lelkiismeret-furdalás nélkül lőttem volna tarkón, abban a pillanatban, hogy feltűnt a vásznon, és ezen még az sem segített, hogy néhányan tényleg elhaláloztak a film során. 

Védhetetlen (Safe House)

A CIA egyik védett házának vezetője egy árulóval a kihallgatószobában ellenséges tűz alá kerül, így kénytelen meglépni és foglyával összeállni túlélni.

Bár már annyiszor mondtam, hogy elcsépeltnek hangzik, de ebben a filmben semmi eredeti nincs. És ezt tessék szó szerint érteni, ugyanis a párbeszédektől és a legendásnak szánt visszatérő szófordulattól kezdve a történetbeli csavarokig és a film lezárásáig minden tipikus jellemzője a műfajnak. (Ez úton is szeretnék gratulálni David Guggenheim forgatókönyvírónak, aki bebizonyította, hogy agy nélkül is lehet érvényesülni ezen a pályán). Ettől függetlenül viszont jelen esetben az "iparosmunka" jelző abszolút pozitív hangvételt kaphat, tekintve, hogy mindezek a sablonok a lehető legnagyobb profizmussal, igényesen vannak elkészítve. Zene, rendezés, akció, minden passzol, nagy hülyeségek sincsenek benne, úgyhogy röviden: középszerű, de annak tökéletes.

Címkék: villámkritika 

Oscar esélylatolgató - by Frog

Magyar idő szerint holnap hajnalban rendezik meg az Oscar gálát, az amerikai filmakadémia legrangosabb díjátadóját. Az Oscar napok megszakítása ellenére úgy döntöttem, az eddig látott filmek tudatában írok egy rövid esélylatolgatást.

Legjobb operatőr:

The Artist - A némafilmes (Guillaume Schiffman)
A tetovált lány (Jeff Cronenweth)
A leleményes Hugo (Robert Richardson)
Az élet fája (Emmanuel Lubezki)
Hadak útján (Janusz Kaminski)

A legjobb operatőri díjat nem sokan veszik számításba, de most számomra elég nívós mezőny jött össze, hiszen a Hugon kívül, amelyet nem láttam, a jelöltek egytől-egyig fantasztikus munkát végeztek. Talán egy hajszállal csak, de számomra kiemelkedik Emmanuel Lubezki, Az élet fájában nyújtott nagyszerű teljesítményéért, azonban még Jeff Cronenweth győzelménél sem lenne okom panaszra.


Legjobb adaptált forgatókönyv:

A hatalom árnyékában
A leleményes Hugo
Pénzcsináló
Suszter, szabó, baka, kém
Utódok

A legjobb adaptált szkript kategóriában kicsit bajban vagyok, hiszen csak egy filmet láttam a nomináltak közül. Ez a Pénzcsináló, azonban úgy érzem, talán Sorkin ismét rászolgált az Oscarra, más kérdés hogy a tavalyi sikere után esélye csekélyre esett.

 

Legjobb eredeti forgatókönyv:

The Artist - A némafilmes
Éjfélkor Párizsban
Koszorúslányok
Margin Call
Nader és Simin - Egy elvállás története

Itt csak 2 jelöltet láttam, de A némafilmes győzelme szerintem elkönyvelhető, nem is véletlenül, hiszen nagyszerű, pörgős cselekményt kaptunk Michel Hazanavicius tolmácsolásában.

 

Legjobb női mellékszereplő

Berenice Bejo (The Artist - A némafilmes)
Jessica Chastain (A segítség)
Melissa McCarthy (Koszorúslányok)
Janet McTeer (Albert Nobbs)
Octavia Spencer (A segítség)

A legjobb női mellékszereplőkön gondolkodtam talán a legtöbbet. Elég kiegyenlített mezőnyt kaptunk, azonban ha csak egy hajszállal is, de Jessica Chastain szerintem kiemelkedikA segítségben nyújtott produktumáért, de Berenice Bejo esetleges díjazásánál sem hullajtanék könnycseppeket.


Legjobb férfi mellékszereplő

Kenneth Branagh (Egy hét Marilynnel)
Jonah Hill (Pénzcsináló)
Nick Nolte (Warrior)
Christopher Plummer (Kezdők)
Max von Sydow (Rém hangosan és irtó közel)

A legjobb férfi mellékszereplők jelöltjeinél is viszonylag kiegyensúlyozott a helyzet, én mégis egy olyan személyre tettem a voksom, aki alakítását nem láttam. Ennek legfőbb oka az , hogy Nolte szerintem nagyon régóta megérdemelné az Oscart, amely reméljük hamarosan kopogtat az ajtaján.

 

Legjobb női főszereplő

Glenn Close (Albert Nobbs)
Viola Davis (A segítség)
Rooney Mara (A tetovált lány)
Meryl Streep (A Vaslady)
Michelle Williams (Egy hét Marilynnel)

Valamiért ebben a kategóriában úgy vagyok, hogy bárki, csak ne Streep arasson. Nem tudom miért, de nekem a 17 jelöléssel bíró színésznő elképesztően antipatikus. A felsoroltak közül egyébként egyértelműen Rooney Mara számomra a befutó, hiszen elképesztő alakításával elvarázsolt A tetovált lány alatt.

 

Legjobb férfi főszereplő

Demián Bichir (A Better Life)
George Clooney (Utódok)
Jean Dujardin (The Artist - A némafilmes)
Gary Oldman (Suszter, szabó, baka, kém)
Brad Pitt (Pénzcsináló)

Elképesztő kiegyenlített mezőny alakult ki a férfi főszereplők jelöléseiben, a felsoroltak közül egyértelműen Dujardin alakítása a legkiemelkedőbb, azonban én Brad Pittnek adnám a díjat. Hogy miért? Mert karrierje során annyi meghatározó filmben szerepelt már, hogy maradéktalanul megérdemelné a szobrocskát. Azonban ezen felül, főleg az idei díjazásokat nézve Jean Dujardin győzelme várható, amelynél ugyan nem lennék elkeseredve, de táncolni sem fogok, ha Ő nyer.

 

A jelöltek - Legjobb film

The Artist - A némafilmes (rendező: Michel Hazanavicius)
Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris, rendező: Woody Allen)
Az élet fája (Tree of Life, rendező: Terrence Malick)
Hadak útján (War Horse, rendező: Steven Spielberg)
A leleményes Hugo (Hugo, rendező: Martin Scorsese)
Pénzcsináló (Moneyball, rendező: Bennett Miller)
A segítség (The Help, rendező: Tate Taylor)
Utódok (The Descendants, rendező: Alexander Payne)
Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close, rendező: Stephen Daldry)

A némafilmes valószínűleg uralni fogja az Oscart, és úgy érzem hogy a Legjobb film kategória nyereménye is Hazanavicius zsebében landol. Ezzel nincs is semmi baj részemről, hiszem a The Artist egy elképesztő alkotás. Azonban ha mégsem "Ő" nyer, örülnék még Az élet fája, vagy a Pénzcsináló diadalának, a Hadak útján díjazásán háborodnék fel talán a legjobban.

 

 

 

 

Címkék: oscar napok 2012 

Oscar napok: Utódok (The descendants, 2011) by Power

Az idei Oscar-jelöltek börzéjén továbbmenve íme a legújabb kritikám Alexander Payne drámájáról, az Utódokról.

A történet szerint adott egy Matt nevű családapa (George Clooney), kinek a felesége egy hajóbaleset eredményeképp kómás állapotban kórházba kerül. Az állapota meglehetősen kilátástalan, ezért Matt-re hárul a feladat, hogy rég nem látott lányaival felvegye újra a kapcsolatot és összetartsanak eme nehéz időkben. A helyzetet azonban tovább bonyolítja a tény, hogy Matt felesége megcsalta a férfit.

Az ilyen alapkoncepciójú filmek általában jó eredményt szoktak hozni. Szerintem ez nagyrészt annak tudható, hogy az emberek könnyebben tudnak azonosulni egy ilyen történettel és ezáltal a befogadóképesség is nagyobb lesz. A film legnagyobb pozitívumát számomra a hangulat jelentette. Többek között azért, mert nem ezt a letargikus, szájbarágós, öt percenként megsiratni akaró szisztémát valósította meg a rendező. Inkább ez a lazább, derültebb hangvétel jellemzi az egész filmet, amelynek következtében talán még meghatóbbak lesznek a drámai jelenetek. Félreértés ne essék, senki nem fogja a térdét csapkodni a röhögéstől az Utódok nézése közben, de nem a végtelen melankólia határozza meg az atmoszférát. Ebben valószínűleg még a Hawaii-i környezetválasztás is fontos szerepet játszik. A hangulatos zenékről nem is beszélve.

Meg kell még említeni a színészi alakításokat, azon belül is George Clooney-t. Teljesen jogosnak érzem az Oscar jelölését, mert nagyon hiteles játékot produkált, ami egy ilyen alkotásnál azt hiszem elengedhetetlen. Mind a mimika, mind az érzelmek kifejezése nagyon jól átjött, látszik, hogy Clooney jól tudott viszonyulni a ráírt karakterre. A mellékszereplők is hozták az elvárt formát, legalábbis az én megítélésem szerint.

Apróbb hibák természetesen itt is előfordulnak. Például éreztem egy-két fölöslegesen berakott jelenetet, de ezek nem rontanak sokat az élményen. Helyenként pedig úgy éreztem, mintha kis időre kicsúszott volna Payne kezéből az irányítás, de ez sem volt annyira zavaró számomra.

Az Utódok mindenképpen megér egy megnézést, mert egy nagyon szerethető film, ami ugyan sokszor látott mondanivalót hordoz magában, de az összkép érdemeiből ez semmit sem von le. Az élményt tetézik továbbá a remek gondolatokkal átitatott narrációs részek. Véleményem szerint ha nem is az év legjobb alkotása, mindenképpen emlékezetes darab.

Címkék: oscar napok 2012 

Oscar napok: A leleményes Hugo (Hugo, 2011) by Power

/Gaben legfrissebb rossz film bemutatóját egy poszttal lentebb találjátok/

Sziasztok! FroG-nak tüdőgyulladása van, így az ő kérésére én folytatom az Oscar-gála 2012 legjobb film jelöltjeinek írásbeli elemzését, mert én már elég jól haladok a filmekkel, hiszen a 9 jelöltből 6-ot megnéztem.

A legfrissebb kritikám az idei Oscar-gála legtöbb jelölésével büszkélkedő Martin Scorsese Hugo-járól szól, ami én véleményem szerint lehetett volna jobb is, de így is megmaradt egy színvonalas formulánál.

Adott egy árva és nincstelen Hugo nevezetű kisfiú (Asa Butterfield), ki mindennapjait egy vasútállomás falai közt tengeti. Hamar megismerkedik Isabelle-el (Chloe Grace Moretz), kinek segítségével próbálják megfejteni a titkos üzenetet, amit Hugo apja továbbított fiának a halála előtt. Kiderül azonban, hogy az üzenet összefüggésbe hozható az állomás mogorva játékárusával Georges-al (Ben Kingsley), aki nem mellesleg Isabelle gondviselője.

A leleményes Hugo legnagyobb fegyvere szerintem a látványvilág. Itt ne a legvadabb akciófilmek széles tárházára tessék asszociálni, sokkal inkább egy mesésebb megvalósításra, ami visszarepít a '30-as évek párizsi életébe. Ebből fakadóan a díszletek és a jelmezek is tökéletesen illenek a film hangulatához, ezért nem is lennék meglepődve, ha ilyen területen aratna Scorsese mozija. A forgatókönyv is egyfajta egyediséget kölcsönöz az egésznek. Ez utóbbit a cseppet sem rutintalan John Logan-nek köszönhetjük, aki többek között olyan filmek szkriptjét jegyzi mint a Gladiátor, Az utolsó szamuráj, vagy a szintén 2011-ben Rango.

Viszont adódott egy igen erős hiányérzetem A leleményes Hugo befejezte után. Igazából több kalandot vártam volna a filmtől. Inkább drámaként funkcionál, mintsem fantasy-kalandfilmként, de ez a felfogás eredhet abból is, hogy teljesen más filmre számítottam. Ezzel most könnyen úgy tűnhet, hogy unalmasnak állítom be eme alkotást, de épp ellenkezőleg, a 2 órás játékidő csak úgy elrepült. Pusztán egy kicsit eseménydúsabb cselekmény jobban feldobta volna számomra.

A színészi játékok is viszonylag korrektek voltak. Az én megítélésem szerint a legátütőbb alakítást Ben Kingsley produkálta, bár az is igaz, hogy kisujjból kirázta a karaktert. A két gyerekszínész munkája sem a rossz pontok táborát erősíti. Asa Butterfield, akit már ismerhetünk a Csíkos pizsamás fiúból néha ugyan ripacsnak tűnt, de a nagyon csillogó és nagyon kék szemeivel ezeket az apró hibákat feledtetni tudta. Chloe Grace Moretz pedig elsősorban a HA/VER című filmből lehet ismerős. Nos ő már ott is feltűnt a színészi tehetségével és itt is tökéletesen helyt állt annak ellenére is, hogy gyakorlatilag tűz és víz a két karakter, amit megformált a HA/VER-ben és a Hugo-ban. Rajtuk kívül számos ismert név is felbukkan, úgy, mint Christopher Lee, vagy Sacha Baron Cohen. Sőt még Jude Law is megmutatkozik kemény 1 perc erejéig, mint Hugo apja.

Összességében nem tartom ezt az alkotás a 2011-es legjobbjai között nyilván, de egy szerethető és érdekes film, amit ha másért nem, a legtöbb Oscar jelölés miatt érdemes megnézni.

Címkék: írásos elemzések oscar napok 2012 

Gaben - Gengszterklip

 Íme! A legújabb filmbemutatóm. Nem kis munka volt az tény. Remélem tetszik. Tessék, a november óta készülő videó:

Címkék: 3. évad 

TRAILER: Abraham Lincoln, a vámpírvadász

 Lássuk...volt már színes bőrű félvámpír, csillogós bőrű "csinivámpír" és volt Lugosi Béla, magyar legenda. A vámpírok díszes társaságába, illetve ismeretségébe keveredik ezután Abraham Lincoln, hajdani amerikai elnök. A probléma ott kezdődik számomra, hogy nem látom át teljesen a film alapkoncepcióját. Lincolnból vámpír és szuper erőkkel bíró emberfeletti lény lesz? Esetleg ő fog a vámpírok ellen harcolni? Egyáltalán, hogy ölik majd meg, hogy, ha vámpír...végülis, őt fegyverrel ölték meg. Vagy ezüstgolyó volt? Tudja a fene. Nem mondanám, hogy várós film, de már csak az átláthatóság kedvéért megérheti majd megnézni ezt a filmet.



Oscar Napok - The Artist - A némafilmes

Tegnapi kihagyásom után folytatom az Oscar jelölt filmek kritizálását. Ezúttal a legnagyobb esélyesnek számított The Artist - A Némafilmes lesz terítéken.

George Valentin (Jean Dujardin) kora leghíresebb némafilmese, minden lépését rajongók, és fotósok kísérik. Főhősünk élvezi az elismerést, fényűző életet él, azonban egy véletlen folytán találkozik Peppy Millerrel (Bérénice Bejo), aki fenekestül felforgatja az elismert színész életét. Románcuk plátói, és szenvedélyes, azonban a hangosfilmek megjelenése mindent tönkre tesz; Peppy híres színésznő lesz, George munka híján szegénnyé válik. Azonban amikor évekkel később újra találkoznak, ismét kipattan az a bizonyos szikra.

A filmmel Micheal Hazanavicius nagyot álmodott, megpróbálta korunkba átrángatni a '30-as évekbeli slágerfilmgyártási műfajt, a némafilmet. A rendező igencsak betalált az ötletével, hiszen hatalmas elismeréssel fogadták első filmjét.

Nem is érdemtelenül. Az Artist egy hihetetlen jól megkomponált, elegánsan kidolgozott alkotás, amely a forgatókönyv hiánya miatt elsősorban Hazanaviciusnak köszönhető. A film egy pillanatra sem ül le, folyamatosan "pörög" mindig, mindenhol történik valami figyelemfelkeltő, és a szavak hiánya ellenére rendkívül sok érzelem, és mondanivaló húzódik a kulisszák mögött.

A némafilmek sajátossága a beszéd hiánya, ebből adódóan a színészeknek is sokkal nehezebb dolguk van, hiszen nem durrogtathatnak sistergős párbeszédeket hogy ezzel tegyék maradandóvá produkciójukat. Hanem saját mimikájukra kell támaszkodniuk, amely Jean Dujardinnak elképesztően sikerült. Az eddig nem igazán foglalkoztatott francia színész fergeteges alakítással rukkol elő, nagyszerűen adja vissza a galamblelkű ám öntelt némafilmest, mindezt úgy, hogy végig elképesztő szimpatikus marad. Azt hiszem nem véletlenül érte Dujardint hatalmas díjzivatar a legfontosabb gálákon (gyakorlatilag mindenhol elismerésben részesült, ahol jelölték). Hozzá társul még női főszereplőnk, Bérénice Bejo alakítása, aki ugyan néha idegenen mozgott a vásznon, összességében dicsérendő produktumot hozott.

A film zenéje is kiemelendő, fantasztikus aláfestő muzsikákat kapunk, amelyek csak fokozzák az amúgy is nagyszerű hangulatot. A jelmezek és a díszletek is remekek, teljes mértékben bele tudtam élni magam a 30-as évek amerikai viszonyaiba.

Összességében A némafilmes egy elképesztően letisztult, szórakoztató, drámaian szép alkotás, amely nagyszerűen mutatja be a mai filmsikerek kezdetét, a hangosfilmek diadalát a néma alkotások felett, illetve egy társadalom által elfeledett, korábbi sztár sorsát. Azt hiszem kijelenthetem, hogy maradéktalanul megérdemli az alkotás a 10 Oscar jelölést, amelyet kapott. A csicsergő madarak szerint nagy valószínűséggel a 26.-án megrendezett gálán is aratni fog Hazanavicius első komolyabb alkotása.

 

Címkék: oscar napok 2012